Kérlek, mesélj magadról, mit
lehet tudni rólad?
Talán azzal kezdeném, hogy tényleg Péntek Tünde vagyok,
a saját nevemen írom a könyveimet. Valamiért ez a kérdés gyakran megtalál, hogy
miért nem választottam egy szerzői álnevet magamnak, de az az igazság, hogy
bennem ez egy pillanatig sem merült fel. Az írás mindig is az életem része
volt, így íróként is szeretnék megmaradni ugyanannak a Péntek Tündének, aki
egyébként is vagyok. És hogy kicsit magamról is meséljek, nagyon introvertált
vagyok, szeretek olvasni, számomra a legjobb feltöltődés az utazás, és hiszek
mindenek felett a sorsszerűségben. Ami azt illeti meglehetősen romantikus alkat
vagyok.
Eddig három romantikus könyved jelent meg, sok kutatómunkát igényelt?
Ami mindhárom
regényemben közös vonás, hogy a főszereplő/főszereplők elutaznak valahová és a
számukra idegen helyszínen történik velük valamilyen sorsfordító esemény –
nyilván egy nagy szerelem. A történeteimben az adott város vagy ország is
fontos szerepet játszik, tulajdonképpen mindig előbb megvan a helyszín, mint a
cselekmény. Csak olyan helyekről írok, ahol én is jártam már, viszont a
regényeim egyfajta útikalauzok is, és alaposan utána olvasok én is a
legfontosabb tudnivalóknak, érdekességeknek, szokásoknak, látnivalóknak. Ez
igényli a kutatómunkát, és még azelőtt megejtem, hogy a történetet összeraknám
hozzá. Az csak ezek után jön, vagyis valahogy közben alakul ki, hogy mi is
illene az adott helyhez. A gyönyörű Prágához például egy nagyívű szerelem,
Írországhoz sok könny és szenvedés árán megszülető boldogság, Izlandhoz pedig
egy különleges párost képzeltem el.
Meddig
tartott az írás folyamata?
A Bárhová mennélen
összesen egy teljes évet dolgoztam, számomra az az a történet, amire a
legbüszkébb vagyok, amibe a legtöbbet beletettem magamból, az érzéseimből és
pontosan olyan lett, amilyen könyveket én is szeretek olvasni. Lehet rajta
nevetni, sírni, drukkolni a szerelmeseknek, kicsit magunkra ismerni, tanulni a
főhősök hibájából és ad valami olyasmit, ami a könyv utolsó oldala után is az
olvasóval marad. Szóval a Bárhová mennélben nagyon sok munkám volt, a Csak még
egy perc és a Hóesésben találkoztunk viszont nagyjából 6-6 hónap alatt
született meg.
Történeteidben mennyire van jelen
fantázia és valóság?
A Bárhová mennélben sokat merítettem önmagamból, az
életem apró mozaikjai felfedezhetők benne, de a regény alapvetően fikció. A
Csak még egy percben a főhősnőt ugyanolyan természettel és világnézettel
ruháztam fel, ami nekem is van, úgyhogy azért abban is megbújok a sorok mögött
valamennyire, habár a történetünk nyilvánvalóan más. A Hóesésben találkoztunk
teljes mértékben fikció, és nagyon szerettem írni, mert nem kellett olyan
mélyen magamba néznem hozzá, csak egyszerűen élveztem, hogy szárnyalni
engedhettem a fantáziámat.
Mikor kezdtél el írni, hogyan
kezdődött ez a szenvedély?
Már általános iskolás koromban nagyon szerettem fogalmazásokat írni, ez megmaradt később is, és az egyetemen a kommunikáció szakon belül újságírásra specializálódtam, ezt a pályát képzeltem el magamnak. Az elképzelés szép volt, de a valóságban rájöttem, hogy nem könnyű újságíróként elhelyezkedni, és ha mélyen magamba nézek, nem is vagyok az a tipikus újságíró személyiség, akit ha kidobnak az ajtón, visszajön az ablakon. Szóval évekig blogot írtam, ahol mindenféle kulturális témáról jelentek meg bejegyzéseim (filmekről, könyvekről, színházról, utazási élményekről). Egy idő után elkezdett foglalkoztatni a gondolat, vajon tudnék-e regényt írni, és végül a COVID alatt jutott arra időm, hogy kipróbáljam magam, menne-e nekem ilyesmi. Így kezdődött…
A regények mellett idén elkezdtem még novellákat is írni. Az első novellám címe Álmomban előbb szerettelek és egy felkavaró álomról szól, amelyből egy felismerés születik meg, és egy szerelem szökken szárba. Ez a Mágikus szerelem című antológiában olvasható. A második novellám, a Kürtőskalács csupán pár hete látott napvilágot az Irodalmi Rádió téli kötetében, és a karácsonyi előtti utolsó munkanapról mesél, aminek a végén a gőzölgő kürtőskalács felett egy régóta vágyott csók is elcsattan. Ezzel a történetemmel harmadik helyezést értem el, ez volt életem első írói elismerése – úgyhogy ebben a műfajban is szeretnék még alkotni.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Érdekes, hogy
többen ajánlgatták nekem, hogy írjak krimit. A Hóesésben találkoztunkban is
akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is,
hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy
esetleg elgondolkodhatnék rajta. Viszont nekem inkább az a nagy vágyam, hogy
írjak egy történelmi időkben játszódó romantikus regényt. Úgy gondolom, az
előbb meglesz, mint a krimi.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nagyon nehéz. Ürességet érzek, hogy ki kell lépnem
abból a világból, amiben annyi álmatlan éjszakát töltöttem és nem könnyű
elengedni a történetet sem, hogy tényleg itt a vége, nem nyúlok már többet
hozzá. Mindig szomorú vagyok, amikor elküldöm a kéziratot a kiadónak, majd
kicsit megkönnyebbülök, miután az utolsó kérdést is tisztázzuk a
szerkesztőmmel, aztán mire megszületik belőle a fizikai példány és végre a
kezembe foghatom, már tényleg őszintén örülni tudok, hogy megcsináltam, egy
álomból tényleg valóság lett.
Három könyved jelent meg, milyen
érzés? Továbbra is romantikus könyveket írsz?
A Csak még egy perc megjelenésekor hihetetlen volt, hogy író lettem. A harmadik könyvnél már elhiszem, hogy tényleg az vagyok. Persze most is ugyanúgy imádom olvasni a visszajelzéseket a regényeimről, nagyon izgat, kinek mi tetszik bennük vagy éppen mi nem. És hát amikor először veszem kezembe a frissen megjelent könyvem, az még a harmadik alkalommal is leírhatatlan érzés. Csak most már az is foglalkoztat, hogyan tovább, mit lehet még kihozni ebből a dologból, hogyan tartsam meg az olvasóimat és miként juttassam el a történeteimet még többekhez. Úgy gondolom, a romantika minden szempontból az én utam, alapvetően szeretnék megmaradni ennél a műfajnál, legfeljebb csak kicsit kikacsintanék, vagy kísérleteznék valami mással is egyszer.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Mivel van egy hétköznapi foglalkozásom és az írással csak a szabadidőmben tudok foglalkozni, amiből egyébként nincs túl sok, így muszáj rendszert vinnem bele. Azt meg kell terveznem, mikor van időm írni és van a fejemben egy elképzelés is, hogy mit szeretnék írni, miről fog szólni a történet, adott nap meddig kellene eljutnom. Viszont hajlamos vagyok arra, hogy magával ragadjon a flow, és akkor történik meg, hogy hajnalig ébren vagyok és valami teljesen más születik meg, mint amit eredetileg kigondoltam. De szerintem ez így teljesen rendben is van.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid?
Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Mindegyik regényemből van kedvenc jelenetem. A Csak még egy percben arra a fejezetre vagyok a legbüszkébb, amelyben a férfi főhős, Dominique nagymamája meséli el a titkát – és nagyon kedvelem azt a részt is utána, amikor ez az alfahím karakter ennek hatására elsírja magát. Elég katartikus lett szerintem. Úgy gondolom, aki olvasta a könyvem, pontosan tudja is, miről beszélek, annyira meghatározó volt benne ez a rész.
A Bárhová mennél utószavában is említettem, hogy akadt benne több olyan fejezet, amelyet nehezen tudtam megírni. A történet azzal indul, hogy a főszereplőmnek, Katie-nek van egy borzasztóan rossz munkahelye, ami felőrli az életét és kilátástalannak érzi a helyzetét. Én is voltam hozzá hasonló szituációban és fájó sebeket tépett fel, amikor erről írtam. Viszont, hogy a kedvenc jelenetemről is szót ejtsek, nagyon szeretem például azt a részt, amikor a hurrikán estéjén Conor bekopog Katie-hez.
A Hóesésben találkoztunkban már írás közben is nagyon jól szórakoztam Dr. Erik fejezetein, és akárhányszor olvasom, mindig nagyon jókat derülök azon a jeleneten, amikor a kórházban először találkozik Lilyvel és megvizsgálja őt a balesete után.
Hogyan születik meg egy-egy
történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
A legnagyobb inspirációt számomra az utazási élményeim
adják. Szoktam az adott helyszínen készült fényképeimet is nézegetni, amikor
írok róla. És mindig az lesz a vége, hogy mire befejezem a történetet, ég
bennem a vágy, hogy újra meglátogassam azt a bizonyos várost vagy országot.
Prágával szerencsém volt, mert nincs túl messze, de Írországba és Izlandra még
nem mentem vissza – de egyszer jó lenne. Egyébként az olvasóim is mondják
mindegyik regényemnél, hogy kedvet kaptak élőben is megnézni a helyszíneket,
úgyhogy őket is inspirálja, ami engem is inspirált.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Elég határozott vagyok a saját alkotásaimmal
kapcsolatban, úgyhogy beleszólni legfeljebb a szerkesztőm szólhat a történet
alakulásába, mert neki ez is a dolga. De ugye ő is csak akkor, mikor az
elkészült kéziratot már megkapta, az alkotói folyamatban valójában senki nincs
jelen rajtam kívül. Viszont van egy kialakult előolvasói csapatom, akiknél megköröztetem
az írásaimat és meghallgatom, mik a benyomásaik. Nagyon hasznos észrevételeik
szoktak lenni, szoktam ezek alapján javítgatni az írásomat.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Természetesen nagyon büszkék rám. Már a legelső kéziratom is megmutattam nekik, amikor még szó sem volt róla, hogy valaha könyv lesz belőle – csak afféle hobbi volt. Szóval az nem volt meglepetés, hogy írogatok, mindig támogattak ebben és nagyon toleránsak a mai napig az írói elvonulásaimmal. Azt is együtt ünnepeltük meg, mikor kiderült, hogy a Csak még egy percből tényleg regény lesz. Emlékszem rá, mennyire meghitt pillanat volt, mikor otthon a konyhában összehívtam a családot és elmondtam nekik, hogy kaptam egy e-mailt az Álomgyártól…
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Azt üzenem nekik, hogy egy kis türelmet kérek, mert most annyira beütött nálam az év végi hajrá, hogy nem tudok úgy haladni az írással, ahogy eredetileg terveztem. De jövőre mindenképpen szeretnék egy új regénnyel jelentkezni, ne aggódjanak. Idén kezdtem el ugye novellákkal is foglalkozni, úgyhogy jövőre ezen a fronton is tervezek újdonsággal előrukkolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése