Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Cserni András írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak A farkasfalka (Sötét sorsok 1.) c. könyve jelent meg, amit a Smaragd Kiadó oldalán lehet megrendelni. Egyúttal szeretnék gratulálni az írónak, aki elnyerte 2022-es Smaragd díjat.
Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Cserni András vagyok, elsőéves joghallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, s publikáló író, költő. Tavaly végeztem az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Tizenkilencedik életévemet taposom, nyáron töltöm be a húszat. Otthonom Érd.
Szabadidőmben általában írok, ez a legfőbb hobbim, de nagyon szeretek olvasni, túrázni, fényképezni is.
A farkasfalka (Sötét sorsok 1.) c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Mivel a történet az ősi magyar hitvilágon, a magyar népmeséken és folklóron alapszik, mélyen a témába ástam magam az írás során – s már előtte is. Hogy úgy mondjam, előbb ismertem meg a néphit világát, s azután döntöttem el, ebben a környezetben szeretném megalkotni a történetet. Persze ez nem jelentette azt, hogy az írás alatt ne böngésztem volna át újra és újra a forrásokat. Folyamatosan kerestem (és találtam) új, történetbe építhető elemeket, s önellenőrzést végeztem. Főképp Ipolyi Arnold: Magyar mythologia című kötete jelentett nagy segítséget.
A kézirat legelső, kézzel írott változatával egy nyár alatt készültem el 2019-ben. Ezt pihenni hagytam, majd a karantén-időszakban begépeltem, néhol átírtam, új cselekményszálakat építettem be, s nagyjából egy-másfél évvel a kezdetek kezdete után elküldtem szerkesztő jóbarátomnak, Nagy Krisztinának. Onnan indult a közös munka, a szerkesztés rögös útja.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Nagyjából egyenlő mértékben. Alapvetően igyekeztem hűen ábrázolni az ősi hitvilágból, folklórból átvett elemeket, azonban két okból több helyen kellett saját fantáziámra támaszkodva kiegészítenem. Egyrészt a hiányos források miatt (mely főként kalandozó őseink hitvilágát érintik), valamint a tény okán, hogy az említett két fő témakör eltéréseit egységes világgá kellett formálnom. Például a csordásfarkas regényemben ábrázolt jellemzői ugyanezek a magyar folklórban, ellenben a szelletek nevét és képességeit én találtam ki (igaz, őseink hittek különböző természetszellemekben). Ami pedig teljes mértékben képzeletem terméke, az Avilág nyelve, a mist; az ottani nagy családok, mint a Doranskyk és a Marothanok; s a tájak, várak, falvak egy része. Így jött létre Mistaria: képzelet és valóság frigyéből.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Elsőízben ötödikes koromban ragadtam tollat. Először rövid, mondókaszerű verseket költöttem, állatok tulajdonságait rímbe szedve. Nem sokkal utána belekezdtem egy (szintén fantasy zsánerű) regénybe, amit félbehagytam, ám sok elemét beépítettem a Sötét sorsokba. Ezt több hasonló, „hamvába halt” próbálkozás követte, míg végül gimnáziumba kerülve egy pályázati felhívás kapcsán lendültem bele újra – s ez már valóban szenvedéllyé dagadt. Versek, novellák születtek, s természetesen Mistaria világa. Azóta rendszeresen mérettetem meg magam pályázatokon, költeményeim és rövidprózáim az Érdi IRKA hasábjain, valamint különböző antológiákban jelennek meg rendszeresen – tavaly júliusban pedig A farkasfalka indult hódító útjára.
Nemrégiben egy rangos díjat nyertél a Smaragd kiadónál, mely az olvasók szavazhatnak a 2022-ben megjelent kötetekre. Az első helyett szerezted meg, milyen érzés? Mit gondolsz a díjról?
Leírhatatlan érzés, nagy öröm. Mikor megláttam, kellett pár pillanat, hogy elhiggyem. Korábban is értem el ugyan eredményeket pályázatokon, ám a Smaragd díjat egy nagyobb mérföldkőnek, eddigi legrangosabb elismerésemnek tartom. Számomra egyaránt jelképezi az olvasóimtól kapott támogatást, írói munkásságom első nagy elismerését, s a kaput a szintlépéshez. S hogy mindezt ilyen fiatalon, ily rövid idővel a regényem megjelenése után értem el, még értékesebbé teszi számomra. Még egy éves sincs a Sötét sorsok, de már kitüntették. Hálás vagyok mindenkinek, akinek ezt a díjat köszönhetem!
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Mivel Mistaria kapcsán rengeteg történet vár még elmesélésre, egy darabig maradok a fantasynál – amellett, hogy a verselést, novellaírást is űzöm közben. Vannak azonban ötleteim, amik más műfajt kívánnak: többek közt krimit és disztópiát szeretnék írni, e zsánerekhez többé-kevésbé körvonalazódott ötleteim vannak.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Egyszerre vég és kezdet; elégedettség, felszabadult boldogság és sikerérzet. Vég, mert egy munkafolyamat befejeződött, az alap, a gerinc elkészült, a történet kézzelfoghatóvá vált. S kezdet, mert még sok izgalmas teendő vár a továbbiakban, mire a kedves Olvasó kezébe veheti a kész művet.
Nem gondolkodtál még írói álnéven:
Nem. Mindenképp a saját nevemen akartam publikálni.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen. A korábban már említett korai regény kezdeményeim kivétel nélkül fantasy-műfajban mozogtak. Ennek egyik oka, hogy jómagam is nagyon szeretem ezt a zsánert.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Felemelő, különleges, elképesztő. Hosszú út vezetett odáig, s mikor elsőként vehettem kezembe, lapozhattam fel, láthattam a nevemet egy „hús-vér” könyvön, szavakat alig találtam. S hogy ez megvalósulhasson, számtalan ember közreműködése kellett, akiknek nem tudom elégszer megköszönni.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Döntően tervezett. Jegyzeteket készítek; a cselekmény már az első fejezet írásakor nagy vonalakban a fejemben van; gondosan figyelek az apró részletek egyeztetésére (kezdve az ötvennégy farkas szem- és bundaszínétől odáig, hogy az egyes események milyen napon történtek). Ám néha „homlokon csókol a múzsa”, s egy intuíció alapján születik meg egy jelenet, vagy változtatok meg egy meglévőt. Bár mennyiségben elenyésző, minőségben fontos: többek közt Acsar és Roland beszélgetése a csillagok alatt is hirtelen ötlettől vezérelve kapott helyet a műben.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Több kedvencem is van. Az imént említett, gondolati mélységeket és magasságokat érintő beszélgetés a zord ordas és az ifjú csordásfarkas között; a főhősök bemerészkedése a Nyírerdőbe; a Forró helyzet című fejezet; valamint az Epilógusban történő események.
A farkasfalka írása során nem ütköztem komoly nehézségbe egy jelenet vagy fejezet megírása során se. Talán Szandra és Flóra beszélgetései okoztak néha-néha megakadást, valamint a mist nyelv ráncba szedése, egységesítése bizonyult időigényesnek (beszélhető nyelvről van szó ugyanis; ellentmondásmentesre akartam csiszolni).
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Az inspirációm maga az élet. Nyitott szemmel járok-kelek, s amit látok, tapasztalok, megjegyzem, s beépítem egy prózába vagy versbe. Hasonlóan járok el az olvasással is: ha egy mű gondolatébresztő hatással van rám, inspirál, ösztönöz, nem hagyom elveszni az ihletet, beleszövöm egy történetbe.
Minden történet másképp születik, most röviden elmesélem, a Sötét sorsok esetén ez hogy történt. Egyrészt a Percy Jackson-sorozat és Böszörményi Gyula Gergő-könyvei inspiráltak; arra gondoltam, hasonló témájú regényt szeretnék írni én is. A konkrét történet kigondolásához pedig egy őrségi autóút adta meg a kezdőlökést: a tájat figyelve az járt a fejemben, milyen vagány kezdete lenne egy műnek, ha egy robogó autót farkasok vennének körbe, majd egyikük emberré változva ugrana rá a járműre. Ez volt az első jelenet, ami megszületett, s ezt rohamtempóban követte a kerek egésszé összeálló cselekmény.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Elsőízben két jóbarátomnak mutattam meg, akik véleményezték, tanácsokkal láttak el. Utána édesapám rágta át magát a javított, begépelt változaton (ami becsületére legyen mondva, mert a fantasy egyáltalán nem áll hozzá közel), és ötleteket, javaslatokat adott. Keresztanyám is olvasni kezdte a kéziratot, s ekkortájt küldtem el a már említett Nagy Krisztinának. Először csak véleményt kértem, de úgy megtetszett neki, hogy azt mondta, szívesen gondozná a szöveget, míg nyomdakész nem lesz.
Nagyjából a felsoroltak szavát fontoltam meg a szöveg alakítása során – főképp esztétikai apróságokra kell gondolni, például: ne legyen három egymást követő mondatban öt „is” és négy „hogy”. A történet azonban más kérdés. Én már tudom, hogy végződik a trilógia, s ragaszkodom a befejezéshez, illetve az ahhoz vezető sarkos pontokhoz – különös tekintettel az egyes szereplők halálára; ebből semmilyen unszolásra nem engedek, legyen bár az adott karakter nagyon szimpatikus.
Krisztina annyiban tett hozzá a történethez, hogy egyes jeleneteket a javaslatára írtam meg vagy bővítettem ki. Így született Roland néhány vitája az ösztöneivel, vagy az Aggódó evilágiak című fejezet.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nagyon örültek neki, az írás kezdeti fázisától segítettek, támogattak a legkülönfélébb módokon, amiért hálás vagyok. Megjelenés után a tágabb családhoz is eljutott a könyv híre, s nagy sikert aratott: olyanokat is „betűhöz csábítottam”, akik egyébként nem kifejezetten könyvmolyok.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Tervek szerint rövidesen ebook formában jelenik meg első verseskötetem A valóság versei címmel. Mistaria tekintetében pedig érkezik a Sötét sorsok 2.: Betyárbecsület – remélhetőleg nyáron, de legkésőbb ősszel, ha az Ősök is úgy akarják. De addig se hagyom a kedves Olvasókat magukra: blogomon továbbra is hetente jelennek meg a rövid, folytatásos történetek, s hamarosan egy újdonsággal is készülök… Búcsúzóul pedig csak annyit mondanék, amit Mistariában
szokás: dai Antecst currgo graidst nu vei! Az Ősök vigyázzák
lépteiteket!
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése