„A csillagok kitartóan keringtek a pályájukon, majd keleten kivilágosodott az ég alja, de a lángok csak faltak és faltak, s nem hunytak ki.”
Különleges gyerekek, modern mitológiák e Joe Hill által ajánlott viktoriánus rémregényben
Megjelenés: május 9.
Fordító: Bosnyák Edit
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 608 oldal
Leírás
J. M. Miro nagy fába vágta a fejszéjét, és monumentális, mondhatni eposzi léptékű gótikus horror-fantasyt alkotott, mely nagyszerűen használja fel az nagy elődök, Lovecraft, Stephen King vagy épp Joe Hill hatását. A Hétköznapi szörnyetegek amellett, hogy fordulatos, saját idővonalán előszeretettel ugráló, akciódús történet, tulajdonképpen egy klasszikus coming-of-age regény is, melyben a főszereplőink, Charlie, Marlowe Komako, Ribs és a többiek, miközben birtokba veszik és megtanulják használni saját különleges képességeiket, megteszik első lépéseiket a felnőtté válás és a teljes felelősségvállalás felé is.
Miro művének másik fontos motívuma a mitológiaépítés, ahogy megkísérel szembe menni a horrorirodalom megszokott túlvilágábrázolásaival, valamint olyan képességeket, és lényeket teremt, vagy inkább teremt újra, melyekkel egy gyakorlott olvasó ugyan találkozott már, ám a szerző ezúttal új perspektívát kölcsönöz nekik.
A Hétköznapi szörnyetegek bátran ajánlható Stephen King, Joe Hill vagy épp Dan Simmons rajongóinak, de vélhetően V. E. Schwab, sőt Veres Attila olvasói is megtalálhatják majd vele a számításaikat.
Fülszöveg
„A Hétköznapi szörnyetegek kiemelkedő alkotás: a vad találékonyság, a dickensi különcség, a természetfeletti horror és a lebilincselő feszültség káprázatos keveréke. Vigyázzatok… ha egyszer beléptek a rémregények rémregényébe, sosem akartok majd távozni innen!” - Joe Hill
1882-t írunk. Edinburgh-tól északra, egy elszigetelt tó szélén található a Cairndale Intézet magányos kőépületeivel, ahol egy különös doktor természetfeletti képességekkel rendelkező árváknak nyújt otthont. Hamarosan két új gyerek érkezésére számít Londonból, azonban egy veszedelmes figura vadászni kezd rájuk – egy férfi, akiből korom és sötétség árad.
A tizenhat éves Charlie Ovid kegyetlen és erőszakkal teli gyermekkora során fedezte fel, hogy a teste magától meggyógyul, ha akarja, ha nem, míg Marlowe-ra egy tehervagonban találtak rá, és furcsa, kék színű fénnyel ragyog, ráadásul képes megolvasztani az eleven húst.
Két tapasztalt nyomozó feladata lesz biztonságos helyre vinni a fiúkat, ám hamarosan mindannyian a legszörnyűbb borzalmakkal kénytelenek szembenézni. Élők és holtak világa kerül összeütközésbe egymással, és miközben mélyen eltemetett titkokra derül fény, Charlie, Marlowe és a többi árva megismeri képességük valódi természetét – ráadásul nem csak arra jönnek rá, hogy mi fenyegeti őket, hanem, hogy a legádázabb szörnyetegek olykor a legkáprázatosabb ajándékokkal érkeznek.
A szerzőről
J. M. Miro az álneve Steven Price kanadai költőnek és regényírónak. Price 2000-ben végzett a Victoria Egyetemen, jelenleg ugyanott angol irodalmat és költészetet tanít. Több szépirodalmi regény és verseskötet szerzője, műveiért 2007-ben elnyerte a Gerald Lampert-díjat, 2013-ban pedig költészetéért átvehette a ReLit-díjat. Feleségével, a szintén prózaíró Esi Edugyannal a Brit Columbia állambeli Victoriában nevelik két gyermeküket. A Hétköznapi szörnyetegek az első szórakoztatóirodalmi munkája, egy nagyszabású trilógia nyitódarabja.
Mások a kötetről
„A Hétköznapi szörnyetegek kiemelkedő alkotás: a vad találékonyság, a dickensi különcség, a természetfeletti horror és a lebilincselő feszültség káprázatos keveréke. Vigyázzatok… ha egyszer beléptek a rémregények rémregényébe, sosem akartok majd távozni innen!” - Joe Hill
„A Hétköznapi szörnyetegek szerteágazó cselekménye lenyűgöző helyszíneken játszódik, viktoriánus világa magával ragadó. Mocskos, mégis ragyogó; varázslatos, mégis halálos; változatos és elbűvölő szereplői pedig mintha a modern kor emberei lennének.” - Cari Thomas
„Felejthetetlen, burjánzó és gondolatébresztő – egy lendületes és részletesen kidolgozott gázlámpás fantasy, ami hihetetlen utazásra hívja az olvasókat. Mirónak köszönhetően belemerülünk az élet mocskába, és elhisszük, hogy mind a szörnyek, mind a csodák lehetségesek.” - A. C. Wise
„Kísérteties, feszültséggel teli és eget rengető. A mágia és iszonyat letehetetlen keveréke.” - Tamora Pierce
Idézetek a kötetből
„Komako tudta, hogy ezek az emberek babonásak. Hisznek a démonokban meg a gonosz szellemekben, és attól félnek, hogy a kolera azért csapott le rájuk, mert boszorkányok vannak közöttük. Azt is tudta, hogy mindig gyanakvóan méregették Tesit, és félt. Egyik karjával védelmezőn átölelte a húga vállát.”
„Amikor Charlie először látta a fekete kocsit, már csaknem két hete volt az intézetben, és rosszul aludt. Kiderült, hogy ekkor pillantotta meg a másik Cairndale-t, az intézet láthatatlan ikertestvérét, ami pontosan úgy nézett ki, mint a folyosókon lógó, poros akvarellek, de vészjósló volt, mintha sötét szándékokkal lett volna tele. Ezután kezdett el azon töprengeni, hogy vajon mi folyik itt valójában, és mennyi mindent titkoltak el előtte.”
„Charlie hallotta, amint Ribs odamegy a nagy irattartó szekrényhez, és a zárral babrál. Egyszer csak egy dossziékkal teli rekesz kicsúszott a levegőbe, bizonytalanul ingott, végül remegve földet ért. Persze, hisz nem látta a lányt, csak a mappák tömegét. Most egy akta a levegőbe siklott, és kitárult. Nem volt benne semmi. A mappa visszalebegett a helyére, majd kinyílt egy második – az is üres volt.”
„Negyedórával később, a sűrű ködben, ahogy Alice hallgatta a csizmája csikorgását a macskaköveken, a szomorú, mogorva hang a koporsókat megjelölő krétát juttatta eszébe. Feszülten hallgatózott, hátha más zaj is megüti a fülét. Nyugtalanság, sőt aggodalom gyötörte. Mrs. Harrogate lehajtott fejjel, elgondolkodva lépdelt mellette. A két fémkulcs az özvegy táskájában lapult, de nem azok aggasztották. Alice néhány méterenként hátranézett a válla fölött, a tarkóján felborzolódtak a pihék. Valami követte őket.”
„Valóban Londonban voltak, de mégsem. Charlie ebben teljesen biztos volt. Mindenfelé zöld gyomokat, csöpögő vizet és bokáig érő, mérgező pocsolyákat látott. Mindent elborított a fehér köd, olyan sűrű volt, mint egy fal. Charlie-nak eszébe jutott, hogy Berghast azt mondta, a köd a holtak lelke, és behúzta Marlowe-t a kapualjba. A némaságtól, az emberek, a lovak és a patkányok hiányától kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Charlie nyelt egy nagyot. Felpillantott a barna homokkövekre, a zöld színű, bársonyos ablakkeretekre és a rothadó, síkos, fekete gerendákra. Az volt a legfurcsább az egészben, hogy a városnak nem volt szaga.”
„Évekkel később, jóval azután, hogy megszűnt létezni annak, ami volt; miután az orzin mögötti szürke szobákban állt, gőzölgő bőrrel, és a gyászos tekintetű jelenések összegyűltek az üdvözlésére; igen, miután az lett belőle, amivé a sorsa elrendelte, a draugr kiterjesztése, és úgy növekedett benne a por, mint az izzó sötétség, amíg végül már a saját nevére sem emlékezett; miután megölte azt a két gyereket a folyónál, és ettől alapvetően megváltozott, s abban a pillanatban világossá vált számára, hogy az intézetben elárulták és hazudtak neki; de legfőképp azután, hogy vadászni kezdett a Cairndale-ben arra a csecsemőre, a ragyogó fiúra – mindezek után is, a szíve mélyén lévő, bezárt kis szobában Jacob emlékezett erre a napra, az indulásra és az azt követő útra. Mert számára ez volt a második kezdet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése