Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Sose tartottam fontosnak a bemutatkozást, a weboldalamon is inkább egy mini-mesét írtam oda bemutatkozás helyett. Nem én vagyok a lényeg. Hanem az, amit alkotok.
Kit érdekel, hogy mi a nevem, hány éves is vagyok, milyen suliba jártam, mit dolgozok és a többi? Fontosabbnak tartom, azt, amit a kezemmel hozok létre, mint azt a kezet, ami létre hozza. Persze örülök, ha valakit tényleg érdeklek, de az igazán fontos információk mind kiderülnek a többi kérdésre adott válaszból. Talán a legfontosabb dolog, amit rólam tudni kell, hogy az egész életemet az írásra tettem fel és minden időmet, energiámat ebbe fektetem.
Nem szeretnék milliós olvasótábort, ahogy filmesített könyveket sem. Nem szeretnék mindennap rajongói üzenetekre kelni. Csak írni szeretnék, és írni is fogok, miközben szentül hiszem, hogy akinek szüksége van rám, az előbb-utóbb megtalál.
Neriah című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Őszintén egyáltalán nem igényelt kutató munkát. Semmi olyasmiről nem írtam benne, ami egetverően messze állna a jelenlegi tudásomtól. A karaktereket nyilván akkurátusan kidolgoztam, a cselekményvázlatra sok figyelmet fordítottam, de ezen kívül nem volt szükségem plusz munkára.
Na már most azt tudni kell rólam, hogy nagyon megszállott vagyok az írás terén, igazából többet élek a karaktereim világába, mint a sajátomba, szóval rengeteget írok. 416 oldalas a könyv és 4 hónap alatt írtam meg, három műszak mellett, szóval gyakorlatilag minden szabadidőmet + az alvás időm magas százalékát erre szántam. A szerkesztési folyamat az durván elhúzódott, mert sokszor gondoltam meg magam miután kész lett a könyv, hogy jó akkor írjuk át az egészet ez meg ez szerint, de ez egy másik kérdés.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Soha nem írok valós eseményekről. Illetve, ezek nyilván megtörténhetnek a való világban, de velem soha nem történtek meg, sőt még csak hasonló sincs a környezetemben. Nem nagyon merítek ihletet az életemből, abszolút a saját fantáziámra bízom a történetet. Egy-egy pillanat elég ahhoz, hogy komplett regényötletet húzzak fel belőle. Példának okáért anno kilencedikes koromban láttam egy helyes srácot a buszon fekete szövetkabáttal, és barna bőr oldaltáskával, ami valamiért akkor annyira megragadott, hogy egy 5 kötetes sorozatot húztam fel erre az egyetlen pillanatra. Fantáziából hál, istennek nem szenvedek hiányt, záporoznak az ötletek nap, mint nap, úgyhogy bőség zavarában szenvedek.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Nem volt ez mindig szenvedély. Esetlen kislány voltam, olyan, aki nem ért semmihez, mindenben ügyetlen és az emberek jobb szerették észre se venni. 11 éves koromban döntöttem el, hogy: “jó, ha nem kaptam semmihez tehetséget, akkor majd én csinálok magamnak!” Bele–bele kezdtem sok mindenbe, de nagyon nem akart sikerülni és végül az íráson volt a sor. Hááát, hadd ne mondjam, hogy nem ment jól. Nagyon sok kritikát kaptam a tanároktól, osztálytársaktól.
Fájtak, rengeteget sírtam miattuk, de nem akartam feladni. Addigra már tényleg kifogytam minden ötletből, így ragaszkodtam az utolsó dologhoz, amiben jó lehetek. Csak írtam tovább. Csak írtam egészen addig, míg már több ezer ember is elismerte egy videó alatt, hogy igenis jó vagyok. Nagyon nehéz volt ide eljutni, hogy a hátam mögött álljon egy megjelent verseskötet és regény, de… sikerült. És egyre messzebb és messzebb jutok.
Azért kezdtem el írni, mert szerettem volna, ha értek valamihez.
És most azért írok, mert szükségem van a karaktereimre, a történeteimre. Az egész életemet írásra tettem fel, már olyan fiatalon is és azóta sem sikerült semminek sem eltántorítania. Ez az én utam.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Aki ismer a valóságban, és aki látta már videóimat, ahol nem a könyvem van, középpontban az tudja, hogy egy annyira lelkes, energikus életvidám pozitív-bomba vagyok, aki imádja a citromsárgát, kíván, ha elfúj egy pitypangot és sikongat, amikor cuki kiscicát lát. Gyakorlatilag olyan vagyok néha, mint egy 175 centisre megnőtt tízéves.
De a másik Ikrem, ugyanis ez a horoszkópom az teljesen más, mint én. Csak őt nem sokan ismerik. Ezért a családom nem tudja felfogni, hogy “egy ilyen édes lánynak miért kell ilyen sok mocskos, sötét dologról írnia?”
Őszintén nem tudom. Ha pisztolyt tartanátok, a fejemhez sem tudnám megmondani, miért pont a megbotránkoztató dark romance áll hozzám legközelebb. Az új rendelések már más csomagolásban érkeznek meg hozzátok és látni fogjátok a bennem lévő paradoxont. Élénk citromsárga boríték, rózsaszín, virágos logó matrica és benne a feketekönyv.
Valaki meg is jegyezte, hogy egy dark romance-hoz nem illik a sárga, mire csak annyit feleltem, hogy a könyvet nem a tartalma, hanem az író csomagolja. Az íróhoz viszont nagyon is illik.
Szóval ez a legkedveltebb műfajom, de nem az egyetlen. Akadnak könnyedebb tanulságos romantikus könyveim is. Fantasy sztorijaim, novellás kötetek, verseskötetek, rengeteg minden közel áll még hozzám. Egyszer a szerkesztőm azt mondta, hogy én a 13 csillagjegy vagyok egy személyben. Aki ilyet nem mondott az meg skizofrénnek tart. Jó nyilván nem vagyok skizofrén, de követhetetlenül sokoldalú vagyok, ami a műveimen is meglátszik. A különbözőségük ellenére, azonban egy közös mindegyikben van: a mély mondanivaló.
Aki olvasta a Neriah-t tudja, hogy nagyon sok és nagyon mély üzenetei vannak és a kötődést is egészen más szintekre emeli.
Spirituális, nyitott gondolkozású vagyok én a pörgős, letehetetlen tartalom mellett fontosnak tartom azt, hogy egy könyv tudjon valamit adni. Az enyémek adnak és szívből remélem, hogy eljut ahhoz, akinek szüksége van rá.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Mint az előző kérdésben is válaszoltam én iszonyat nagy energiabomba vagyok, kifogyhatatlan raktárral, így amikor letettem az utolsó pontot az első gondolatom az volt, hogy: “élljeeeeen kezdhetem a kövi könyvem!” Nem nagyon álltam meg ezen morfondírozni, hogy: “jaj egy korszak lezárult, nahát ezt is megéltem”
Inkább voltak jellemzőek ezek a gondolatok: “Na most, hogy megvagyunk, haladjunk, nem érünk rá egész nap.” “Úristen már belezúgtam a sztorimba” “Ez ütős lesz” “Jó 40 férfiszereplőből 26-ba teljesen belezúgtam”
Tudom nagyon rossz szokás és igyekszem rajta változtatni, de ritkán élem meg a pillanatot.
“Nem azért élek, hogy írjak, hanem azért írok, hogy élljek. “
És ezt sokszor hajlamos vagyok elfelejteni. Mindig többet és többet akarok, minél több történetet kipréselni magamból, mielőtt lejár az idő… csak eközben elfelejtem kiélvezni azt a bizonyos időt.
Az egész életemet az írásra tettem fel, tudom ezt írtam két kérdéssel feljebb, de talán néha nem ártana kicsit lelassítanom.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Igen ez egy álnév. A saját nevemet végtelenül gyűlölöm, nem titok Jennifernek hívnak. Sokat csúfoltak az iskolában, a nevem miatt, a ruháim miatt és egyfolytában csak a nevemet hallottam a legmaróbb gúny kíséretében. “Jenni, jó a gatyááád” “Jenni, miért futsz el?” “Jenni, gyere hógolyózniii” így írásba nem jön át persze, de ahogy a nevemet kiejtették, miközben bántottak és gúnyolódtak teljesen beleivódott a fejembe. Réges-régen elballagtam már általánosból, mégis valahányszor kiejtik a nevemet folyton ezt a gúnyt hallom bele. Jó talán kissé üldözési mániám van, de akkor sem szeretem a nevemet.
És, mikor anno megfogadtam, hogy író leszek nem akartam, hogy rengeteg ember ezt a nevet emlegesse. A vezeték nevemet, pedig engedjük el, a nevelőapám miatt talán még a keresztnevemnél is jobban gyűlölöm. Szabályosan várom a napot, hogy végre lemondhassak róla.
Egy szó, mint száz mindenképp álnevet akartam.
Vicces sztori, mert ez is 11 éves koromra nyúlik vissza és ez is nevetségesen tudatos döntés volt. Mint, amúgy minden, amit teszek. Egyik napról a másikra szervezem a nyaralásaimat, szóval gondolok egyet, majd másnapra lefoglalom a szállást az ország túl végén, sőt ha olyanom van akkor este 11-kor egy kilenc órás műszak után állok neki lakberendezni, de bizonyos dolgokat, amit más szívvel tenne én azt ésszel hozom meg. Például a páromat is tudatosan kerestem, tudatosan választottam. És hiába szerettem valakit mindennél jobban, ha tudtam, hogy alkalmatlan partner akkor továbbléptem.
Egy kevésbé súlyos példa a kedvenc szín. Más zsigerből választja, sőt nem. A szín választja őket.
Na és Eni mit csinált? (Az lennék én, ez a becenevem) Szerettem a kéket. De mindenkinek IS ez volt a kedvenc színe és ez végtelenül bosszantott.
Töprengek, töprengek, melyik színt nem szereti senki? Megvan, a bézs! Annyira semmilyen, innentől ez lesz a kedvenc színem! Nem telik bele két hétbe sem. A reggeli készülődéshez nézem a Spongyabob-ot és az a rész megy, amikor Patrikkal legjobb barát tesztet töltenek. És ki nem fogjátok találni, de mi a kedvenc szivacsunk kedvenc színe? Hát a BÉZS! Mondom ilyen nincs.
Még napokig merengtem, hogy mit kellene tenni eme “égetően sürgős problémával” mikor egyszer csak beugrik a sárga. Közvélemény kutatást tartottam. Minden szembejövőtől az iskolában megkérdeztem, (akkor is ha nem ismertem) szereted a sárgát?
Hát a válasz drasztikusan magas arányban a NEM volt. Na, mondom Hölgyeim és Uraim a kedvenc színem innentől a sárga! Immáron 11 éve. Durva, miii?
Kedvenc virág.
Mondom valami sárga kéne, de mi? A sárgarózsa olyan általános. A napraforgós lányoknak is van saját vibe-juk. Valami olyan kell, ami nevetségesen egyszerű és pont ettől különleges. És akkor megláttam egy pitypangot. Na, hát a hülyének se kellett ennél több.
Tulajdonképpen ezt is csak választottam, mert nem szerette senki és emiatt tudtam vele azonosulni. Meseszép volt, ragyogott, mégis mindenki elment mellette és észre sem vették. Pedig én láttam a benne lévő értékeket. Minden egyes része felhasználható. Okos és alkalmazkodó növény, amit borzasztóan nehéz kiirtani. Egyszerre olyan, mint a Nap, a Hold és a Csillagok. Ha kívánsz, tőle valóra válik, én például mai napig fújkálom őket.
Csak véletlen alakult ez így mégis a megszállottja lettem az évek alatt.
Így lett a nevem Pitypang. A vezetéknevem meg adja magát. Ha már Pitypang vagyok, nyilván nem fogok egy elegáns, nemesi vagy akár külföldi vezetéknevet választani. Egyszerű, mezei, illik hozzá.
Párom egyszer írt nekem egy verset, amiben elhangzott ez a sor:
“De én, megvédelek mindentől Mezőföldi virág.”
Annyira benne maradt a fejemben az, hogy Mezőföldi virág. A vezetéknevemmel akkor találtam magam szembe először. Pitypangnak már szólítottak többször is, még a munkahelyemen is előfordult, de a vezetéknevem az úgy teljesen új hatás volt.
Akkor döbbentem csak rá, mikor a versikét olvastam, hogy igen ez egy jó név választás volt.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Dehogy is. Tavaly augusztusban jelent meg a verseskötetem, akkor kezdtem el a Neriah-n dolgozni azelőtt még csak a műfajról sem hallottam, sőt már a könyv felénél jártam, amikor megtudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Voltak sötét sztorijaim, de azok inkább érzelmileg megterhelők. Az írás stílusomra nagyon jellemző az ál-happy and. Nem tudnád azt mondani, hogy bármi rossz dolog van a végén, mégis zokogva csukod be a könyvet. A Neriah-nál rengetegen írták visszajelzés képben, hogy csúnyán megsirattam őket. És ez örömmel tölt el, már csak azért is, mert voltak fejezetek, amiket zokogva írtam.
Mindent összevetve, a dark romance egy olyan műfaj, ami nálam új keletű. De ez az ál-happy and ez tervezett volt évek óta így tervezem a sztorijaim.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Ha konkrétan a napot kérdezed, amikorra a megjelenés volt írva, akkor az szülinapom voooolt!
A könyvemmel aznap nem sokat foglalkoztam, feladtam egy hatalmas kupac rendelést és mentünk mozizni meg itthon ünnepeltünk. A családom nagyon kitett magáért. De visszatérve a megjelenés napján nem igazán volt kontaktom a könyvemmel.
Meeeg amúgy. Én már ekkor a kezemben fogtam a próbanyomatot.
Már láttam az összes könyvem egybe. Már becsomagoltam addigra a készlet felét szinte és már olvastam a tesztolvasói véleményeket.
Már minden interakcióm megvolt a könyvemmel, szóval hogy naptár szerint a megjelenés napján mi volt? Semmi, ez csak egy szám, ami a weboldalaknak, könyvtáraknak kelleni szokott, egyébként meg nem valami extra dolog tűzijátékkal meg ilyesmi.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Attól függ. A regényeim abszolút tudatosak, alaposan meg vannak tervezve, del vannak építve, ahogy a megjelenésük is.
Na de a verseim, hoho a verseim!
Na, azt úgy képzeljétek el, hogy egyik napról a másikra jött a gondolat, hogy én írok egy verseskötetet egy fiúnak. 2 hétre rá megvolt a komplett kézirat, kész volt a negyven vers.
Most a Neriah után. Kábé 4 könyv kiadásán gondolkoztam, végül félre söpörtem mindent, mert, hogy én verseskötetet jelentetek meg. 4 napra a megjelenésre rá megvolt a kézirat 90 százaléka. Úgyhogy a versek nekem azok nagyon hirtelen felindulásból jönnek, míg a regények mögött alapos tervezés van. Azokat egy bizonyos stratégia alapján jelentetem meg.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Nem is olyan régen megkaptam valakitől, hogy én vagyok saját magam legnagyobb rajongója…
Minek tagadjam, tök igaz!
Nem ezért kezdtem el írni, de végül oda jutottam, hogy ezeket a történeteket azért írom le, mert beleőrülök, ha magamban kell tartanom. Oda vagyok az ötleteimtől, a karaktereimbe mind bele vagyok zúgva. Olyanok, mint a legjobb barátaim, sőt ha padlón vagyok, van, hogy az egyik karakteremmel így írás formában elbeszélgetek.
Az egész sztorimat, úgy ahogy van, imádom, de nyilván vannak kedvenceim. Most a Neriahból gyakorlatilag minden Larissza Viktor pillanat nagy kedvencem. Rengetegszer csináltam olyat, hogy végig lapoztam a könyvem és csak az ő jeleneteiket olvastam végig. (Nem vagyok megszállott egyáltalán, na, jó de… hogy adjam át nektek a valódi szerelmüket, ha én nem érzem a mélységét)
Szóval a 16. fejezet az különösen nagy kedvenc. Az Larissza szülinapja, meg van még egy kedvenc jelenetem. Amikor Viktor először találkozik Larisszával. Az nagyon a szívemhez nőtt.
Ééés nyilván van olyan, amit nehezen írok meg. A számomra uncsi fejezetek azok, amik gyakorlatilag a sztorit viszik előre és nincs köze az éppen aktuális kedvenc párosomhoz. Naaa azok megírásával borzasztóan sokat szenvedtem.
És volt egy-két olyan jelenet, meg fejezet, ami érzelmileg megviselt, mi több zokogva írtam meg, de mint a visszajelzésekből kiderült meg is tette a hatását, hogy ennyire beleéltem magam. Csak napokig akartam meghalni a fájdalomtól, de nem paraaa, megérte.
És viccet félretéve, tényleg megérte.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Na, már most azt tudni kell rólam, hogy brutálisan túlgondoló fajta vagyok. De komolyan, egyszer nem mosolyogsz rám köszönés közben engem meg hetekig esz a fene, hogy biztos szívből gyűlölsz. Iszonyatosan megnehezítem emiatt a saját és persze a körülöttem lévők életét, deee az íráshoz ennél jobb képességet nem is kívánhattam volna magamnak.
Egyetlen pillanatképből több száz oldalas sztorik születnek a fejemben, fent is említettem, hogy egy helyes fiút láttam a buszon és egy 5 kötetes sorozatot húztam rá fel, ami megjegyezném minden művem közül a kedvencem.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Kezdjük az ötlet szintjén.
Ha eszembe jut egy új ötlet és hozzáteszem, sűrűn előfordul, szinte mindennap úgy megyek haza a munkából, hogy egy kidolgozott cselekményvázlat már ott van a fejemben, akkor azt először a páromnak mesélem. Aztán a barátaimnak, bár az utóbbi időben nagyon eltávolodtam mindenkitől, szóval most inkább csak a páromnak.
Aztán, ha ez megírásra kerül, akkor elmondom a szerkesztőmnek, aki ha rábólint, akkor kezdhetem a cselekményvázlatot, karakterlapokat.
Van, aki előbb megírja a könyvet, aztán szerkeszti. Van, aki fejezetenként küldi szerkesztésre, mi úgy beszéltük meg, hogy olyan 3-4 fejezetenként csináljuk és akkor haladósabb.
Megírom a fejezetet a béta olvasómnak, azaz a Páromnak felolvasom. Elmondja az észrevételeit, mondjuk, amikor olyan logikai hibát követek el, hogy Viktor elindult valahova autóval csak azt felejtettem el leírni, hogy egyáltalán beült az autóba meg ilyenek. Ha 15-20 oldalról van szó, akkor az ember vét néha ilyen hibát, hát, na, előfordul.
Ha ő “lefelelt”...tök aranyos amúgy úgy éli meg ezeket, mint az iskolában a történelem feleléseket. Jó elismerem nehéz “vizsgáztató” vagyok, de na… elolvastam, szegény még meg sem emésztette és egy időben képes vagyok hozzá vágni 60 kérdést. “Volt kedvenc jeleneted?” “Érdekes volt a sztori?” “Untad valahol?” “Volt benne vicces rész?” “Karakterhű volt minden jelenet?” “Mire gondolsz, mi lesz ezután a sztori menete, a végkifejlet?”
Milliónyi kérdést teszek fel neki, mert ezek nekem mind fontos visszajelzések. És ezek után meg ő faggat ki a feleletéről, hogy hányast kapott.
Normál embereknél, normál körülmények között a béta olvasás úgy működik, hogy átküldöd, a fejezetet ő meg megjegyzésekbe irkál véleményt, észrevételeket és a többi, de mindegy is.
Szóval miután párommal átrágcsáltunk minden vesszőt és ezt halál komolyan mondom, nagyon durván szét szoktuk szedni a fejezeteimet, azután elolvasom még egyszer és az esetleges írástechnikai hibákat javítom.
Írás közben nem tudok mindenre IS koncentrálni, ezért nekem egyszerűbb, ha utána még átfutom hibákat kutatva.
És ha ezzel megvagyok, akkor küldöm a szerkesztőnek.
És ezt eljátsszuk mindegyik fejezettel.
Ezután jön a korrektor, aki végigolvassa, és javítja a helyesírási hibákat.
Majd a tördelő.
Ha nyomdakész a könyv és már keresem a nyomdát, akkor jönnek a tesztolvasók, akik titoktartási nyilatkozatot töltenek ki.
Van 1-3 hét elolvasni, helyzete válogatja. És utána vissza kell küldeniük egy kérdőívet, meeeg mellé még én is bombázom őket a kérdéseimmel, szóval nagyon sok visszajelzéssel találkozom, mire az első olvasó megkapja a könyvet.
Aztán ugye az első megrendelés. Na, aki előrendeli a könyvet, az elvileg a megjelenéskor kaphatja kézhez, de én egy nappal előtte igyekszem odajuttatni, mert úgy vagyok vele, hogy ha már előrendelte akkor hadd kedveskedjek valamivel én is.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Kifejezetten büszkék rám, nagyon örülnek, hogy a kitartó munkám gyümölcse végre beérni látszik. Támogatnak, amiben csak tudnak és ez végtelenül jól esik.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Az olvasóimnak csak megköszönni szeretném, hogy itt vannak és figyelnek rám. Olyanról is tudok, aki jóval a verseskötetem megjelenése előtt már követte a munkásságom.
Névre pontosan ismerem őket, úgyhogy tudom, kik vannak velem régóta és én mindig megjegyzem, ha valaki jót tesz velem.
Nagyot mondani nem akarok, de egy verseskötet várható októberre, ami remélem meg is valósul.
És most a Neriah folytatásán
dolgozom nagy erőkkel, ami valószínűleg csak jövőre fog megjelenni, de
részleteket még nem mondok. Egyelőre csak annyit, hogy akinek tetszett a
Neriah, annak kötelező olvasmány, mert imádni fogja. Én legalábbis mindent
megteszek azért, hogy mások is így érezzenek és, hogy megtalálják benne a nekik
szánt üzenetet.
A könyvet itt lehet beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése