Mi a véleményed a marketingről, mind íróként, mind magánemberként?
Szerintem manapság marketing
nélkül az író és könyve olyan, mintha nem is léteznének. Olyan sok könyvet
adnak ki manapság, hogy ha valaki nem fektet energiát a marketingbe, elveszik a
tömegben. A kínálat hatalmas, az olvasókat minél gyorsabban meg kell győzni
arról, hogy épp a MI könyvünket kell olvasnia. Szerzőként ezért mindenképp
ajánlott energiát belerakni a marketingbe, még akkor is, ha egy kiadó esetleg
végzi ugyanezt.
Magánemberként szeretem a reklámokat, főleg a könyveseket! Engem egy jó borítóval meg lehet venni, utána az adott könyv műfaját nézem meg, majd ha az is klappol, jöhet a fülszöveg. Ha az ár is elfogadható, akkor a könyv a kívánságlistámon landol.
Jót tesz-e a marketingkényszer a könyvpiacnak?
Ahogy már írtam, ennyi könyv
között elvesznek azok, akik nem reklámozzák magukat. Valahogy ez a mai
társadalom mindennapos kényszere is: látni és látva lenni. Ha az olvasó nem
szerez tudomást egy könyvről, ami nemsokára megjelenik, a könyv máris a lista
alján landol, lehet akármilyen nagyszerű a történet, a stílus. Sokszor látom,
hogy ügyes marketinggel egy kevésbé jó történet is az élen van, mert az emberek
szeme elé tolják a létezését. Nincs is ezzel semmi baj, mert ami
figyelemfelkeltő, arra rákapnak az emberek. Aztán az első olvasás után úgyis
kiderül, hogy jobb lett volna másra költeni a pénzt.
Néha bennem van, hogy én is lehetnék jobb, aktívabb, szerepelhetnék ilyen-olyan platformokon, de a közösségi médiában elég sok helyen megtalálható vagyok, illetve többször biztosítok lehetőséget a személyes találkozásokra is. Legutóbb házhoz mentem egy olvasómhoz. Vittem neki a rendelt könyveket, kávéztunk, beszélgettünk. Szeretem, ha az emberek rájönnek, nem egy karót nyelt személy vagyok, hanem egy nyughatatlan, izgága, humort értő és szerető könyvmoly.
Mit gondolsz, íróként mennyire kell támaszkodni a kiadóra?
Mivel nincs kiadóm, erre a
kérdésre csak a saját szemszögemből tudok válaszolni. Bár magánkiadásban adtam
ki három könyvet, mindent egyedül intéztem, nincs kiadó logója a műveimen. Akit
szidhattam vagy dicsérhettem, az én magam voltam. Ausztriában élek, innen
irányítottam másfél évig a kiadást, a szöveggondozást, a marketinget, sokszor
német nyelven intézve az ISBN-szám lekérését, a nyomdát vagy a vállalkozásom
igazgatását. Minden simán ment, majd a harmadik könyvnél be kellett látnom, hogy
a postázás költsége Magyarországra magasabbra emelkedett, mint a könyvek ára,
valamint nem utaztam olyan sűrűn haza, hogy mindig időben eljussak az
olvasóimhoz. Ők annyira türelmesek voltak, hogy nem tudom eléggé kifejezni,
mennyire hálás vagyok ezért.
A terjesztést végül átadtam a Smaragd Kiadónak, hogy a könyveim végre ne hetek, hónapok után jussanak el az olvasókhoz, és a kis példányszám ellenére kikerülhessenek a boltokba is. Nagyon jó döntés volt, mert a Smaragd átgondolt marketingjének hála tényleg sokkal gyorsabban fogynak a könyveim. Az ausztriai rendeléseket továbbra is én rendezem, ahogy az e-könyvek terjesztését is én csinálom.
Magánkiadásban adtad ki mind a három köteted, milyen érzés? Nehezebb menedzselni a könyved?
Bár nem szoktam erről beszélni, de nagyon nehéz volt
teljesen egyedül bábáskodni a saját könyveim születésénél. Voltak, vannak
mellettem nagyszerű olvasók, szakemberek, akiktől tanácsot kértem, de minden,
ami mellett döntöttem, az én vállalásom volt. Szerencsére úgy érzem, nem hoztam
rossz döntéseket, mindenesetre többet nem állnék neki egyedül, vagy nem pont
egy többrészes sorozattal indulnék neki a szerzői világnak. Egy egykötetes
történetet azonban már csuklóból végigvinnék egyedül.
Meg azért valahol büszke is vagyok magamra, mert az
akkor még pici gyerekeim, háztartás, egyéb tennivalók mellett, ráadásul nem is
az anyanyelvemen intéztem a kiadást. A Csillagos ösvényen esetében
szürreális volt minden, hisz egy álmom vált valóra, az Adelin és Ettran
megjelenése ugyanúgy szíven ütött, A Gyöngyös Korona pedig olyan
váratlanul gyorsan érkezett meg a nyomdából, hogy aznap nem is számítottam rá.
Gőzölgő kávéval a bögrémben és értetlenül ballagtam le a postáshoz Mikulás
napján, aki csak forgatta a fejét, mert még sosem szállított ki több száz
könyvet senkinek. Nevettünk rajta, hogy a csizmámba nem fér ennyi meglepetés,
majd amikor legközelebb összefutottunk, mondta, hogy szeretné a történetet
németül látni, mert elmondása szerint a lánya nagy rajongója a hasonló
sztoriknak. Nos… Nem vagyok semmi jó elrontója, tervben van, hogy a Serbeniai
Krónikák megjelenik idegen nyelven is, méghozzá a közeljövőben. Hoppá,
marketing!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése