David Harsanyi
Eurotrash
Miért kell Amerikának elutasítania egy hanyatló kontinens elavult eszméit
Megjelent!
.jpg)
Multiverzum Kiadó, 2024
Fordította: Békési József
Szerkesztette: Tarcsa Zoltán
Borítóterv: Bukodi Attila
Fülszöveg
Példaértékű-e Európa? Európa korszerűtlen intézményrendszerének, gazdasági növekedése megtorpanásának, erkölcsi irányvesztésének és kulturális önfeladásának terhe alatt nyög. Mégis szép számmal akadnak olyan „eurofil” amerikai politikusok, tudósok és újságírók, akik arra biztatják Amerikát, hogy vegyen példát az Atlanti-óceán túloldalán található országok egészségügyéről, jóléti intézkedéseiről, bevándorláspolitikájáról és még sok minden másról.
Miközben a szerző arról kívánja meggyőzni amerikai olvasóit, hogy rossz helyen keresik a megoldást, akik erre buzdítanak, tükröt tartva európai olvasóinak vitatkozik az „euroblabla” jól ismert állításaival is.
Mit jelent a föderális és a szuperállam közötti különbség? Több vagy kevesebb szabályozásra van-e szüksége a gazdaságnak? Milyen mértékben támogassa az állam az egészségügyet? Segítségnyújtás vagy orvos által támogatott öngyilkosság-e az eutanázia? Eltűnik-e a modern társadalmakból a vallásos hit? S legfőképpen: az Atlanti-óceán melyik oldalán találhatunk problémáinkra jobb megoldásokat?
David Harsanyi provokatív stílusban bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait, és igyekszik választ találni ezekre a hazai és Európa-szerte zajló vitákból ismerős, nyugtalanító kérdésekre is.
Részlet a kötetből
„1.
Európaizáció
A XX. században történtek után Isten elhagyta Európát, s erre minden oka megvolt.
P. J. O’Rourke
Háromszor annyi európai polgár dönt úgy minden évben, hogy elhagyja otthonát, s az Egyesült Államokba költözik, mint fordítva.1 Ezen senkinek sem kellene meglepődnie. Bár Európa még ma is az egyik leggazdagabb hely a Földön, mára roskadozni kezdett fejnehéz intézményei, gazdasági nehézségei, valamint morális vaksága és kulturális önfeladása súlya alatt. A mai Európa legfőbb jellemzői a szabályozatlan és pusztító tömeges migráció, a túlszabályozottságtól fojtogatott gazdasági élet, a magas munkanélküliség, a vállalkozószellem hiánya, a szétmálló civil társadalom, az alacsony termékenységi ráta, a lopakodó önkényuralom és ami a leginkább elkeserítő, az eszméikbe vetett hit teljes hiánya.
És mégis, annak ellenére, hogy Európa ábrándjai és hagyományai a szemünk előtt foszlanak szét, az amerikai elit jeles képviselői – többek között politikusok, akadémikusok, tudósok, újságírók – egyre nagyobb népszerűségre téve szert amellett érvelnek, hogy nyomasztó problémáinkra az Atlanti-óceán túloldalán kell keresnünk a válaszainkat. Ezek az eurofilek a modern európai intézményeket, etikai megközelítéseket, szakpolitikákat többre becsülik az itthoniaknál. Gúnyolódnak az amerikai élet gyermekes és közönséges természetén. Úgy tekintenek Amerikára, mint egy olyan helyre, amely tömve van tanulatlan, elhízott, fegyvermániás, televíziófüggő, nagy tételben vásárló, tátott szájú tuskókkal, akiknek minden vágya, hogy az állam gondoskodjon róluk. Számukra Európa lakossága jelenti a felvilágosodott, kiművelt, önzetlen embereket, akik önérdeküket feláldozzák a „közös jó” oltárán. Kibékíthetetlen ellenszenvvel viseltetnek azon társadalmi jellemzők iránt, amelyek oly markánsan vannak jelen az amerikai pszichében: a kockázatvállalásra való hajlandóságot, az egyéni szabadságot és a zsidó-keresztény gyökereket olyan dolgoknak tekintik, amelyek gátolják a modern európai eszmék terjedését.
És csakugyan, az európai kormányzati intézmények leghangosabb éltetői az Egyesült Államokban kivétel nélkül azok közül kerülnek ki, akik a legszenvedélyesebb kritikusai társadalmunk dinamizmusának és csodálatra méltó rendezetlenségének. Azok a tényezők, amelyek gazdaságunk világelsőségéhez vezettek – a nem tervgazdálkodás alapján működő, szabályozatlan, individualista és látszólag kaotikus szabadpiacok – sértik ezen emberek technokrata érzékenységét. Az eurofil megközelítés elveti az individualizmust, az önellátásra törekvést és leginkább az átlagos polgártársai zabolátlan magabiztosságát. Az eurofilek szerint az amerikai kivételesség, vagyis az az eszme, hogy az Egyesült Államok különleges szerepet játszik a világtörténelemben, visszatetsző és téves gondolat.
Nem csupán az amerikai baloldal képviselői keresik Európára tekintve a válaszaikat. Bár való igaz, hogy az európai minták követése nagyobbrészt a politikai baloldal jellemzője, hiszen számukra a központosított irányítás eszméje előrébb való az egyéni döntések jelentőségének elismerésénél, az amerikai nacionalisták és a teokratikus értelmiségiek is egyre inkább hajlanak arra, hogy olyan aggasztó problémákra, mint a csökkenő születésszám, a templomba járók számának drasztikus zuhanása, illetve országunk általuk vélt morális hanyatlása, olyan országokban keressenek választ, mint Magyarország, Oroszország vagy más kelet-európai államok. Könyvemben azonban túlnyomórészt csak azokkal a felvetésekkel foglalkozom, amelyeket az amerikai baloldal
fogalmaz meg a Nyugat-Európa vagy az Európai Unió tagországai iránt érzett elvakult szerelmi vágyódásában. Ugyanis amikor ezek az eurofilek elismerő pillantásokat vetnek az Atlanti-óceán túlfelére, vigyázó tekintetük nem Törökországra, Bulgáriára vagy Albániára esik, még akkor sem, ha ezen országok politikai rendszerei sokat átvettek az általuk annyira csodált szocialisztikus megoldásokból. Nem, az ő epekedésük tárgya inkább Franciaország, Németország és a skandináv államok. Elég baj ez nekünk.”
Megrendelhető kedvezménnyel a kiadó webáruházában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése