Szerzőnk, László Noémi költő, műfordító, a Napsugár főszerkesztője kapta a Kovács András Ferenc Költészeti Díjat 2025-ben
László Noémi vette át az elismerést Marosvásárhelyen, a Studium Hub konferenciatermében.
A díjat a Látó szépirodalmi folyóirat és a marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány alapította 2024-ben a 64 éves korában elhunyt Kovács András Ferenc emlékére. Évenként egyszer, a magyar költészet napja környékén adják át Marosvásárhelyen a szakmai kuratórium döntése alapján.
A kuratórium tagjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Codău Annamária, Markó Béla, Mészáros Márton, Porogi Dorka és Szabó Róbert Csaba. A 3000 eurós pénzjutalommal járó díj támogatói a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, valamint Vass Barna.
László Noémi
Pulzus
Prae Kiadó – Lector Kiadó, 2023
140 oldal, 3490 Ft
Szerkesztő: Péczely Dóra
Illusztrációk: Orosz Annabella
Borító: Szabó Imola Julianna
A kötetről
Minden verseskötet utazásra hív, de van, amelyik sokféle útra invitál. László Noémi Pulzus című kötetének valamennyi verse egy-egy városhoz, tájegységhez vagy utcához kötődik, és mindegyik – Erdélyben, Magyarországon és szerte a világon – személyessé tett tereket nyit és mutat meg olvasóinak. A költemények azonban nemcsak térben, de időben is sokfelé kalandoznak, ősi mitológiákat idéznek meg és tesznek jelen idejűvé, miközben könnyen és magától értetődőn lépnek kapcsolatba a folyamatos változással.
A Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. „Nem vagyok végleges”, jelenti ki a versek beszélője, és ezt támasztja alá az egész kötet: az élethez rugalmasan hozzáállni, kíváncsinak lenni, megfigyelni, értelmezni és nézőpontot tudni váltani mind olyan kapaszkodók a mindennapokban, amelyek derűt és tudatos megélést képesek vinni a hétköznapokba és a művészetbe. László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”.
Rövid idézet
„Boldogok, akik előbb
átgondolják, végiglépik.
Nem kell tetőtől talpig sárcsatakosan
elvergődniük a homályos révig.
Életük útjai, terei jól kivehetők.
Ragyognak céljaik a messzeségben,
mint eső után, verőfényben a tetők.”
A szerző portréját Czimbal Gyula készítette.
Versek a kötetből
Az idő bogárlábakon
Kolozsvár
I.
Itt megtörtént a létezés velem.
Fölébredtem egy lakótelepen.
Elhittem, hogy elég, ha kinyílik a szem.
Nem tudtam: mindenem valamilyen.
Nem gondoltam, hogy bárminek
jelentősége van.
Itt megmakacsoltam magam.
Néztem tükörben hasadt homlokom.
Csatangoltam viharvert dombokon.
Jártam térdig, derékig érő gyomban.
Botlottam, estem, féltem, tántorogtam.
Oldottam példákat.
számtan, fizika, nyelvtan.
Néztem az égre, mint aki csak úgy elvan.
Ültem kórházban,
folyosókon vártam.
Ebújtam a suli alagsorában.
Világra hoztam egy lányt, egy fiút.
Nem éreztem, hogy ne lenne kiút.
Bármi szakad nyakamba, talpra állok.
Keringenek arcok, nevek, halálok.
Ezt a helyet meg merem érteni,
mert nem túl nagy, és nem is
túl kicsi.
II.
Egy lakótelep flórája és faunája
nem nagy dolog, de léteznek színek.
szarkaláb, kankalin, pipacs és cickafark.
Habkő-fehér, mészpor-fehér,
cementpor-szürke, aszfaltfekete.
Az építőtelepi vascsodák
okker, narancs, vadkék színe.
A teherautók barázdált homloka.
Kerek lámpaszemükkel néznek,
mint apa.
Pókok, hernyók, hangyák futnak,
és bogarak. Elvagyunk, de ez
nem vidám barakk.
Nincs hús, tojás, tej, sajt, csoki, kenyér.
Az ember halkonzervtől halkonzervig él.
Mellé olajbogyó.
Harsány, hideg, szegényes,
történetedben mégis ez a jó.
Ez a gyerekkorod. lásd, béke van.
Veszekszenek nagymellű nagymamák,
pocakos nagypapák, kövér nénik, bácsik
hús-kenyér-cukorsorban, olaj-tejsorban,
hogy ki hányadik.
Nem látnak el a jövő századig,
hol unokáik ölnek
a parkolás miatt.
Az idő bogárlábakon
borzongva elszaladt.
Keresztút
Segesvár
I.
Te, város, hányszor átutaztam rajtad
vonattal, néztem fönt a templomot,
a katedrálist lent a folyóparton,
s a főút mellett azt a kis sötétet,
nyomott, vörös foltjaival.
Fejem a szemöldökfába majdnem bevertem,
pedig templomba lépéshez jó alacsony vagyok.
A középpont köré sereglenek, tódulnak
mindenhol a templomok.
Lemeszelt freskók, tátongó falfülkék,
egymást zaklató felekezetek,
lebontott, leégett, átépített,
bérbe vett, bérbe adott
templomok.
Itt nem nyílt kegyhelyen szövőgyár,
kocsma, mégis nyugati szellő lengedez.
Más ajkú népcsoport csodálni való
fegyverténye ez.
Vastag falak, öklömnyi ablakok,
magasföldszint, csúcsos alakzatok,
és kő, mindenütt vésett kő dalol,
és itt őgyelgek én is valahol,
tizennyolc évesen.
Passiójátékban hajas statiszta.
A kereszt állításakor jégeső zúdul ránk,
kisüt a nap és a leszakadt vízözönt
a középkori kövezet felissza.
II.
Itt vagyok huszon-, harmincévesen,
hosszú, göndör és lekaszabolt hajjal,
nyugodtan, zaklatottan, egyedül,
más tizen-huszon-harmincévesekkel,
itt vagyok bátran, komolytalanul,
az előírásokra fittyet hányva.
Nincs egy fityingem, ezt-azt dolgozom,
a rebellis gondot visel magára.
Eszembe jut a hírneves csata,
melynek napján testvérem született,
aztán rögtön a Reformáció,
melynek napján testvérem született.
Én nem hagyom magam születni.
Nem születésre hoztam képletet.
Nem vagyok végleges,
mint templomépület vagy
magasföldszintes, kőfalú ház.
A befejezettség megbabonáz.
Csak állok.
Nyílt titok: a születésnek
hátat fordítok.
Legföljebb mondatokat építek,
és tervezni csak jelentést merek,
s ha feltalálom magam, inkább tréfa:
a halálfélelem és -megvetés
önfejű ivadéka.
Szép, mint életem keresztútja,
te, ahol elgondolom:
vajon hányszor
vetődöm még
ide?
Megrendelhető a kiadó webáruházában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése