Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Varga Gy. Brian írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Két nap az élet c. könyve jelent meg eddig, amit a NewLine Kiadó oldalán lehet megrendelni.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Először is köszönöm szépen a felkérést és a lehetőséget a bemutatkozásra!
Számomra mindig egy kicsit nehéz mesélni magamról, mert sosem tudom, mi az, ami érdekelhet másokat. Magyarország északnyugati csücskében, Várbalogon élek. Könyvelőként dolgozom, mellette pedig, ha az időm és az energiám még engedi, írok. Az írás számomra mindig kikapcsolódást jelent, még ha ugyanúgy dolgoztatni is kell az agyam, mint munka közben. Jól esik ezáltal egy kicsit kiszakadni a valóságból.
Két nap az élet című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Alapvetően nem igényelt sok kutatómunkát. A történet helyszínéül a saját lakóhelyemet választottam, hiszen miről lehet a legjobban és a leghitelesebben írni annál, amit az ember ismer? Annak azonban, hogy a regény cselekményének időszakában mondjuk milyen zene volt nagy sláger, vagy egy film pontosan mikor is került bemutatásra, utána kellett néznem, mert bár akkor voltam én is általános iskolás, mint a szereplőim egy része, az ilyen részletekre nem tudtam pontosan év szerint visszaemlékezni.
Az írás folyamata nálam mindig attól függ, mennyire érek rá, és mennyire vagyok fáradt ahhoz, hogy kinyissam a szövegszerkesztőt, és folytassam a történetet. A munkámból adódóan mindig inkább az év második fele az, ami kicsit lazább, olyankor jobban haladok. De még így is egy ilyen hosszúságú regényt, mint a Két nap az élet (430 oldal) legalább másfél-két évembe telik megírni.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A regényem cselekménye jórészt kitalált, azonban tartalmaz valós, megtörtént eseményeket is. Ezeket azért szőttem bele a történetbe, hogy egy kicsit bemutassam, milyen volt akkor az élet a faluban, ezzel pedig számos olvasóban sikerült emlékeket ébresztenem. Sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy mennyire jó volt ez a kis időutazás a kilencvenes évekbe, és bevallom, saját magamnak is jól esett erről az időszakról írni.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Már általános iskolás koromban elkezdtem írni. Szerettem a fogalmazásokat, nyertem pályázaton is, és az a gondolat, hogy egyszer regényt fogok írni, 12-13 éves koromtól kezdve ott motoszkált a fejemben. Talán emiatt is tanultam tovább a gimnázium után újságíró szakon, hogy egy kicsit közelebb kerülhessek ehhez a területhez. Az élet persze másfelé sodort, de kitartottam amellett, hogy ezt megcsinálom, és tavaly meg is született az eredménye.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Egyelőre nem, de nem mondom azt, hogy soha nem fog erre sor kerülni. Régebben eljátszottam a gondolattal, sőt a vázlatát is leírtam már két teljesen más jellegű történetnek, de hogy milyen zsánerben, azt most nem árulom el, mert ha egyszer megvalósítom, legyen egy akkori meglepetés.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Furcsa. Olyan, mintha egy hosszú hónapokig tartó barátságnak vagy ismeretségnek szakadna vége. A szereplőim addigra mindig hozzám nőnek, és olyankor el kell búcsúznom tőlük, magukra kell hagynom őket, és ettől ürességet érzek magamban. Ugyanakkor örülök, hogy egy újabb történetet sikerült elmesélnem.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
A Brian nevet még akkor találtam ki magamnak, amikor gyerekként kezdtem el írni. Akkor csupán szórakozásból, most azonban két dolog miatt került ez a név a borítóra: egyrészt az igazi nevem nagyon gyakori, másrészt, amikor eldöntöttem, hogy mégis ezt választom, az jutott eszembe, hogy innen indultam, kezdetben Brian voltam, akkor miért ne lehetnék most is az? Azt vallom, az ember soha ne felejtse el, hogy honnan indult.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen, mert alapvetően ez áll hozzám a legközelebb. Szeretem a vidéki életet, szeretem azokat a könyveket, amelyek faluban, kisvárosban játszódnak, amelyekben egyszerű, hétköznapi emberek a szereplők, a cselekmény pedig akár valóság is lehetne. Szerintem helytől függetlenül mindig történik valami az emberekkel vagy az emberek között, amit el lehet mesélni, és itt sem annyira unalmas az élet, mint az sokan gondolják.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Amikor a kiadó rábólintott a kéziratra, elég hihetetlen volt, mert korábban már próbálkoztam több kiadónál és pályázatokon is. Ment át előszűrőkön a mű, de a kiadásig sosem jutott még el. Most azonban végigjárni egy könyv születésének az útját a kézirattól a kész könyvig csodálatos élmény volt, nem beszélve arról, hogy a környezetem mennyire büszke volt rám.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Inkább tervezettnek mondanám. Régebben szabályosan beépült a napirendembe, megvolt, hogy a nap mely órájában ülök le, és írok. Vagy ha nem írok, akkor is valamiképpen foglalkozom a regénnyel, átolvasom mondjuk az előző fejezetet, javítok benne. Egy ismert író egyszer azt mondta, hogy olyan, hogy ihlet, nincs. Eleinte nem értettem, miért mondja ezt, de az írás igenis lehet tudatos tevékenység, és most már én is elértem arra a szintre, hogy ha nem vagyok hozzá túl fáradt, akkor bármikor képes vagyok folytatni a cselekményt.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Mindkettőből van. Ráadásul sokszor képes vagyok annyira átélni mindazt, amit írok, hogy magam is nevetek vagy sírok a szereplőkkel együtt. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor az ember megreked, és olyankor elég nehéz kilábalni a mocsárból, amiben benne ragadt. Nemrég éppen megint így jártam: egy olyan élethelyzetről írok, és olyan közegbe helyeztem az egyik szereplőmet, amiben annyira nem vagyok otthon, és ez számomra nagy kihívást jelent most. Bízom viszont abban, hogy sikerül úgy megírnom ezeket a fejezeteket, hogy az nekem és az olvasóknak is tetsszen majd.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Igyekszem leírni az olyan ötleteket, amelyeket első gondolatra ki lehet bontani, ami köré lehet cselekményt építeni. Ezek az ötletek spontán jönnek, de később is ott motoszkálnak a fejemben. Ami biztos, hogy egy történetnek nálam mindig megvan az eleje és a befejezése, hogy honnan hová szeretnék eljutni. Ami a kettő között van, az az írás folyamata alatt fejlődik ki, és sokszor az egyik esemény hozza magával a másikat, és olyan irányba visz, amilyenre először nem is számítottam. Ennek ellenére még sosem történt olyan, hogy egy történetnek másféle befejezése lett, mint amit elsőre terveztem.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kollégáim azok, akik elsőként elolvassák a műveimet, és véleményt alkotnak róluk. Ha valami hiányos, ott kérdéseket tesznek fel, és rávilágítanak olyan dolgokra, ami valóban kimaradt, és pótolnom vagy éppen módosítanom kell. Rajtuk kívül van egy kedves barátom, akinek megmutattam az egyik kézirat első felét (a teljes akkor még nem készült el), ám neki mostanság elég sok a dolga, a munkája mellett tanul, és más egyéb is akad, így nem várom el tőle, hogy még ezzel is foglalkozzon, hiszen mindenkinek szüksége van a pihenésre. Amióta pedig az első regényem megjelenése környékén megismerkedtem Hugyec Anikó íróval, a szakmai dolgokat és kérdéseket is van kivel megbeszélnem. Előolvasói vagyunk egymás műveinek, észrevételt teszünk vagy éppen elismeréssel jutalmazzuk egymás munkáját. Anikóval nagyon jó viszony alakult ki közöttünk, és remélem, hogy ez még nagyon sokáig így marad.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Eleinte nem mindegyikük vette komolyan, és végig abban a hitben voltak, hogy ez számomra csak egy hobbi, egy időtöltés. Részben igaz is, mivel a munkám mellett csinálom, de ugyanakkor mégis megvolt bennem a kitartás és a bizonyítási vágy, hogy az, amiről gyerekként álmodoztam, megvalósuljon. Akkor vált számukra valósággá az egész, amikor a kezükbe vették a kész könyvet.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Tavaszra tervezem a második regény megjelenését, amely A kék orchidea címet viseli. Ennek a történetnek szintén Várbalog a helyszíne, de nem kapcsolódik a Két nap az élethez, korban sokkal később játszódik. Ebben már nem nagyon kaptak helyet valós események, egy-egy rendezvény kivételével, amelyek a falu életéhez hozzátartoznak. Igyekszem olyan cselekményt teremteni, ami a fantáziámból születik, de mégis életszerű, és valóságosnak tűnhet. Maga a téma is kicsit más lesz, mint az előző könyvé. Emellett év végére szeretnék még egy karácsonyi kötettel hozzájárulni az ünnepre való hangolódáshoz.
A könyveket itt tudjátok beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése