Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni
rólad?
Én voltam az a kislány, aki mindig
komfortosabban érezte magát a könyvek társaságában, mint az emberek között. Az
iskolában rendszerint a könyvtárban töltöttem a szabadidőmet, ez volt számomra
a biztos menedék.
A könyvek iránti szeretet felnőtt koromra is megmaradt. A családomban is olyan emberek vesznek körül, akik szenvedélyes könyvmolyok: a férjem gótikus rémtörténeteket, képregényeket és mangákat gyűjt, az egyéves kislányomnak pedig szinte egész nap olvasni kell, a Kisvakond például nagy kedvence.
Hádész, az alvilág tini kalandora c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Körülbelül egy évig írtam a Hádészt, akkoriban még Így urald az alvilágot volt a címe. A nagy része a terhességem alatt született, az utolsó fejezeteket pedig úgy írtam meg, hogy a kislányom rám volt kötve egy hurcikendőben, és békésen szunyókált.
Sok mindennek utána kellett olvasnom a görög mitológiával kapcsolatban, és borzasztóan szerettem ezt a részét a munkámnak. Nagyon szívesen írok olyan történeteket, amikhez kutatni kell. Ma délelőtt például egy olyan műsort néztem, ahol lefőzték Kleopátra kedvenc ételeit, és kerestem egy idővonalat, amiből megtudhattam, melyik ételt mikor ismerték meg az egyiptomiak, például mikor jelent meg a füge, a méz vagy milyen fajta hagymával ízesítették az ételeiket. A következő regényemben, a Perszephonéban szerepelni fog Kleopátra is: elviszem őt egy budapesti étterembe, és szerettem volna mindent megtudni róla, amit csak lehet.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és
valóság?
Nagyon szeretem összemosni a fantáziát a valósággal, megszüntetni a kettő közti határokat. Érdekes látni, mihez kezdenek a mitológiai alakok a huszonegyedik században. Például az Alvilág úgy választ magának új uralkodót, hogy a Hádész applikáció feltelepül az illető telefonjára. De felmerült a regényben az a kérdés is, vajon milyen szakmát választanak maguknak a Delphoi jósok leszármazottai.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez
a szenvedély?
Tizennégy évesen kezdtem el írni, és a legelső írásaim Harry Potter fanfiction-ök voltak. J.K. Rowling szerintem minden idők legzseniálisabb írója, hatalmas inspirációt jelent számomra. A fanfiction világához egyébként nemrég visszakanyarodtam: most írom a Hádész folytatását, a Perszephonét, amiben Perszephoné hatalmas könyvrajongó, és az ideje nagy részében fanfiction-öket ír.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Nagyon szeretek fiataloknak szóló fantasy történeteket írni, és amíg ilyen jól érzem magam, szívesen maradok ezen a területen.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Addigra általában már nagyon szeretnék pihenni… Egy kézirat befejezése nagyon intenzív folyamat, rengetegszer kell hozzá átolvasni a regényt, nehogy hibák maradjanak benne, teljesen természetes, hogy az író a végére kimerül, és semmi másra nem vágyik, mint hogy alhasson egy jót, és utána elkezdhessen egy vadonatúj kéziratot.
Nem
gondolkodtál még írói álnéven?
Nem, én szeretek a saját nevemen írni, és így az online térben is könnyebben megtalálnak az olvasók: például YouTube-on is Csoma Tamara könyvei néven vagyok fent, és TikTok-on is Csoma Tamara néven teszek ki videókat.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna
írni?
Korábban több más zsánerben is kipróbáltam
magam, írtam például egy Covid idején játszódó romantikus novellát, a címe Hány
fokos a tökéletes Neo Citran? A Könyvmolyképző Kiadó Szerelem a Corona
idején című kötetében jelent meg.
Egy másik romantikus novellám, a Teaszertartás szintén a Könyvmolyképző kiadónál jelent meg, az Aranymosás Irodalmi Magazin nevű online magazinjukban, ahol ingyenesen elolvasható. Ez a novella különösen közel áll a szívemhez.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved
megjelent?
Nem akartam elhinni. Nagyon furcsa érzés volt. Akkor láttam meg először a könyvet, amikor megérkeztünk a könyvbemutatóra, és a Libri Könyvpalotában felmentünk a mozgólépcsőn… A felső emelet tele volt a Hádész példányaival, és nagyon sok ember eljött azért, hogy beszélgessünk a történetről. Ez egy nagyon szép nap volt, és különösen széppé tette, hogy a férjem és a kislányom is ott voltak.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Nagyon tudatosan dolgozom. Aprólékosan megtervezek mindent előre, van egy fejezetekre lebontott vázlatom, amin általában 2-3 hónapig dolgozom. Ez ad egy biztonságérzetet, hiszen mindig tudom, mi fog következni, és mire a vázlattal elkészülök, már a karaktereket is egészen jól megismerem.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid?
Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
A legnehezebbek azok a jelenetek voltak, ahol megjelenik Alex otthoni környezete, és ezzel együtt a családon belüli bántalmazás.
Alapvetően
abból indultam ki, hogy ha egy fiatal a családon belül bántalmazottá válik,
akkor az egy nagyon magányos élethelyzet, mert maga a bántalmazás a négy fal
között zajlik, és a bántalmazó nyilván úgy intézi, hogy ne legyenek szemtanúk.
Nagyon nehéz segítséget kérni, nagyon nehéz beszélni erről bárkinek, mert ezek
a családok sokszor úgy működnek, mint egy szekta. A bántalmazónak fontos, hogy
minden információt bent tartson a négy fal között, hogy ne derüljön ki, mit
csinál, mert nyilván nem akar börtönbe kerülni. Emiatt hermetikusan lezárja a
családot, és nem mehet ki információ. Illetve az elkövető sokszor magát a
bántalmazott fiatalt már előre hitelteleníti a külső emberek számára. Például,
ha van egy nagymama vagy egy tanár, aki vélhetően segítene a gyereknek, ha
tudná, hogy mi zajlik otthon, akkor a bántalmazó már előre elhint olyan
megjegyzéseket ezeknek a külső embereknek, hogy „hát, igen, a mi kislányunk
vagy kisfiunk ilyen gyenge idegzetű, pszichés problémái vannak, nem lehet neki
elhinni, amit mond, hát, sajnos sokszor hazudik...” Tehát van egy előzetes
hiteltelenítés a külvilág felé, hogy majd amikor a bántalmazott elmondaná, hogy
mi történik vele, és segítséget kérne, akkor már ne higgyen neki senki.
Én ezt a folyamatot szerettem volna megmutatni: hogy mennyire egyedül van egy ilyen helyzetben lévő fiatal, és hogy mennyire nehéz ebből kitörni. De azt is szerettem volna megmutatni a Hádészban, hogy ki lehet belőle törni. Léteznek szörnyek, nagyon sokféle szörny létezik, de ezek legyőzhetők.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van
valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Általában a saját életemben történik valami, amit elkezdek tovább gondolni. A Hádész applikáció ötlete például onnan jött, hogy én is nagyon sok applikációt használok, és eszembe jutott, vajon milyen lenne, ha ezek átvennék az irányítást az életem felett? Ebből a gondolatmenetből született meg a jelenet, amikor a Hádész applikáció önhatalmúlag letöltődik Alex telefonjára, és onnantól kezdve Alex lesz az alvilág uralkodója, akár szeretné, akár nem.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik
olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet
alakulásába?
Elsőként mindig a férjemnek mutatom meg a kéziratot, de nagyon várom azt az időszakot is, amikor a kislányom elég idős lesz hozzá, hogy olvassa a könyveimet. Nagyon kíváncsi leszek, mit szól hozzájuk.
A családod miként fogadta a hírt, hogy
könyvet írsz, sőt meg is jelent?
A férjem volt a legnagyobb támogatóm. Számtalan alkalommal átolvasta a kéziratot, elszántan vadászott az elgépelésekre, és órákon keresztül beszélgettünk a cselekményvezetésről, a karakterekről és a kedvenc görög mitológiai történeteimről. Az ő rendületlen hite nélkül soha nem jutottam volna el a kiadásig.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled
az idén?
A Hádész folytatásán dolgozom, ami
Perszephonéról szól, és amiben megismerhetjük a Perszephoné applikációt is,
illetve megtudjuk, mi történik akkor, ha egy isteni applikáció vírusos lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése