De régen hoztam beleolvasót a blogomra, Boltsek Erik: Párhuzamos létezés című könyvéből hoztam egy kis részletet, az író engedélyével. A kötet Publio Kiadó gondozásában jelenik meg.
Tartalom:
ENGEDÉLLYEL
2011. szeptember 29.
– Révbe értem, Hugi! Alig hiszem el, mégis így van! Nem lettem hajléktalan, nem csődölt be a cég, és egyévnyi szenvedés után, úgy tűnik, hogy Natalie-val is végre egyenesbe jövünk. Hab a tortán, hogy kórházat is többet láttam kívülről, mintsem belülről.
Örömittasan gurultam végig a Michigan-tó melletti South Lake Shore Drive-on egy késő délután, miközben a húgomnak, Agnesnek újságoltam el az örömömet. Úgy tartják, hogy az út a fontos, nem pedig a cél, és ezt előszeretettel hangoztatják, amikor kéjutazásra, nyaralásra indul az ember, viszont amikor a családod egy illúzió, az életed pedig vesszőfutássá válik, az egyetlen, ami számít, a cél.
Ha Chicago gettónegyedébe vezet a szülőcsatornád, akkor nem sok jóra számíthatsz az életben. Megszületsz, megtanulsz járni, elmész dolgozni, és ha rosszul játszod ki a lapjaidat, akkor segget fogsz nyalni, és összeszorított farpofával várod, hogy egyszer csak kikerülj az ördögi körből. Nekem rossz lap- 6 jaim voltak, de szerencsém volt, és ott volt az a bizonyos valaki, aki megtanított blöffölni. Az a valaki Bertó volt, polgári nevén Robertó Hernández, az autószerelő.
Egy tipikus alak, akivel majdnem minden szervizben találkozhat az ember. Kopaszodó, sörhasú, motorolajjal vegyített dohány- és izzadságszagú ember, akin a kék kezeslábason kívül sohasem láttam más öltözetet, ezért egy idő után már azon tanakodtam, hogy vajon abban jött-e a világra. Ő volt az, aki megtanította minden csínját-bínját a későbbi mesterségemnek, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy mindennap iskola után a műhelyében vagyok, és az olaj illatának és a csavarok csörgésének bűvkörében állok. Természetesen az sem árt, ha egy szerelő vezetni is tud, így nem igényel sok fejtörést, vajon kié az érdem, hogy megtanított bánni egy ilyen bestiával. Ez az ember volt gyerekkorom hőse, apám helyett apám, aki megtanított az életre két olajcsere között.
A korral előrehaladva az olajban fetrengés szenvedélye valamelyest átalakult, és a tócsákból átkerültem az íróasztal mögé. Saját vállalkozást indítottam, de sosem felejtettem el, honnan is jöttem, úgyhogy igyekeztem esélyt adni az újabb generáció fiataljainak a saját cégem soraiban, éppúgy, ahogy Bertó is tette. Jó életem volt, és boldog voltam, de szokták mondani, hogy semmi sem tart örökké, és ez alól én sem voltam kivétel.
Az első három évünk Natalie-val maga volt a mennyország, a rá következő 13 hónap pedig maga volt a pokol. A pénzügyi hátterünk összeroppanására ráment a kapcsolatunk, és 7 a szeretet kihalt az otthonunkból. Rendszeresen álmodtam koldusbottal és ingyen konyhával – már amikor sikerült aludnom –, majd egyik reggel Natalie előrukkolt egy megoldással, amiben nagy szerepet játszott az egyik hajdani egyetemi évfolyamtársa, Charles Ebersol, a könyvelő és egyben ügyvéd. Nem tetszett az ötlet, de végül rábíztuk a megmaradt vagyonunkat Charlesra, ő pedig visszahozta mindazt, amit elveszítettünk, így újra tiszta lappal indulhattunk. Tizenhárom hónapon keresztül menekült a szeretet és törődés az otthonunkból, majd úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna, amikor Natalie előhozakodott a tervével.
A könyvet itt tudjátok beszerezeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése