Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Budapesten születtem a nyolcvanas években. Vendéglátó ipari iskolát végeztem, majd szakirányú érettségit szereztem, valamint egy üzletvezetői képesítést. Elkezdtem a főiskolát is, de egy ponton el kellett döntenem, hogy tanulok vagy dolgozom, mert a kettő együtt nem ment. Nyitott személyiség vagyok. Szeretek új dolgokat megismerni, kipróbálni, felfedezni.
Szénpor és szerelem, Az elveszett emberség c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Kezdjük a Szénporral. A kutatómunka mondhatni 1995 óta tart. Ebben az évben jártam először Görögországban, és nagyon megfogott. Az évek során sok arcát megismertem a hellén kultúrának. Lenyűgözött a történelme, a mitológiája, a zene és a nyelv egyaránt. Senki nem értette, hogy mit szeretek a görögökben. Mivel nem tudtam elmondani, gondoltam megírom. Az egyik nyaralás alkalmával annyi új impulzus ért, hogy jó táptalaj volt egy történethez. Persze voltak fejezetek, amikhez több kellett, mint a megfakult emlékek és a fotók. A Meteora kolostorokról szóló fejezethez két könyvet használtam, amit ott vettünk a kolostorok lábánál 1996-ban. Akkoriban sok magyar fedezte fel ez az országot, és rengeteg volt a magyar nyelvű könyv, amit ott fordítottak. Van benne pár nyelvtani hiba, de így autentikus. Valamit, régi felvételeket és drón videókat néztem a kolostorról. Így született a Szénpor és szerelem. Maga az írás kb. 3 évig tartott.
Az elveszett emberség ötlete 2006-2117 körül fogalmazódott meg bennem. Persze akkor még jóval kezdetlegesebb volt, és a koncepció ugyanez volt, de egy kihalt szállodában játszódott volna. Az évek alatt többször belekezdtem, de a történet nem akart összeállni. Szerettem volna egy kalandregényt írni, amihez tanácsot kértem Leslie L. Lawrence-től. Ő azt mondta, hogy írjam meg, és ő elolvassa. Maga az egész, hogy egy hóborította bolygón játszódjon, Ausztriában fogalmazódott meg bennem, ahol olyan volt a tél, mint a mesekönyvekben. Gyűltek az ötletek, és az impulzusok, de nem sikerült összerakni a történetet. Egy nap úgy gondoltam nekiállok és megírom, mert ha nem teszem meg, soha nem készül el. A Covid sok mindent elvett, de adott időt arra, hogy megírjam, így 6 hét alatt elkészültem vele. A javítás kicsit váratott magára.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Minden történetem más. A Szénpor sokkal inkább áll a valóság talaján, mint Az elveszett emberség. A Szénpor napjainkban játszódik, valód helyen, helyszíneken, amit rengeteg magyar ismer. Olyan embereket is említek benne, akikkel mások is találkozhattak, vagy csak láttak a patikában, vagy hallottak róluk. A karaktereim és a történet persze fikció, de a környezet az valós, és élettel teli. Ezt úgy rekonstruálni, hogy mindenkinek ismerős legyen az a Sarti, amit én ismerek, de összhangban legyen azokkal, amik változtak az évek során, nem volt könnyű, de nagyon érdekes volt felidézni az utcákat, a kukoricás nénit, Eleni pékségét.
Az elveszett emberség viszont egy teljesen fiktív világban játszódik. Egy elképzelt jövőképben, ami talán nem is az, aminek látszik. A sci-fi műfajnak egyik sarokköve a világépítés, hogy a fiktív kor hitelesen legyen tálalva az olvasó előtt. A helyszínek megalkotása, a benne szereplő népek és kultúra megalkotása komoly feladat volt. Megalkotni egy teljesen új népet, kultúrával, hagyományokkal, harcmodorral, vallással pályám egyik legnagyobb kihívása volt, ugyanakkor a legszórakoztatóbb is. Bevallom, bajban vagyok, mert nem szeretnék spoilerezni, de biztos vagyok benne, hogy az olvasóknak tetszeni fog a történet.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Gyerekkoromban imádtam a képregényeket, és szerettem rajzolni. Akkoriban nem volt akkora Marvel és DC dömping, mint manapság. Ha jól emlékszem Superman és Batman, Pókember, X-Men, Transformers volt, amiben kimerült a repertoár. Volt egy Marvel Extra nevű kiadvány, ami egyfajta összekötő kapocs volt. Ebbe kerültek a folytatásos történetek részei, valamint más szuperhős történetek. Először ezeket rajzoltam, mixeltem, majd később megalkottam az első saját karaktereimet. A rajzolást felváltotta az írás. Megszületett egy Csillagszövetség című történetem, ami hemzsegett a befejezetlen mondatoktól, elnagyolt karakterektől. Ez a történet már rég elveszett. Talán egyszer újra írom. De az tény, ha ez a történet nincs, ma nem létezne a Szénpor és szerelem, és Az elveszett emberség.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Igen. Több éve írtam egy krimit, Teátrális gyilkosságok címmel, amit csak szerkesztenem kell. Szívesen kipróbálnám magam a horror műfajban. Ebben a tekintetben a Szénpor álomjelenetei elég jóra sikerültek. De mindenképp szeretnék egy kalandregényt írni. Számomra az a megfejthetetlen misztikum.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nagyon jó. Hihetetlen, hogy ennyi oldalt meg tudtam tölteni, és sose értem, hogyan sikerült.
Sokan írói álnevet használnak. Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?
Úgy gondolom, ha már alkotok, Szeretném, ha Koronczi Zsolt kapná mind az elismerést és a kritikát, nem pedig Pete Jones. Gondoltam rá, hogy a következő regényt Cilian Jones néven írom, de nem vitt rá a lélek. Bár, most így belegondolva, ha egy olyan történetet akarok írni, ami kiesik a komfortzónámból, majd előveszem az alteregómat.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
A romantikus zsánert szerintem sokan alábecsülik. Mindenkinek a csöpögős ponyvák ugranak be, ahol a férfinak olyan izmai vannak, amilyen nem létezik, vagy Danielle Steele. Az utóbbi sok olyan regényt írt, ami maradandó. Viszont az elmúlt két évtizedben számos író publikált ebben a zsánerben, férfi és nő egyaránt. Talán Nicholas Sparks az egyik legismertebb férfi a műfajban. De ott van például Jojo Moyes, az angol írónő, akinek a romantikus regényeit mindkét nem élvezettel olvashatja, mert olyan témákhoz nyúl, amik mindenkit megérintenek (pl. Mielőtt megismertelek, Miután elvesztettelek). Mikor belekezdtem a szénporba, egy olyan könyvet akartam írni, mint a Napsütötte Toszkána, és az volt a szándékom, hogy férfi és nő is olvassa. Mivel a könyvfesztiválon két férfi is magának dedikáltatta a Szénport, szerintem elértem a célom. Valószínű, hogy visszatérek még ehhez a zsánerhez, mert sok jó történetet lehet benne elmesélni.
A sci-fi mindig érdekelt. Valójában én ebben a műfajban akartam írni, de Az elveszett emberségig ez nem sikerült. Számomra mindig űrállomásokat, technikai fejlődést, idegen fajokat jelentett. Aztán később megismertem a sci-fi másik oldalát, ami tudományos alapokon nyugszik. Asimov a favorit ebben a zsánerben. Vannak még ötleteim, csak győzzem megalkotni őket.
Érdekel a történelmi regény, valamint a Dickens által papírra vetett emberi sorsok ábrázolása. Talán kipróbálom magam egy ilyen törtétben is.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Nem is a megjelenés döbbentett meg, hanem, hogy viszik. Az embereket érdekli és tetszik nekik. Mikor belekezdek egy történetbe, mindig tartok attól, hogy milyen lesz. Hiába van jó vázlatom, remek kutatómunkám, a sztori bármikor vehet egy olyan irányt, amitől az élvezhetetlen és pocsék lesz. Az elveszett emberségnél túl sok minden volt, amin elcsúszhatott volna a dolog, de szerencsére sikerült egy izgalmas történetet írni, ami biztosra veszem, hogy tetszeni fog mindenkinek.
Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz, mint támogató íróként? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?
A Magyar Könyv is Magyar Termék, tetszett a mozgalom, hogy a magyar írók könyveit szeretnék népszerűsíteni. Egy kezdő írónak elég rögös út vezet a kiadókhoz, és az olvasókhoz egyaránt. Sajnos nálunk nincsenek irodalmi ügynökök, mint Amerikában, akik segítik az írókat az érvényesülésben. Örülök, hogy egyre több ilyen szervezet van, aki próbálja visszahozni a régi irodalmi életet.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Tudatosnak mondanám, de ugyanakkor kellenek az impulzusok egy történet kezdéséhez. Vázlat alapján megyek, de egy ponton mindig félre rakom. De a mindennapokban sok impulzus és, és bármilyen apróság elindíthat egy változást, ami más irányt mutat.
Az impulzivitás is sokrétű dolog. Írás közben van, hogy annyira magával ragad a sztori, hogy folytatni kell, még akkor is, ha már elalszom. Németországban volt, hogy hajnalba felkeltem, befejeztem egy fejezetet, majd visszaaludtam.
De az impulzivitás a kezdésnél is fontos. Ha egy Viktoriánus korban játszódó történetbe kezdenék, először is mindenképp ráhangolódnék, megismerve a kort, a szellemiséget. Keresek egy olyan videojátékot, ahol be tudom járni a terepet. Amikor úgy érzem, hogy szívesen élnék abban a világban, nekilátok a történetnek. Persze vázlat nélkül nem állok neki semminek. Az kell.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Sok kedvenc jelenetem van. A szénporban szinte mindet szeretem. Sokat jártam ott, és nekem ezek inkább emlékek, mint sem leírt fejezetek. Sok helyszín hordoz kellemes emlékeket, akár a lovaglás, akár a Meteora kolostorok. Talán a Meteorás fejezet volt a legnagyobb kihívás, meg persze a vacsoraest, mert ott hangulatot kellett teremteni. Hányszor néztem vissza a régi videókat, és hallgattam azokat a zenéket. Eleni a történetben sok mitológiai történetet mesél. Ezek kiválasztása sem volt egyszerű, adagolása még nehezebb, de annál nagyobb élvezet.
Az elveszett emberség sokkal nehezebb volt. Valahogy úgy éreztem magam, mint George Lucas, mikor a Csillagok Háborúját forgatta 1977-ben. Nem ismerte a trükköket, meg a vizuális effekteket, csak azt tudta, hogyan kell filmet csinálni. Én tudtam, hogyan kell írni, jól vezetni ezt a történetet, és bár szeretem a sci-fit, nehéz volt neki kezdeni. Főként a szimbolika, és világépítés volt kihívás, a törzsek bemutatása, a harci jelenetek érdekes ábrázolása és még sorolhatnám. Bár nem tudtam, hogy fogom ezeket összefésülni, de minden részét szeretem.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Ez nehéz kérdés. Van, hogy csak egy kósza gondolat. Lehet, hogy látok valamit és jó lenne mesélni róla. Ilyen volt India és Marokkó. Folyamatosan naplót írtam, fotóztam mindent, amit tudtam. Olyan élményeim voltak, amiket szívesen beleszőnék egy történetbe. Marokkónál ugyanez. De megihletett már egy karneváli álarc, egy dal, vagy csak épp, hogy láttam egy kiselefántot. Ehhez még nincs teljes történet, de fejben már alakul.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A bétaolvasást mindig másra hagyom. Az elveszett emberséget Leslie L. Lawrence bétázta, ami nagy megtiszteltetést volt. A Pannonius Irodalmi Kör Észak-Pesti ágazatának, melynek egy rövid ideig alapító elnöke voltam, szoktam megmutatni, tanácsot kérni. Jó olyan embernek megmutatni, aki nem ismert minket, mert elfogulatlan és rávilágít azokra a hibákra, amiket nem vennénk észre. Két kéziratomat a Magyar Íróképző egyik volt hallgatója olvasta és látott el javítási tanácsokkal.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Anyukám gondolta, hogy ez lesz a képregény rajzolás miatt. Édesapám megkönnyezte az elsőt, Az elveszett emberséget szintén, főleg mert azt neki ajánlottam. A dedikálásaimon, bemutatóimon mindig ott vannak. Az unokatestvéreim meglepődtek, de nagyon várták. Kell majd vidéken is dedikálnom, hogy ott lehessenek ők is.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Először is szeretném nekik megköszönni, hogy a boltban az én könyveimet választották, és remélem ajánlották a barátaiknak, ismerőseiknek. Az idén új publikációm már nem lesz, viszont tervezek dedikálásokat, író-olvasó találkozókat, amikről mindig tájékoztatni az olvasóimat a Facebook-on, a Instagram-on, és a Tiktok-on, ahol mindenkit várok sok szeretettel. Ha tetszettek a történetek, kérem, osszák meg velem az élményeiket.
Jövőre szeretnék új regénnyel jelentkezni. De erről majd később mesélek.
Köszönöm a bizalmat az olvasóközönségemnek.
Őszinte tisztelettel.
Koronczi Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése