Beleolvasó:M. Z Chapelle: Párizstól keletre (Velünk kezdődött) - ("– Esküszöm, Léo, a sors akarta, hogy összefussunk! Hihetetlen, pont ma gondoltam rá, hogy felhívlak… sejtettem, hogy a temetés után hazajössz. Aztán beugrott, hogy még a számodat sem tudom. ")

M. Z Chapelle: Párizstól keletre (Velünk kezdődött) c. könyvéből második részletet hoztam el nektek. A könyv június 27-én fog megjelenni a Művelt Nép kiadó gondozásában.
Íme a kis részlet a könyvből. Jó olvasását. 

 

M. Z Chapelle:
Párizstól keletre
(Velünk kezdődött)

Tartalom:

A ​múltat nem lehet elég mélyre temetni. Miután Léo édesanyja rejtélyes körülmények között meghal, a fiú tíz év után visszatér Thaiföldre. Nem csupán a háztól akar szabadulni, de saját belső démonjaitól is, amik annak idején egészen Párizsig üldözték. Ám korántsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezte. A fájdalmas emlékek egyszeriben testet öltenek, amikor eltűnik egy kisfiú, Amphawa utcáin pedig ismét megjelenik a rettegés.
A helyi rendőr ráadásul nem más, mint Than, aki már gyerekként is Léo idegeire ment az állandó szabálykövetésével.
Than és Léo között sosem volt felhőtlen a viszony, a viszontlátás azonban a régi sérelmek mellett új, eddig ismeretlen érzéseket is felszínre hoz a fiúban.
Szenvedély, ármány, fájdalom és vágy örvényében találja magát, neki pedig döntenie kell, hogy tovább menekül-e.
Vajon Than képes lesz megtalálni az összefüggést a tíz évvel ezelőtti bűntény és a mostani eset között?
És képes a szerelem begyógyítani a sebeket, amiket egy életen át magunkkal hordozunk?
A ThanLéo Story lenyűgözően izgalmas és romantikus regény a BL rajongóinak.

 

ENGEDÉLLYEL

RÉSZLET A KÖNYVBŐL:

Habár annak idején is meglepte egyszer, amikor ismeretségük elején megvédte őt néhány idősebb fiútól, most mégis egészen másképp festett.
Egy csapat turista masírozott el mellettük, és telefonjaikkal fényképezve forgolódtak a folyót átszelő vékony aljú csónakok felé. Egyikük majdnem lesodorta Léo válláról a táskát.
– Van kedved később összefutni? – fordult Senihez sürgetőn. – Most muszáj ezeket lepakolnom a házban.
– Ha már így alakult, elkísérlek – ajánlkozott a fiú, miközben arrább terelte Léót. – Úgysincs mára semmi dolgom. Még mindig hihetetlen, hogy itt vagy, úgy örülök!
Léo bólintott, majd előhalászta kulacsát a hátizsákjából, és nagyot kortyolt az időközben megmelegedett vízből. Seni kikapta az egyik táskát a kezéből, és vigyorogva intett, hogy kövesse. Ahogy elhaladtak néhány gyümölcsösbódé előtt, Léo fejcsóválva vette tudomásul, hogy itt tényleg semmi sem változott. Az ismerősnek tűnő árusok előtt ugyanúgy illatozott a szúrós kinézetű durian, a fehér húsú farang, vagy a nassolni való, fügére emlékeztető longkong. A folyón fel-le haladó hajók rendezetlen sora törékeny összhangot alkotott a napfényes utcákat rovó embertömegekkel. Mintha mindnyájan ugyanazt a ritmust követnék. Léo nehezen bírta elképzelni, hogy egykor ő is része volt a szimfóniának, most kívülállóként szemlélte az egészet.
Örült neki, hogy akadt idegenvezetője, így legalább nem kellett a GPS-szel bajlódnia, kedvére nézelődhetett. A nosztalgikus illatok ellenére hamar rájött, hogy gyerekként valahogy egészen máshogy festettek az utcák. Tíz év elégnek bizonyult ahhoz, hogy térkép nélkül simán eltévedne még ő is. Miközben elszlalomoztak a part mentén egymást túlkiabáló árusok közt, Seniből kitört a szóáradat:
– Esküszöm, Léo, a sors akarta, hogy összefussunk! Hihetetlen, pont ma gondoltam rá, hogy felhívlak… sejtettem, hogy a temetés után hazajössz. Aztán beugrott, hogy még a számodat sem tudom. Haha! A Facebook-profilod meg olyan sivár, akár a Daw Bar itallapja. Próbálkoztam, de semmit sem tudtam kideríteni rólad az internetről.
Az utolsó szavakat követve kérdőn pillantott a másikra. Léo elmosolyodott, számított arra, hogy kérdések garmadája zúdul majd rá, ha visszatér. Szerencsére a szűk körben megtartott temetés utáni napok nyugodtan teltek, de sejthette volna: a régi otthonuk környékén hamar elterjed majd a hír, hogy hazajött. Vajon mit mondanak majd a szomszédok, amikor meglátják? Biztosan még mindig emlékeznek, miért is ment el. Az ampavai öregasszonyok emlékezete, akár az elefántoké, legalábbis az anyja mindig így mondta.
– Nem igazán használom a Facebookot – válaszolt Seni kérdésére.

A könyvet itt tudjátok előrendelni:

Művelt Nép Kiadó

Libri

Líra