Szkárosi Endre
A másik egy
Megjelenik október 10-én!
Prae Kiadó, 2024
Felelős szerkesztő: Kerber Balázs és Szilágyi-Nagy Ildikó
A borítótervet Hamarits Zsolt fotójának felhasználásával Szalay Miklós készítette.
A borítófülön található fotót Nagy Krisztián Tódor készítette.
A kötetről
A másik egy című emlékirat Szkárosi Endre korábbi visszaemlékezése (Egy másik ember, Eszmélkedéstörténeti emlékirat 2011, Orpheusz Kiadó) folytatásának tekinthető. A szerző azt tűzi ki célul, hogy az 1995-től 2012-ig terjedő életszakasza személyes kultúrtörténetét írja meg, azaz annak az avantgárdban gyökerező művészeti életnek a szubjektív felidézését vállalja, melyben aktív formálóként vett részt. Kockázatos és nagyvonalú akció, hiszen a kultúra személyes nézőpontja az alkotót magát is feltárja, és szükségszerűen magánéleti szálak is szövődnek a történetbe. Az olvasó ezt az izgalmas keveréket tarthatja kezében, és követheti Szkárosi Endre művészeti pályájának alakulását, a művek születési körülményeit, a tudományos pályája nehézségeit, valamint betekintést kaphat baráti, családi viszonyaiba. A könyv amellett, hogy pontos kultúrtörténeti dokumentum, magánéleti emlékirat is, és mint ilyen visszaemlékezés, szükségszerűen szubjektív, de a fikciós szépirodalom területén is helyt áll, fejlődésregényként is olvasható.
A szerzőről
A szerző portréját Hamarits Zsolt készítette.
Szkárosi Endre (1952 – 2022) költő, intermediális művész, műfordító, irodalomtörténész, az ELTE egyetemi tanára, irodalomszervező. A vizuális, a hang- és akcióköltészet egyik legfontosabb művelőjeként és kutatójaként vált ismertté. A hetvenes évek óta jelen volt a magyar és a nemzetközi, különösen az itáliai kulturális életben. Zenekarokat, irodalom- és művészetközi kiadványokat, együttműködéseket szervezett és vett bennük részt, költői installációkat, vizuális költészeti munkákat, performanszokat mutatott be. Egyetemi oktatóként az avantgárd és a kísérleti irodalom és művészet változatos formái, nyelveinek történeti és poétikai kérdései képezték kutatási területét. Tíz éven át szerkesztette a Világgége című hangköltészeti műsort a Magyar Rádió számára. A 2010-es években aktívan részt vett a slamközösség életében. Irodalomszervezői tevékenysége részeként ügyvezető alelnöke volt a Mészöly Miklós Egyesületnek, elnöke 2018 és 2021 között a Szépírók Társaságának.
A képet Nagy Krisztián Tódor készítette.
Részlet a kötetből
1. És Egyebek
1995 legelején felkerestem a szerkesztőségben Megyesi Gusztávot, aki akkor az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese volt. Arról akartam meggyőzni, hogy tekintettel az intenzív alternatív kulturális életre, annak sok eseményére és produktumára, amelyek célzott kritikai figyelmet nem kapnak sem a lapban, sem másutt, indítsunk egy ezzel foglalkozó rovatot, amelyet én gondoznék, nagyrészt írnék, de más szakmai közreműködők bevonásával. Mint az ilyen ügyek megszállottja művészként, szervezőként és kritikusként egyaránt eléggé ismert voltam akkor, az ÉS kulturális rovata pedig elég konzervatív sztenderdek mentén működött a politikai-társadalmi írásokéhoz képest, ezért reménykedtem a pozitív kifejletben. Nem is kellett győzködnöm Megyesit, szinte várt egy ilyen ajánlatra – felvetettem, hogy a rovatot nevezhetnénk Szkárosi Rögresszív-nek, ami úgy jelenhetne meg a lapban, hogy a szöveget határoló líneák bal felső sarkában elhelyezett, fekete háromszögben negatívban, azaz fehérben lenne olvasható. Mivel tartottam tőle, hogy egy ilyen hangsúlyosan megjelenő, nevesített rovat irigységet, de legalábbis ellenérzést kelthet, felajánlottam, hogy a nevem ilyetén megjelenítéséről, ha kell, szívesen lemondok – ebben az esetben maradna a Rögresszív, a célnak így is megfelel. Megyesi azonban ezzel egyáltalán nem foglalkozott, a rovatindítást megbeszéltnek vette, és várta a heti írásokat.
A reméltnél is sikeresebb kibontakozás további lendületet adott, és el is kezdtem a rovat szervezését, illetve írását. Első körben Sőrés Zsolttal, Antal Juszuffal és Székelyhidi Zsolttal beszéltem meg a rendszeres közreműködést, de a későbbiekben egy-két írás erejéig be lehetett vonni Szilágyi Ákost, Bárdosi Józsefet, Petőcz Andrást, L. Simon Lászlót és Abajkovics Pétert is. Megyesivel az írások hosszát illetően 1,5-2 flekket beszéltünk meg, de elsőre dupla terjedelmet kértem, egyrészt az indítás súlyára való tekintettel, másrészt arra, hogy John Lennon életművének szellemi kohéziójáról szerettem volna írni a sorozat első darabját, ami előre jól láthatóan több helyet igényelt. „On Lenn” lett az elemzés címe, és az év februárjában jelent meg – mégpedig a kért grafikai módozattal; a kis tipográfiai gesztus nagyon jól nézett ki a lap megszokott tördelésében. Sőrés rendszeres szerző lett, Antal Juszuf is többször írt – épp akkoriban lehetetlenítették el a Tilos az Á nevű népszerű alternatív kulturális szórakozóhelyet, a szomorú tiltakozásnak mindjárt ők ketten adtak hangot „Tilos rekviem” címmel. A továbbiakban volt szó itt Robert Filliou-ról, Baksa-Soós János kiállításáról, a fiatal Gryllus Samuék zenekaráról, a Vágtázó Halottkémekről, Kamondy Ágnes lemezéről, a Budapest Music Centerről, a Crikogejzírről, a Bahia kiadványairól és sok más témáról.
Ez a fajta kulturális nyomulás akkoriban más fórumokra is elvitt, így meglehetős rendszerességgel dolgoztam a Balkonnak, a Magyar Műhelynek, a Jumpnak, illetve irodalmi jelleggel ugyanúgy a Nagyvilágnak, a Parnasszusnak, az Európai Utasnak. Akkoriban erős volt a jelenlétem a Magyar Rádióban is, ahol 1992 óta rendszeres hangköltészeti műsorom is volt, először „Világhangköltészeti Revue”, majd 1995-től „Világgége” címmel – utóbbi már egy egész órában készült, és a kezdetektől fogva Hortobágyi László stúdiójában autentikus és állandó technikai környezetben dolgoztunk. A műsorban egy komolyzenei portré erejéig Korányi Tamás, egy filmes miniesszével pedig Bakács Tibor működött közre (Turai Tamás rádiószerkesztővel együtt).
Vándor Ágnesék nemrég indították a rádióban a Pagoda című rádiós folyóiratot, amelynek rendszeres szerzője lettem egy-egy hangművészeti ismeretterjesztő írással. Nagyon érdekes kihívásnak találtam, hogy egy „belső”, tehát az utcán nem megjelenő, a rádiós dolgozók létszámát tekintve viszont masszív olvasótáborra számító, magaskulturálisan nem jegyzett fórumon érdemben nyithatok diskurzust olyan dolgokról, amelyek rég aktuálisak, ám szinte senki nem ismeri őket.
xxxxx
Jelen mű az Egy másik ember – Eszmélkedéstörténeti emlékirat című, 2011-ben az Orpheusz Kiadónál megjelent életrajzi munka 2017-ben született folytatása, amelyet azonban a szerző – 2022-ben bekövetkezett halála miatt – végül nem tudott sajtó alá rendezni. Az apróbb szerkesztői javítások során végig igyekeztünk megőrizni az első részhez képest sokkal kollokviálisabb és spontánabb, a szóismétlésektől sem ódzkodó, lazább beszédmódot, mert ez a szabad nyelvkezelés jellemzi leginkább a narrátort. Az életrajz itt olvasható második része az 1995-től 2012-ig tartó életszakaszt dolgozza fel. (Kerber Balázs jegyzete)
A kötet megvásárolható a kiadó webáruházában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése