Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pfeiffer Gábor - ("Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Pfeiffer Gábor írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Lábnyomok a sárban c. könyve jelent meg eddig, amit a Szülőföld Kiadó oldalán lehet megrendelni

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Önéletrajz

1967. december 16-án születtem, tudtommal száz százalékig sváb családba. Legalábbis a nagyszülőkig visszamenőleg. A dédszüleimet nem ismertem. Igaz az egyik nagyapámat sem, mert ő korán meghalt egy bányaomlásban. Mindig is Csolnokon éltem, a bányászhagyományokkal rendelkező sváb faluban. Nálunk az emberek, több mint százötven évig a bányából éltek. Az általános iskolát Csolnokon végeztem, ahol végig tanultunk németül, de már előtte az óvodában is. A bátyám 1963-ban született, de ő csak az óvodában tanult meg magyarul, mert otthon szinte csak svábul beszéltünk. Középiskolába Esztergomba jártam, ahol vezetékes távközléstechnikai műszerész szakmát szereztem. Ekkoriban kezdtem el zenélni, de már gyermekkoromban nagyon szerettem a zenét. Azokban az időkben írtam néhány dalszöveget, novellakezdeményt. 1987-ben vonultam be katonának, ekkor a zenélés abbamaradt, és több mint húsz évig alig volt a kezemben hangszer. De a zene szeretete mindig megmaradt. 1986-től 1990-ig egy szénbányában dolgoztam, majd több mint 22 évig egy hulladékégetőben. 2012-től 2018-ig Ausztriában dolgoztam heti ingázással, majd 2018 őszén hazajöttem és egy autóipari cégnél helyezkedtem el. 1990-ben megnősültem és két fiam született. A kisebbikkel együtt zenélek. A nagyobbik grafikus. A feleségem nem német nemzetiségű, így az én családom már nem tiszta sváb. Az irodalomhoz a zenén keresztül kerültem közel.
A Hobo Blues Band szeretette meg velem a verseket. Gyermekkoromban többnyire Delfin és Sirály könyveket olvastam. Középiskolában, érdekes módon nem a magyar, hanem az orosz tanárnőm ajánlott nekem jó könyveket.  Mostani kedvenceim, akik hatással vannak rám, Kosztolányi, Márai, Harmos Ilona, Tar Sándor, Háy János, Móra Ferenc. Legközelebb az életrajzi regények állnak hozzám. Viszonylag későn, a negyvenes éveim végén kezdtem el írni. Tavaly nyáron megjelent Lábnyomok a sárban című regényemmel szeretnék emléket állítani a családom tragikus sorsú tagjainak és a szüleimnek. Szeretnék mesélni a sváb hagyományokról, hétköznapokról. Fontosnak tartom, hogy a ma embere is megismerje az akkor történteket. Népünk kevéssé kibeszélt fejezetei ezek. Hiszem, hogy hiánypótló lehet a könyvem. Bár korábban nem foglalkoztam a témával, ahogy korosodom, úgy lesz ez egyre fontosabb nekem. Tervezem a regény folytatását. Két másik rokonról szól majd. Bele is kezdtem, de még sok kutatás vár rám. Fel kell keresnem az apai nagyapám öccsének fiát Németországban, hogy anyagot gyűjtsek. Sajnos egyre kevesebb ember van már köztünk, akiktől ezekről a dolgokról lehetne kérdezni. A második kötet témája szintén a második világháború, és 1956 lesz. Különösen érdekes lehet, hogy az utolsó rabtábor Csolnokon egy bányában üzemelt az ötvenes években. 1956 októberében szabadult fel. Elkezdtem egy másik regényt is írni, ami inkább napló. A címe Emigráns blues. Az Ausztriában vendégmunkásként velem történt kalandokról mesélek benne, korábbi verseimmel, novelláimmal megtűzdelve.

Lábnyomok a sárban című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Több, mint három évig írtam a könyvet. Sokat kutattam, de szerencsére ma már ha nem is mindent, de sok információ meg lehet találni az interneten. Egyébként nem csak ezért tartott ilyen sokáig az írás. Nem vagyok túl termékeny, csak akkor írok, ha van kedvem és van mit. A második könyvemet is már két éve írom, igaz, lassan elkészül.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első regényemben mindkettő jelen van. Sok információm volt a történtekről, de mivel nyolcvan-száz évvel ezelőtt játszódik kutattam is, de amit végképp nem leltem azt kitaláltam. Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tinédzser koromban már írtam pár dalszöveget, novellakezdeményt, de komolyabban csak 48-50 éves korom körül merültem bele az irodalomba. A bemutatkozómban már említettem, mi az oka ennek a szenvedélynek. A zene felől érkeztem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Az első regényem inkább családregény, életrajz, a második inkább naplószerű. Tehát, igen. De sci-fit, horrort biztosan nem fogok írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Jó, de kicsit sajnálom is, hogy vége. Egy regény igazából sosincs kész. Bármeddig lehetne írni. Viszont nagyon élvezem a tisztázást, javítást is.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Sosem gondolkodtam álnéven. Nem látom értelmét, indokát.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

Engem valahogy mindig is a valós történetek érdekeltek, hogy legalábbis olyanok legyenek, amik megtörténhettek, megtörténhetnek.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nehezen hittem el. Sosem gondoltam, hogy nekem az életben lesz egy könyvem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ha már írok, akkor igen, mert sok mindennek utánanézek, de sokszor csak leülök és jön. De például novellákat egy-egy benyomás alapján írok. Vagy verset úgy, hogy csak elkezdek játszani a szavakkal. Nem tervezem meg előre miről fog szólni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Persze vannak. Például Teréz és Georg búcsúja, vagy Tánya és Georg nászéjszakája, vagy a brnoi kimenő. A másik fejezetben Rosa és Josef első találkozása, illetve Évike születésnapja, vagy a randevújuk. Ebben a regényben nem volt olyan, ami nehezemre esett volna. Az új könyvben van, lesz, ezt meg is jegyzem annál a fejezetnél.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az első regény speciális, mert mint írtam, voltak információim, forrásom, de nagyon sok mindent írás közben találtam ki. Eszembe jutott egy régi sváb szó, és kerekítettem egy történetet köré.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány író barátom, esetleg nekik megmutatom, de ritkán engedek beleszólni. Mondjuk a Lábnyomokban volt egy rész, amit külön megszavaztattam, hogy hogyan legyen. Részleteket viszont folyamatosan közlök az írói oldalamon.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Természetesen örültek neki, de szerintem ők sem hitték miközben írtam, hogy valóban meg is fog jelenni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha minden igaz nyáron megjelenik az új könyvem, az Emigráns blues. Hat évig Ausztriában dolgoztam, az ottani tapasztalataimat szeretném megosztani szórakoztató formában. A könyvben szerepelni fognak az akkori írásaim, versek, novellák és sok Hobo idézet, ami valamiképpen kapcsolódik majd az aktuális jelenethez.

Remélem ezt is annyian olvassák majd, mint az előzőt!

A könyvet itt tudod beszerezni (jelenleg 15 db van az írónál)

Szülőföld Kiadó

Pfeiffer Gábor - Betűhalmazok írói oldala

 Email 

Bluesgitar - Lábnyomok a sárban

Sonia és a Blues and Roll

 

Pfeiffer Gábor: 

Lábnyomok a sárban

Hangos könyv

 

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Leslie Pooter - ("Ez a kérdés olyan, mint egy belecsempészett reklám a második könyvemhez, aminek a Szenvedély a címe. De a viccet félretéve, régóta dédelgetett vágyam volt az, hogy ne csak magamat szórakoztassam a fejemben keringő változatos történeteimmel, hanem ezeket leírva a nagyérdemű olvasóközönség elé is tárjam.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írót Leslie Pottert, hogy meséljen kicsit A munkájáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig három könyve jelent meg Az ösztön és a Szenvedély, ami a Játékszer sorozat, és a legfrissebb Az alagút csillagai címmel. Ezeket az Álomgyár Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

Játékszer sorozat  és Az alagút csillagai című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az Ösztön és a Szenvedély alig igényelt kutatómunkát, ellenben Az alagút csillagai annál inkább. Itt nagyon sokat kellett keresnem fellelhető információkat az interneten, ráadásul még kétszer orvossal is konzultáltam hosszasan a könyvet érintő téma miatt.  Arra pedig, hogy mennyire időigényes a munka, nem tudok pontos választ adni. Ugyanis főfoglalkozás és család mellett írok, illetve még sok ezernyi jó és rossz dolog rabol el az aktuális kéziratom mellől. Ezért is nevezném a könyvenkénti öt hónapos időszakot olyan körülbelüli alkotói folyamatnak. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Itt rögtön visszakérdeznék. A valóság szó itt azt jelenti, hogy velem, illetve egy a környezetemben lévő ismerősöm életében történt-e az adott könyv témájához illő mozzanat? Ha igen, akkor a valóság, mint megtörtént eset az eddigi könyveimben szerepet kaptak. Persze egy nagy adag kitalált jelenettel és fantáziával megtoldva. Viszont írtam már, és tervezek is olyan könyvet írni, amiben minden csak a fantázia szüleménye, hogy aztán ismét felkarolhassak egy olyan témát, aminek egy része valóban megtörtént. Ezt aztán alaposan kiszínezve és megtoldva egy kész történetté formázzam.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Ez a kérdés olyan, mint egy belecsempészett reklám a második könyvemhez, aminek a Szenvedély a címe. De a viccet félretéve, régóta dédelgetett vágyam volt az, hogy ne csak magamat szórakoztassam a fejemben keringő változatos történeteimmel, hanem ezeket leírva a nagyérdemű olvasóközönség elé is tárjam. Ehhez az kellett, hogy egyszer gyökeres változás köszöntött be az életembe. Nevezhetném afféle magánéleti válságnak is. Mint minden rosszban, van valami jó is, elv itt is érvényesült és az ekkor felszabaduló energiáimat könyvek írásába fektettem bele.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Erre egy határozott igen a válasz. Megpróbálok meglehetősen eltérő történeteket megeleveníteni, eddig is ezt tettem, és a továbbiakban is ezt tervezem.

Ugyanis nem vagyok híve a több évados tévésorozatoknak, amik véleményem szerint egy idő után elvesztik az aktualitásukat. Tudom, hogy vannak írók, akik csak egy műfajban jelentetnek meg könyveket. Vannak megint mások, akik változatos stílusú művekkel lepik meg az olvasókat. Én egyszerűen azért vetek papírra más hangvételű regényeket, mert nagyon sok terület érdekel, amikhez hozzá szeretnék tenni valamit. 

 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felemelő. Mámoros lebegés, hogy aztán gyorsan elhessegessem ezt a gondolatot. Be kell azt vallanom, hogy nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Talán én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Persze, hogy azért írok meg egy kéziratot, mert úgy gondolom, hogy majd az olvasóknak is tetszeni fog, de ha nem? Tehát tele vagyok kérdőjelekkel, amikből egyre kevesebb lesz, ahogy többször is átolvasom a fejezeteket.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Öröm és félelem is egyben. Az örömöt nem kell megmagyaráznom. A félelmemet azonban igen, ami szintén a hatalmába kerített. Olyasvalamit éreztem, mint egy érettségiző az írásbeli dolgozat leadása után. Az általam leírtak megállják majd a helyüket a tanári zsűri előtt? A könyvem megállja a helyét az olvasói bírálatok kereszttűzében? Be kell azt vallanom, hogy a kezdeti örömömet jobban uralta a félelem, ami aztán az olvasói visszajelzések után egybeolvadt egy szóban, a büszkeségben.

 Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Tudatos, hisz alaposan megtervezem egy cselekményvázlatban azt, amit majd leírni szeretnék. Persze vannak olyan részek, amik írás közben csak úgy hirtelen beugranak és belekerülnek a történetbe. Ezeken később, amikor újra olvasom a nyers kéziratot, még meg is tudok lepődni, de ritka kivétellel benne maradnak. Nem erre mondják azt, hogy néha, vagy talán sokszor a spontán dolgok a legjobbak? Viszont ezt addig tartom csak igaznak, míg színesítik, és nem helyettesítik azt, amit előtte megterveztél.

 

 A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Természetesen. Ez is olyan, mint az élet. Ha visszaemlékezel a napjaidra, van olyan nap, amire mindig szívesen emlékszel, mert egy könnyű, laza nap volt és olyan is, amivel megszenvedtél. Viszont, ha valami nehezen ment, az nem azt jelenti, hogy nem lett jó a vége. Most, hogy elgondolkodtam a válaszon, eszembe jut az, miszerint könnyedén megírok akár tíz oldalt is, de van olyan fél oldal, de akár csak három sor is, amivel több időt eltöltök, mint az említett tíz oldallal. Ugyanis a szavaknak jelentése van, ezért megpróbálom a lehetőségeimhez képest a legjobbat kihozni belőlük. 

 Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Említettem már, hogy sok dolog foglalkoztat, aminek logikus következménye, hogy véleményem is van ezekről. A vélemény pedig kikívánkozik belőlem. Ezeket pedig közölni is szeretném másokkal, úgy hogy erről könyvet írok. Pontosabb megfogalmazásban egy történet úgy születik meg az én esetemben, hogy van egy gondolatindító cselekmény, amit a fejemben pörgetek egy bizonyos időn keresztül. Ha vizuális akarok lenni, jelképezhetném ezt a vattacukor esetével. A vattacukor gépbe belekerül egy bizonyos adag színesített cukor, majd a gépben forogva hőhatás által egyre nagyobb vattacukor kerül egy fapálcikára. Amikor azt érzem, hogy eléggé megszőttem a fejemben a történetet és kialakult a fő irányvonal, akkor erről kitűzdelek egy cselekményvázlatot egy nagy parafatáblán és nekiülök az írásnak.

Az általad kérdezett inspiráció és ihlet lehet sokféle indíttatású. Nélkülözhetetlennek nevezném az alapötletet, afféle katalizátornak, ami beindít bennem egy folyamatot, az alkotást. Olyan megtörtént, vagy elképzelt ötletek inspirálnak és adnak nekem ihletet, amikben látom azt a potenciált, hogy az ezeket, az alapgondolatokat egy könyvben részletesen megírva kiváltom az olvasókban azt, hogy elgondolkozzanak, amikor becsukják a végén a könyvemet. Én azt a fajta változatos könyvírást szeretném képviselni, amivel a műveimen keresztül katalizátorként hatok az olvasótáboromra, és az abban kibontakoztatott alapihletem esetleg inspiráló, lehet a számukra.  

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van egy személy, akinek a szavára, a szakértő véleményére sokat adok, mert ő a könyvszakmában tevékenykedik már hosszú évek óta. Velem még csak pár éve foglalkozik, értem ezt arra, hogy ellát mindenféle baráti tanáccsal és nagyon sok segítséggel. Aztán ehhez még hozzáadódik a szerkesztő, illetve mindenki más, aki részt vesz velem együtt a szöveg formázásában. Viszont az igazság az, hogy az alapszáltól sohasem akartak eltéríteni. Ehelyett szebbé teszik azt, amit én félkészen átadok nekik. Nagyon hálás vagyok a stáb minden tagjának, akik mögöttem állnak, külön köszönet illeti a borító tervező munkáját, ami óriási jelentőséggel bír.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt, hogy megpróbálkozom az írással, eléggé vegyesen. Aki ezt napi szinten látta, így lehetősége volt figyelemmel kísérni azt, hogy egyre több teleírt oldal van a gépemen, ami a végén több százas oldalszámot jelent, persze lelkesebben, mint azok, akik nem a közvetlen környezetemben élnek. De talán nem is lehet ezt földrajzilag így megnevezni, mert ez nem helytálló. A családom mindig is tudta azt, hogy igencsak színes és gazdag fantáziával vagyok ellátva, de nem mindenki hitte el azt, hogy ebből esetleg lesz is valami, amíg meg nem kaptam az első kiadói szerződésemet.  

 Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az őszre tervezem megjelentetni egy eddig teljesen új témájú könyvemet. Nincs benne szerelem, sem erotika, sem féltékenység, sem drámai végkifejlet. Ez egy más könyv, mint az eddigiek. De hála az égnek, minden könyv hátulján ott van egy pársoros figyelemfelkeltő szöveg, ami nagy vonalakban lehetőleg kifejezi a regény arculatát, így segíthet az olvasónak a könyvválasztásban. Én javaslom ezt mindig elolvasni, mint ahogy én is teszem, ha könyvet vásárlok. Nekem is vannak kedvenc íróim, de én sem veszem meg minden könyvüket, ha nem igazán tudok azonosulni a könyv hátulján feltüntetett ismertetővel. Az én történeteimnél kifejezetten ajánlom ezt, mert eléggé szélsőséges témákba is bátran belevágok. De ezt most nem pont erre az őszi könyvre értem, hanem a témaválasztásaim változatossága miatt az eddig már megjelent, vagy majd a jövőben megjelenő könyveimre. 

 

Leslie Potter írói oldala

Az alagút csillagai

Az író további két kötetét is meg lehet vásárolni:

Ösztön

Szenvedély

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gál Virág - ("Szerintem az írási folyamat egyik legcsodálatosabb része a kutatómunka, mert – nekem legalábbis – ekkor áll össze, ki mit és hogyan fog mondani, viselkedni, cselekedni. Minden itt kezd alakot ölteni, és az író rájön: az elmémben ez hamarosan valósággá fog válni. Egy világ születik a kutatómunka alatt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gál Virág írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek több könyve is jelent meg eddig, amit a megadott linkeken lehet megtekinteni az interjú végén.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Életem során sokféleképpen próbálkoztam elérni a művészet valamely ágát: egészen kiskorom óta rendszeresen járok színházba, lassan tizenkét éve írok, volt időszak, amikor rajzoltam, festettem, és a versírással is megpróbálkoztam. Elvégeztem két írói képzést is (egyet egy magyar egyetemen, egyet pedig a University of Cambridge online kurzusaként angolul), és miután megszereztem turizmus-vendéglátás, rendezvényszervező diplomámat, most végre a Színház és Film Intézet Forgatókönyv- és drámaírás szakán tanulok. Festményeim és rajzaim a ház négy fala között maradtak, és csak egy versem került ki a poet.hu-ra, de a versírást itt abba is hagytam, nem az én műfajom volt egyik művészeti ágazat sem. Az igazi otthont a regény- és novellaírásban találtam meg, most pedig kacsintgatok a drámaírás, színpadi írás, dramaturgia felé. Egy biztos: megannyi sportág kipróbálása, több iskola és kurzus elvégzése után mindig csak egy maradt meg – az írás. És úgy gondolom, ez már örök.

Könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

A gyászos pas de deux a tánc miatt igényelt komolyabb kutatómunkát, mert én magam soha nem táncoltam (és ezért nagyon sokan köszönetet mondhatnak), így mélyebben bele kellett ásnom magam a táncműfajoknak nem csak a definíciójába, de magába a mozgáskultúrába is, hogy le tudjam írni, hogyan néz ki, ki-mi kell hozzá, milyen érzéseket vált ki. Első sorban a balettel kellett megbarátkoznom, amit azelőtt mindig csak színpadon láttam távolról.

A Helytelen című regényem egy fokkal nagyobb falat volt: egy olyan korról írok benne, amikor én még nem éltem, és nemigen van ismerősöm, aki érintett lenne a témában, így mindenre magamtól kellett rájönnöm. Könyveket, cikkeket olvastam, és szépen-lassan rájöttem, hogyan nézett ki akkoriban Budapest, és a német RAF[1], az akkor élt tagok.

A Fagypont című novellám szerencsére nem igényelt különösebb kutatómunkát, csak a londoni és spanyolországi időjárásnak kellett utánanéznem, de ezt leginkább gimis spanyol tanáromnak köszönhettem, aki nem csak a nyelvet, de a spanyol szokásokat, ünnepeket, ételeket is mind megtanította nekünk. Persze, ellenőriztem a tudásomat, mikor leírtam valamit, de külön kutatómunkát nem kellett végeznem.

Szerintem az írási folyamat egyik legcsodálatosabb része a kutatómunka, mert – nekem legalábbis – ekkor áll össze, ki mit és hogyan fog mondani, viselkedni, cselekedni. Minden itt kezd alakot ölteni, és az író rájön: az elmémben ez hamarosan valósággá fog válni. Egy világ születik a kutatómunka alatt.

 Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Amikor megalkottam életem első önálló világát, történetét, az fantasy volt, de utána szinte csak olyan történetet írtam, ami a valódi világban játszódott. Sokszor nem tisztáztam, melyik városban vagy országban zajlik a cselekmény, de a természetfeletti nem volt jelen. „Földhöz ragadott” lettem. A fentebb említett három művem mind lélektani cselekménnyel bírnak, amelyeket kaland- vagy romantikus csomagolásba rejtettem. Viszont 2021. novemberében a NaNoWriMo (National Novel Writing Month) keretein belül sikerült újra megalkotnom egy fantázia világot, amire olyan régóta vágytam. Évek óta fogalmazódott bennem ez a világ, mégsem sikerült jól megírnom soha (pedig többször próbálkoztam vele), de novemberben mégis összejött. Nem végeztem vele teljesen a kihívás ideje alatt, de 2022. elején sikeresen befejeztem ezt is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Elég klisés választ fogok adni erre, és elnézést is kérek érte, de hát, nem tehetek semmit: ez az én történetem. Amikor kisiskolás voltam még, gyűlöltem olvasni. Nincs mit szépíteni ezen, ez a szó írta le a legjobban, amit éreztem az olvasás iránt. Egy ismerősöm mégis rávett, hogy olvassam el a Harry Potter könyvsorozatot, így tizenegy évesen ezt meg is tettem pusztán az ő kedvéért. Beleszerettem az univerzumba. Az, hogy bevont engem a könyv egy ilyen varázslatos világba, megnyitotta a képzeletem kapuját, ami azelőtt kulcsra volt zárva. Onnantól kezdve éjjel-nappal történetötletek, jelenetek jártak a fejemben, képtelen voltam bármit csinálni anélkül, hogy ne egy sztorin gondolkozzak közben. Ha a szél meglibbentette a függönyt, már arról is eszembe jutott egy jelenet. Harry Potter fanfiction írással kezdtem tizenegy évesen és tizenhárom évesen alkottam meg az első önálló világomat (és így az első történetemet is), amit a magyartanárom elolvasott (hatosztályos iskolába, humán tagozatra jártam, így emelt számú irodalom- és nyelvtanóránk volt, jóban voltam a tanárral), ő biztatott rá, hogy tovább írjak, és azóta is töretlen ez a szenvedély.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mint korábban említettem, eddig leginkább kaland- vagy romantikus köntösbe bújtatott lélektani történeteket írtam, novemberben pedig egy fantasy kalandregény született a kezem alatt. Nagyon belekényelmesedtem már a lélektani regények stílusába, ezért már a fantasy-kaland is nagy kilépés volt a komfortzónámból, de amellett, hogy megmaradok a lélektani téma mellett (egyszerűen imádom), nagy álmom megpróbálkozni majd egyszer a thriller vagy horror műfajokkal is.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felemelő. Lesújtó. Végzetes. Euforikus. Ezekkel, a szavakkal tudnám a leginkább illetni azt az érzést, ami bennem dolgozik olyankor, amikor végzek egy történettel. Tudom jól, hogy még át fogom nézni, hiszen elküldöm a bétámnak, tőle visszakapom, javítok, tökéletesítek, de amikor az első verziót végleg befejezem, egyszerűen olyan érzés uralkodik el rajtam, ami leírhatatlan. Talán ahhoz lehet leginkább hasonlítani, mint amikor lezárul egy szakasz az ember életében, hiszen talán ilyen is. Hosszú ideig dolgoztál valamin, a karaktereket megszeretted, közel kerültél hozzájuk, vagy ha éppen ellenszenvesekről írtál, akkor a cselekmény izgalma, menete fogott meg. A gondolataid állandó részévé váltak egy időre, aminek aztán vége és le kell zárnod nem csak a cselekményt, de a benned dúló érzéseket is. Erre tökéletes példám a Rebeka sorozat, ami első részének megírása után egyszerűen képtelen voltam elengedni a történetet és a karaktereket, és hirtelen ötre ugrott a sorozatban szereplő könyvek száma, a kiegészítő történetekről nem is beszélve. Ezzel a történettel tanultam meg elengedni a megírt műveket.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs írói álnevem, bár sokat gondolkoztam rajta egy időben. Ennek egyszerű oka az volt, hogy akkoriban csak azért hátrányból indult egy könyv, mert a szerző nevének helyén magyar név állt. Miért lenne rosszabb egy magyar író tollából született regény vagy vers csak azért, mert magyar? – ehhez hasonló kérdések dúltak bennem, de az ellen akkor sem tehettem, hogy a külföldi írók felkapottabbak Magyarországon, mint a hazaiak. Csupán ezért gondolkoztam el az írói álnéven, ami egyébként a Daisy Gaal volt. Ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, próbáltam megbarátkozni ezzel a névvel (ami egyébként tetszett is), de nem sikerült, hiszen én Gál Virág vagyok. Sok helyzettel, érzéssel kellett megbirkóznom az életem során, és hosszú ideig úgy éreztem, a nevem az egyetlen, ami állandó, ezért az írói név kiválasztásakor sem tudtam elengedni. Gál Virág vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Amióta csak írok, fantasy világot akartam alkotni, de aztán elkezdődött a kamaszkor, a lelki változás, fejlődés, a hétköznapi bonyodalmak, szerelmek, csalódások, és miegymás, és hirtelen már nem érdekelt a mesés fantasy: egy olyan valóságot akartam megírni, ami tényleg valóra válhat. Olyan életekről, jellemekről akartam írni, amilyen én is vagyok, lenni szeretnék, vagy le akarom vetkőzni az adott tulajdonságokat. Kialakult a zsánerem: a romantikus és kalandos lélektani témák feldolgozásában lettem jó, és ma már nem tudom elképzelni, hogy ezek nélkül írjak történetet.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Bár hivatalos kiadó által még nem lett könyvem megjelentetve, csak az online magánkiadással kacérkodtam, még így is mérhetetlen boldogság, izgalom és a már korábban említett eufória járt át, amikor tudatosult bennem: emberek megveszik a könyvemet és elolvassák. A nyomtatott könyvalapú megjelenés még várat magára, de most, 2022-ben közelebb érzem magamhoz ezt, mint korábban bármikor. Ez is hamarosan bekövetkezik.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Általában egy konkrét jelenet ragad meg bennem, befészkeli az agyamba magát, és jó ideig nem tudok másra gondolni – erre építek fel aztán egy egész történetet. A kutatómunkát – ha szükséges – elvégzem, de gondolattérképet, jegyzeteket előre nem szoktam készíteni. Úgy írok meg mindent, ahogy éppen jön, és később alakítok rajta, vagy ha komoly kérdés merül fel, ott helyben utánajárok, de számomra abszolút nem tervezett, tudatos folyamat az iromány megszületése. Vallom, hogy a történetnek és a karaktereknek saját jellemük, akaratuk van. Sokszor nem én irányítok, hanem a történet írja meg magát.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, hogyne! Nem szeretnék spoilerezni senkinek, aki még nem olvasta a történeteimet, így nem említem inkább a kedvenc jeleneteimet, de azt elárulhatom, hogy általában az intenzív negatív érzéseket, keltő jeleneteket imádom a legjobban – írni és visszaolvasni is. Aki olvasott már tőlem több írást is, az tudja, hogy a specialitásom a legkiszámíthatatlanabb módon megölni egy-egy karaktert, akiről nem is gondolták volna az olvasók, hogy így fogja végezni. Az olvasóimnak talán kis elégedettséget nyújt, ha elárulom: amikor ezeket, a haláljeleneteket írom, úgy tudok sírni, mintha egy hozzátartozómat gyászolnám. Ezeket, a részeket mindig nehéz megírni, és nem azért, mert nem találom a szavakat – mindig pontosan tudom, mit akarok írni –, hanem azért, mert nem látok a könnyeimtől, és kétpercenként ki kell fújnom az orromat. Nem csak ti sírtok, hanem én is.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mostanában Pinterest képeket szoktam nézegetni, de a valódi inspirációt mindig az nyújtja, amikor eszembe jut egy történet, és elmondhatom ezt valakinek, aki reflektál rá. Már a lelkesedése is inspiráló – én a visszajelzésekből táplálkozom. Ami pedig az ihletet illeti, általában a sorozatban szereplő karakterek viszonyai, vagy egy könyv fordulata szokott megihletni.

A legnagyobb ihletforrás számomra mostanában a filozófia és a megbotránkoztató tabutémák. Ilyenek például Nietzsche Dionüszosz-elmélete[2] vagy Freud Erósz-Thanatosz[3] gondolatmenete, de nagy hatással volt rám Tabitha Suzuma Forbidden (Kimondhatatlan) című regénye és Donna Tartt A titkos történet írása is.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Természetesen éppen azok olvashatják először az írásaimat, akiknek a szava számít. Közéjük tartozik írótársam és bétám, Czifra Veronika, és két legjobb barátom is, akik mindig biztatnak, mellettem állnak, és mégis őszintén megmondják, ha valami nem tetszik. Olyanok véleményére támaszkodom első sorban, akikről tudom, hogy nem szépítenek, és megmondják, ha valami nem jó, hiszen a történet és az író is így fejlődhet. Általában csak ötleteket, véleményeket hallgatom meg, aztán elgondolkozom rajtuk, mérlegelek, és döntök, hogy megírom-e a változtatást vagy nem, de azt soha nem engedem meg magamnak, hogy valaki befolyásolja az én történetem alakulását. Segíthetnek, támogathatnak, vitatkozhatnak velem, kritizálhatnak, de a regényt, novellát akkor is ÉN írom – ez az első számú szabályom, amikor másnak is megmutatom, min dolgozom éppen.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családban mindenki tudja, hogy életvitelszerűen érdekel az írás, de a legközelebbi hozzátartozóm, aki olvasta a könyvem, a legjobb barátom. Családnak nemigen merem még megmutatni, mert túlságosan mélyen érintenek a könyveim témái ahhoz, hogy például a szüleim elolvassák. De tudom, érzem, hogy egyszer, hamarosan eljön majd a nap, amikor meg merem mutatni a rokonaimnak is azt, ami megszületik a kezem alatt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is azt üzenem nekik, hogy elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, amiért olvasnak tőlem, és véleményeznek online felületen, vagy közvetlenül nekem írnak – eszméletlenül sokat jelentenek ezek a hosszabb-rövidebb vélemények, okfejtések.

És, hogy mi várható? Nos, talán itt az ideje tisztázni, mi is fog történni 2022-ben az írói munkásságommal, hiszen még nem jelentettem be hivatalosan semmit. Először is természetesen várható a Rebeka sorozat 2. része, amit Czifra Veronikával írunk közösen, és A musical színész címet viseli. Terv szerint a nyár folyamán vagy legkésőbb ősz elején már olvasható lesz ez a mű. A Fagypont mintájára tervezek egy nyári novellát is, de ennek minden részlete még titok. A 2021. novemberében megírt fantasym a Korcsváros címet viseli (a Bukott Világ krónikák első része lesz), amivel az Aranymosásra fogok jelentkezni. Ha beválogatnak, az remek lesz, egy valóra vált álom, de ha ez nem fog bekövetkezni, akkor is meg fog jelenni még idén. És végül, de nem utolsó sorban kikacsintok a drámaírás felé. Nevezek egy drámaíró programba, amihez úgy viszonyulok, mint az Aranymosáshoz: ha beválogatnak, akkor elképesztően boldogan fogok dolgozni a drámám megjelenéséért, de ha mégsem jön össze, akkor is megírom és megjelentetem azt a művet. Hogy ez még 2022-ben meg fog-e történni, vagy csak jövőre… Az legyen titok.

 

 

Megjelent könyvek:

Regény

Czifra Veronika és Gál Virág: A gyászos pas de deux | Rebeka sorozat 1. rész

Gál Virág: Helytelen | Falsches Leben

 Novella

Gál Virág: Fagypont

Elérhetőségek:

Gál Virág Szerzői oldala

Czifra Veronika és Gál Virág: A gyászos pasde deux | Rebeka sorozat 1. rész

Gál Virág: Helytelen | Falsches Leben

Gál Virág: Fagypont

Facebook írói csoport

Írói Instagram oldal

 

Hivatkozások

1.RAF: Vörös Hadsereg Frakció, egy német, szélsőbaloldali terrorszervezet, ami Baader-Meinhof-csoport néven kezdte ténykedését 1968-ban, és folytatta egészen 1998-ig.

2.Nietzsche Dionüszosz elmélete volt, hogy dionüszosz, mint a mámoros ösztön fogalma örökösen áramló, mely vágyik az alaköltésre, ám mikor ez megtörténik, fizikai korlátok közé szorul, szenved a kötöttségektől, ezért ledobja magáról ezt az alakot és újra szabadon áramló mámor lesz, ami újra alakra vágyik. Nietzsche ezt az örökös körforgást írja le.

3. Freud két ellentétes alapösztönt fogalmazott meg az emberrel kapcsolatban: Erósz a létfenntartás, a nemi ösztön jelképe, Thanatosz pedig a halálösztön, melynek célja az élet elpusztítása. Úgy vélte hogy a normális viselkedésben mindkét ösztönrezdülés jelen van. Ezekből erednek az energiák, biológiai eredetű motivációk, amik meghatározzák a személyiség működését. Erósz energiája a libidó, Thanatosz energiája az agresszió és a pusztítás.

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Németh Miklós, a Szellembolygó írója - ("Kicsit mindig visszahúzódó voltam ilyen téren. A barátaim és a családom nagyon meglepődtek, mikor megtudták, hogy kiadtam egy könyvet. Ugyanis egészen addig nem mondtam el nagyon sokuknak. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írót, Németh Miklóst, hogy meséljen kicsit magáról és a  könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak a Szellembolygó című könyve jelent meg eddig, ami a  Publio Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Németh Miklósnak hívnak. Vas megyében születtem 1997-ben. Ott is végeztem az iskoláimat. Végül egy gépforgácsoló szakmát és egy érettségit szereztem meg.

Szellembolygó című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kutatómunkát nem mondanám, hogy sokat igényelt volna. Az alapötlet teljes mértékben a saját fejemből pattant ki. A világ, amit felépítettem pedig teljesen fiktív, így nem kellett bizonyos kikötésekhez tartanom magamat. Azt, hogy meddig tartott az írás, nem tudom pontosan és helyesen megválaszolni. Többször is volt, hogy sajnos elég hosszú időre félretettem és hozzá sem nyúltam az idő hiánya miatt. Így nagyjából másfél-két évig tartott, mire teljesen elkészült kézirat formájában.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez nagyon változó. Vannak történetek, amik teljesen hétköznapi emberekről szólnak. Ezekben a fantáziának kereteket kell szabni. Azonban én sokkal jobban szeretek olyan történetekkel foglalkozni ahol elengedhetem a képzeletemet. Jobban otthon érzem magam a fantasy világában. Azonban van jó néhány olyan ötletem is, ami teljesen a realitás talaján mozog, mégis imádom, és amint lesz rá lehetőségem, foglalkozni fogok velük.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Igazából szerintem mióta csak emlékeim vannak, én találtam ki történeteket. Eleinte nem írtam le őket, csupán fejben játszottam a gondolatokkal. Aztán ahogy idősebb lettem, elkezdtem néhány történetemet legépelni. Már általános iskolás koromban is írtam. Ezeket természetesen később visszaolvasva nem tartottam elég színvonalasnak. Ez természetesen nem csoda, hisz még csak gyerekfejjel megírt, nagyon egyszerű történetek voltak. Az első teljesen kész kéziratomat 18-19 évesen fejeztem be. Azonban sajnos az sem volt még elég színvonalas a kiadáshoz.

 

  

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Természetesen igen. Ötleteim rengeteg műfajban vannak. Viszont úgy éreztem, hogy a Szellembolygó volt alapötletnek a legjobb. Ezért szavaztam meg neki a bizalmat, hogy megírjam és kiadásra kerüljön elsőként. Azonban míg írtam, újabb és újabb történetek születtek meg a fejemben. Van több sci-fi, fantasy, thriller, történelmi, van köztük romantikus is. Idővel kiderül, hogy mire lesz kapacitásom vagy éppen melyik lesz az, aminek úgy érzem majd, hogy eljött az ideje, és azzal szeretnék foglalkozni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Abban a pillanatban rendkívül jó. Hisz rengeteg munkaórát helyez bele az ember, hogy elkészüljön. Utána természetesen jönnek a gondolatok, hogy nem kellett volna ezt máshogy írni meg annak másképp történnie. Ha összegezni kellene, akkor viszont mindenképpen jó és különleges érzés.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Kicsit mindig visszahúzódó voltam ilyen téren. A barátaim és a családom nagyon meglepődtek, mikor megtudták, hogy kiadtam egy könyvet. Ugyanis egészen addig nem mondtam el nagyon sokuknak. Nem mondanám, hogy szégyelltem volna, hogy írok. Miért is tettem volna? Egyszerűen csak nehéz egy ilyen dolgot megosztani, és talán még magamról is nehéz elhinni. Azonban miután a végére értem, azt akartam, hogy mindenki tudja, ez az én művem. Így az írói álnév még csak eszembe sem jutott.

 

 

   Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igazából kiskorom óta a kedvenceim a középkori fantasy, kalandtörténetek. Az első, készre írt kéziratom is abban a műfajban mozog. Azonban sajnos az nem sikerült jól. Így egy időre parkolópályára tettem azt a műfajt. Fogok még vele foglalkozni, de úgy érzem. ahhoz, hogy igazán jót tudjak írni a gyerekkori álomműfajomba, ahhoz még sok tapasztalatra lesz szükségem.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Alig tudtam elhinni, hogy megtörtént. A pillanat, mikor az első könyvet a kezemben tartottam, felbecsülhetetlen. Elkezdtem lebontani róla a csomagolást és megláttam alatta a borítót, majd a nevemet. Remélem, minél több embernek megadatik hasonló pillanat.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Teljes mértékben tudatos. Mindig is szerettem volna a történeteimet megismertetni az emberekkel. Ennek az első állomása mindenképpen az, hogy leírjam őket.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak jelenetek, amiket nagyon szerettem írni, de konkrétan azt mondani, hogy kedvenceim, nem tudnám. Voltak természetesen nehezebben megíródott jelenetek. Hisz előfordult, hogy fejben már összeraktam, hogy mit akarok. Ahogy elkezdtem írni, mégsem tetszett. Vagy volt, hogy elkezdeni is alig tudtam, mert nem tudtam pontosan, mit kellene írnom, hogy elég nagy volumenű és nagy hatású legyen a történet szempontjából.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Több módon is megszülethetnek. Van, amikor egy teljesen átlagos pillanatomban csak ülök az autóban vagy éppen a munkahelyemen, vagyok és kipattan a fejemből egy jelenet. Ezt ilyenkor elkezdem boncolgatni magamban, amitől kész is lesz a történet alapkoncepciója. Aztán úgy is megszülethet egy-egy alapötlet, hogy éppen a témában nézek egy filmet és beugrik egy hasonló, de mégis teljesen más sztori.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nos, a történet alakulásába, azt hiszem, hogy senki sem szólhat bele. Az, hogy a történetemet hova akarom elvezetni, az én dolgom, és általában pontosan tudom, mit szeretnék, mire elkezdek írni. Van, hogy megvan a sztori eleje, közepe és vége is, mire nekilátok. Csupán a történet részleteit simítom közben. A szöveg kicsi finomításait, átalakításait pedig a páromtól és néhány közeli barátomtól fogadom el. Ők azok, akik ha szeretnék, olvashatják már készülés közben.

 

 A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Csupán akkor tudták meg, mikor az első példány már a kezemben volt. Édesanyám reakcióját sosem felejtem el. Mutattam neki a könyvemet, és kacagott rajta. "Németh Miklós. Úgy hívják az írót, mint téged." Ez után mosolyogva néztem rá, mire az ő mosolya kicsit lefagyott és megkérdezte, hogy én írtam-e. Természetesen, mikor elmondtam, hogy én írtam, nagyon boldog és büszke lett. A nővéremtől konkrétan egy legyintést kaptam a fejemre, amiért nem mondtam el, hogy könyvet írok.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Jelenleg egy pályázatra írok kéziratot. Nagy reményeim vannak benne, hogy a pályázaton jól szerepel majd, és megjelenhet nemsokára. A Szellembolygóval lesz/lesznek könyvbemutatók, ahol majd találkozni lehet velem. Még gondolkodom azon is, hogy más történeteimből részleteket osszak meg az oldalamon, az év folyamán, de ez csak gondolati szinten van jelenleg.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Németh Miklós-Szellembolygó oldala 

Libri

Líra

Beleolvasó John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság - ("Á, vezérigazgatói hatalmi pozíció, értem ám, nagyon ügyes, gondoltam. Nem zavart. Jól ismertem a vezérigazgatói egó működését, és készen álltam rá, hogy megfeleljek neki. Rob a hat hónapos teljesítményem kiértékelésére hívott be, és mint már korábban tisztáztuk, teljesen el fogom kábítani. ")

A következő új beleolvasó pedig John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság című könyvéből hozom nektek. Jó olvasást kívánok a nem mindennapi történethez.

 John Scalzi:
A Kaidzsú Állatvédő Társaság

Tartalom

Amikor ​a Covid-19 végigsöpör New Yorkon, Jamie Gray egy ételszállító app futáraként kénytelen dolgozni. Kilátástalan helyzete azonban csak addig tart, amíg egy rendelés teljesítése során összefut Tommal, akivel érintőlegesen ismerik egymást régről. Tom a saját szavai szerint egy „állatjogi szervezetnek” dolgozik, és a csapatának sürgősen szüksége lenne egy egyszerű rakodómunkásra. Jamie, aki bármi mást szívesebben csinálna a futárkodáson kívül, azonnal elvállalja a munkát.

Tom csak azt nem köti Jamie orrára, hogy az állatok, amelyekről a csapat gondoskodik, nem a Földön élnek. Legalábbis nem a mi Földünkön. Egy alternatív dimenzióban gigászi, dinoszaurusz-szerű, kaidzsúnak nevezett teremtmények kószálnak emberek nélküli, trópusi világukban. Ők az univerzum legnagyobb és legveszélyesebb pandái, és most bajban vannak. Ugyanis nemcsak a Kaidzsú Állatvédő Társaság talált utat magának ebbe az alternatív világba, hanem mások is. Óvatlanságukért pedig milliók fizethetnek az életükkel a mi Földünkön.

 

ENGEDÉLLYEL

– Jamie Gray! – Rob Sanders kidugta a fejét az irodája ajtaján, és vigyorogva intett. – Gyere be! Essünk túl rajta!
Magam is vigyorogva keltem fel a munkaállomásomtól, és felkaptam a tabletemet. Qanisha Williamsre sandítottam, ő meg a levegőbe öklözött.
– Kábítsd el! – biztatott.
– Levegőt se kap, ne félj! – válaszoltam, majd besétáltam a vezér- igazgató irodájába. Eljött a teljesítményértékelésem ideje, és minek is tagadjam, csúcsformában voltam.
Rob Sanders köszöntött, és az úgynevezett „beszélgetőgödör” felé intett, mely egy alacsony asztalból és a köréje elrendezett négy óriási, alapszínű babzsákból állt. Az asztalban egy olyan mágneses gömb működött, mely vakító fehér homokot mozgatott ide-oda az üvegfelület alatt, hogy geometrikus mintázatokba rendezze. A gömb most egy örvénylő mintát formált. A vörös babzsákot választottam, és sikerült csak kicsit esetlenül belesüppednem. A tablet kicsúszott a kezemből, de elkaptam, mielőtt lepottyant volna a babzsákra, onnan pedig a padlóra. Felnéztem a még mindig álló Sandersre, és elmosolyodtam. Visszamosolygott, odahúzott egy közönséges irodai széket, lovagló ülésben ráült, és karjával a támlát átölelve lenézett rám.

Á, vezérigazgatói hatalmi pozíció, értem ám, nagyon ügyes, gondoltam. Nem zavart. Jól ismertem a vezérigazgatói egó működését, és készen álltam rá, hogy megfeleljek neki. Rob a hat hónapos teljesítményem kiértékelésére hívott be, és mint már korábban tisztáztuk, teljesen el fogom kábítani.
– Kényelmesen ülsz? – kérdezte Rob.
– Totálisan – válaszoltam, és a lehető legdiszkrétebben igazítottam a súlypontomon, hogy ne csússzak tovább jobbra.
– Helyes. Mióta is vagy itt a füdmüdnél, Jamie?
– Hat hónapja.
– És mit gondolsz erről az időszakról?
– Örülök, hogy megkérdezted, Rob. Csupa jót gondolok. És ami azt illeti – feltartottam a tabletemet –, szeretnék egy kicsit beszélni arról, hogy hogyan tudnánk jobbá tenni nemcsak a füdmüd appot, hanem az éttermekkel, a szállítókkal és a felhasználókkal való kapcsolatunkat is. 2020-at írunk, és az ételszállító appok piaca telítődött. Ha tényleg versenyre akarunk kelni a Grubhubbal, az Uber Eatsszel meg a többiekkel itt, NYC-ben és azon túl is, valahogy ki kell emelkednünk közülük.
– Szóval szerinted tudnánk fejlődni?
– Szerintem tudnánk. – Megpróbáltam előrehajolni a babzsákon, de csak a seggemet sikerült még hátrébb tolnom rajta. Úgy csináltam, mintha eleve ez lett volna a szándékom, és a tabletre mutattam. – Hal- lottál már erről a COVID–19 dologról, ugye?
– Igen – biccentett Rob.
– Szerintem elég egyértelmű, hogy lezárásokra számíthatunk. Ez azt jelenti, hogy a városlakók még több ételt fognak kiszállításra rendelni, mint általában. De azt is jelenti, hogy az éttermek szorult helyzetbe kerülnek, mert nem fogják tudni helyben kiszolgálni a vendégeiket. Ha a füdmüd alacsonyabb díjat kínálna exkluzív partnerségért és kiszállítási szolgáltatásért cserébe, új barátokat szereznénk az étteremtulajdonosok között, és még a többi appra is rávernénk egy kört.

A könyvet itt tudod beszerezni:
Agave Könyvek Kiadó 

Beleolvasó utolsó részéhez érkeztük Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa - ("– Igen, uram? – kérdezte mosolyogva. – Levelet diktálok Mrs. Arthur Pittnek. – A papírokból felolvasta a címet. Aztán meggondolta magát. – Nem is, inkább magam írom meg. – Kézzel, uram? – pislogott meglepetten a titkárnő. – Ahogyan a gyerekek az iskolában? – Igen. – Megkérdezhetem, hogy miért, uram? ")

S el is érkeztük a történet utolsó részéhez, Philip K.Dick: Vulcanus kalapácsa c. könyvéhez. Ha tetszett beleolvasós részek, akkor az Agave Könyvek Kiadónál megrendelheted a könyvet. A következő beleolvasót John Scalzi: Kaidzsú Állatvédő Társaság c.könyvéből fogom hozni. Addig is jó olvasást a az előző részekhez is.

Az előző részek:

 1.

2.

3.

4.

5. 

 Philip K. Dick:
Vulcanus kalapácsa

Tartalom:

A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák.
Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol.
Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes.

 

ENGEDÉLLYEL

Nem volt választása. Minden államigazgatási szintű ügyet csak Vulcanus 3 dönthetett el; ezt mondta a törvény.
Felállt, intett az egyik közelben álló titkárnőnek. Azonnal odament az asztalához az írótáblával és pennával.
– Igen, uram? – kérdezte mosolyogva.
– Levelet diktálok Mrs. Arthur Pittnek. – A papírokból felolvasta a címet. Aztán meggondolta magát. – Nem is, inkább magam írom meg.
– Kézzel, uram? – pislogott meglepetten a titkárnő. – Ahogyan a gyerekek az iskolában?
– Igen.
– Megkérdezhetem, hogy miért, uram?
Barris nem tudta; nem volt racionális indoka. Szentimentalizmusból, gondolta, ahogy elküldte a titkárnőt. Visszakacsintás a régi időkre, az infantilis sémákra.
A férje kötelességteljesítés közben életét vesztette, mondta magában, ahogy az asztalnál ülve merengett. Az Egység mélységesen sajnálja. Igazgatóként személyes együttérzésemről szeretném biztosítani ebben a tragikus órában.
Fene egye meg, nem megy, gondolta. Ez sosem megy. El kell utaznom hozzá személyesen; nem tudok ilyet megírni. Mostanában túl sok volt. Túl sok halál. Én nem vagyok Vulcanus 3. Nem tudok szemet hunyni felette. Nem tudok hallgatni.
Pedig nem is az én régiómban történt. Még csak nem is én alkalmazottam volt.
Vonalat nyitott az aligazgatójához.
– Mára vegye át. Hazamegyek. Nem érzem jól magam.


– Sajnálom, uram – mondta Peter Allison, de nyilvánvaló volt az öröme, ha csak egy pillanatra is; az elégedettsége, hogy kiléphet a kulisszák mögül, és átmenetileg elfoglalhat egy fontos pozíciót.
Meg fogja kapni az állásomat, gondolta Barris, ahogy lezárta az író- asztalát. Maga ezért hajt, ahogyan én Dill állásáért. És így tovább, fel a létra tetejéig.
Lefirkantotta Mrs. Pitt címét, a papírt az ingzsebébe dugta, majd a lehető leggyorsabban elhagyta az irodát. Örült, hogy mehet. Örült, hogy van ürügye kimenekülni a nyomasztó légkörből.

 

A könyvet itt tudod beszerezni:

Agave Könyvek Kiadó