Ismétlődő eltévedés
Megjelenik április elején!
Prae Kiadó, 2025
Szerkesztette: Péczely Dóra
Borítóterv: Szabó Imola Julianna
Olvasószerkesztő: L. Varga Péter
Könyvbemutató április 8-án, kedden 19 órakor a budapesti Haikubárban
(Budapest VIII., Magdolna u. 3.)
Ungár Péterrel és Péczely Dóra szerkesztővel Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélget.
Nincsenek macskáim, nem szeretek főzni, viszont meggyőződésem, hogy versekkel egyedülállóan lehet valami mélyet közvetíteni a világról. Korábban a politikában azt mondtam, hogy neurotikus vagyok és zsidó, és ebben a kötetben megkíséreltem megfejteni mindkettőt egy kicsit jobban.
Kulcsár Szabó Ernő ajánlója a kötetről
Ungár Péter kötete nem egykönnyen adja meg magát a gyors irányzati besorolhatóság igényeinek. Nem hivalkodik intertextuális műveltséganyaggal, nem szórja a rímek tűzijátékát, nem siratja az eredetiséget, és nem traumákat faggatva építi saját beszédének tétjeit. És a lehető legmesszebb van attól, amit közérzeti költészetnek vagy vallomáslírának nevezünk. Ezért aztán hiába tudjuk, hogy a távolról Ginsberg és Bukowski hagyományát idéző szabadversek döntően az újabb angolszász líra nyomvonalán járnak, az avantgardok közkinccsé lett képtechnikáinak feszültségteljes töredékessége itt nagyon másféle hangnemmel társul. Harsány szólamok és kihívó öntanúsítás helyett a világra felnyíló, abban megfeleléseket kereső beszédet hallunk.
Az Ismétlődő eltévedés útjai ezért nem a jelképek erdejébe vezetnek, hanem a humán rendezhetetlenség tapasztalatában végződnek. Ami a leginkább egyéníti a kötetet, az talán az a mód, ahogyan a világ darabjai – a Madách tértől Székelykocsárdon át egészen Sineár földjéig – bejutnak a mondás „terébe”. A dolgok és viszonyok sokféleségét olyan látásmód tartja ugyanis össze, amely a feladhatatlan Egész összetartozásának értékeiben van megalapozva. Ennek az összetettségnek az érzékeny hangoltsága teszi a könyvet az utóbbi évek egyik legrokonszenvesebb pályakezdésévé.
Beleolvasó
Hivatal
Elég hamar tudni lehetett,
körülbelül a második hónap után,
amikor fölnéztem az épület mellett
a fényszennyezéstől sötét égboltra,
hogy egyszer így fogom narrálni a fiatalságom,
egy szobányi kocsma előtti
lépcsőn.
Nálam idősebb,
hozzám hasonlatos,
gyakorlati értelmiségiekkel
értem neurotikus gyermekből
az alvásképtelenségbe belenyugodott férfivá,
ittam magam véresen gusztustalanná,
esett ki belőlem a gyermeki jóindulat,
csodálkoztam rá, hogy mindannyian
morózus zsidó medvék leszünk,
és próbálkozásaink egymásra helyezett
súlyával értjük meg, hogy
ami könnyedén megy, az nem a miénk,
ami a miénk, az bármikor elveszhet.
Lépcsőkön üldögélő,
történet szomjas médiaművészek
zárják körbe
kora nyári péntek estéimet,
vagy lehetőségek és mintázatok egyvelegével
kitöltött egyéjszakás ismeretségek,
a mindennap meghozott áldozatok,
oltár nélkül,
önmagam elviselésére.
Szürke lépcsőkön
üldögélve,
megdermedve ütött be végre, hogy
nem a folyamat kezdete,
hanem a dolog maga
lesz majd elmesélve,
összerakva,
végiggondolva,
meg-megértve.
Vers a szuburbanizációról
A viszony vége általában sok csend, kevés halál.
A közös idő műhelyében csiszolják finomszemcsére
takaróinkat, amelyeket egymásra rakunk a kanapén,
ha a másik részegen alszik el,
de nem, írni nem erről kell,
vezérmotívum a halál,
és az út a reggelizőből a tébolydáig tart.
Kanapéágy, üvegbe zárt éjszakák,
a kertes házak lakói életre kelnek,
nem értik meg a számos gyönyörű dolgot,
de ez marad,
ez az összes
gyönyörű dolog és alvadt vér,
a kerítés mögött
látni, ahogy mások élnek,
ez megtorlatlanul nem maradhat.
Jahrzeit
Trópusinak ható műanyag növények között
fáradt megértéssel mosolygó
rózsaszínbe öltözött nővérek
követnek protokollokat adnak
előre összetűzött papírokat
mutatnak kívülről záródó szobákra
kopasz nagy szemű orvosok
vörös led-lámpafényben
pepecselnek tégelyek fölött
áldoznak a részletekre bontott
megismerhetetlenségnek.
A hiány ismétlődésében megfáradt férfiak
e-mailjeik megválaszolásával töltik ki
a másfél órát
amire a kótyagos nők előkerülnek
drapp és fehér szobáikból
egy értesítésnyire
a reményvesztettség bizonyosságától.
Mindenhez lehet és kell alkalmazkodni
a napok eltelnek
a hetek váltják egymást
Facebookon megjelenő temetési értesítők
vízsugárral kilövellt hamvak
a hallotti tor
maradékát evő
TV-zajos öregek
keretezik az áldást
a várakozó férfiaknak
hogy megadatik a dicsőség
lesz ki tartsa a jahrzeitot
lesz ki mondja a kaddist
remegő hangon
az udvariasságból egybegyűltek előtt
megismételhetetlen jelentéktelenségben.
Megvásárolható a kiadó webáruházában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése