2023. november 5., vasárnap

Előolvasás: Darvas Petra: Magyarok serege (Hópelyhek májusban 3.) - ("Petra eszméletlen sorozatot zárt le. Ez a kötet túl szárnyalta az elképzelésemet.")

Szeretném megköszönni Darvas Petra írónőnek, hogy elolvashattam a harmadik befejező kötetét a Hópelyhek májusban sorozat utolsó részét, mely Magyarok serege címet viseli. Nagyon hálás vagyok, hogy elolvashattam Gary, Emma, Lora, Borrao és Ármin történetét, a kalandos útjukat, a harcukat. Imádtam az egész történetet. Nehéz szívvel tudom elengedni őket.



Darvas Petra
Magyarok serege
˙(Hópelyhek májusban 3.)

Tartalom:

Gary a kehely megsemmisítésére indul, hogy elvágja a hajdani helytartó erejének forrását. Az út azonban komoly nehézségekkel várja.

A mágikus sereg pedig nem létezik. Hiánya óriási, mivel a navatloni nemesek hadat üzentek a koronáért – a hercegnek nehéz dolga lesz, ha varázserejét leplezve akar velük megküzdeni. Emma és Lora a megfelelő módszerek után kutatnak, hogy segítsék őt. Borrao fogságba kerül, és már most tudja, ha sikerül is a szökés, a rá váró szerelem nem bontakozhat ki.
Ahogy az események haladnak előre, egyre inkább kivilágosodik Tigrato valódi célja.
Vajon elég erőt ad legyőzéséhez a bizalom, a barátság és az eltökéltség?

A Hópelyhek májusban fantasy trilógia zárókötete csavaros fordulatokkal rántja le a leplet a még lappangó titkokról.


Véleményem
5/5

"Navatlon és  a királyért!"

Istenem, hát eljött ennek is az ideje. Hogy búcsút vegyünk tőlük. Elképesztő kaland, titkok és miegymás. Petra! Imádom, és egyszerre szomorú is vagyok. Hiszen, elejétől végéig velük voltam. Mintha én is ott lettem volna, a kalandokban, harcokban, titkuk megőrzésében.

Nagyon köszönöm Petrának, hogy részese lehetettem a csodálatos kalandnak. Velük élhettem át meg annyi érzelmeket, megismerhettem a titkukat, új szereplőket, történetüket.

Nem is tudom, mit mondhatnék. Ez az első olyan sorozat számomra, amit végig olvashattam, egészen a befejezéséig. S nem tudom, mit kellene mondanom. Annyi érzelem kavarog bennem. Hiányozni fog a történet. Hiányozni fog, hogy mindig vártam mikor lesz a folytatása. Hiányozni fognak a srácok és a többiek.

Petra fantasztikus világot épített fel, még hozzá kettőt is. Izgalmasabbnál, izgalmasabb dolgok történtek, végére már egy egész sor titok is lehull. Ezért is sajnálom, hogy vége.

Imádtam a srácokat. Lora lökött, de nagyon. Pont ezt szerettem. Annyira vicces, Borrao-t Ben Barnes-nek képzeltem el, tök jó nem? Ármin, hát Ármin… Gary a legbátrabb mindközül. Igazi harcos. Emma a maga egyszerűségével, szívmelengető tetteivel megbabonázza az embereket, olvasókat.

Babért szívesen látnám a kertemben. Mondjuk, a szomszédjaim nem örülnének. A többiek is hozzájárultak a maguk módján. Mindegyik szereplőt tett, vett a történethez, hogy ilyen fantasztikus történet kerekedjen ki. Petra eszméletlen sorozatot zárt le. Ez a kötet túl szárnyalta az elképzelésemet.

Még jó, hogy ez kerek lezárt történet, mert bármikor visszatérhetek, és újra olvashatom. Szóval nagyon köszönöm a bizalmat, és a lehetőséget, hogy az utolsó részt is elolvashattam a megjelenés előtt. Szívből ajánlom, akik szeretik a kalandokat, a fantasy történeteket. S imádják a hópelyheket, májusban!

A kötet jelenleg e-könyvként fog megjelenni.

Darvas Petra szerzői oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése