Interjú Bihary Péterrel, akinek nemrég olvastam el Migránsok c. kötetét. ("Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.")

Köszönöm Bihary Péter, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Nemrégiben olvastam el a Migránsok c. kötetet, és úgy érzem, kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban. Ez a történet tükröt tart az emberek elé, mert bizony nem minden rózsaszín akkor, ha külföldön kell élnünk, dolgoznunk.

 

 

„Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.”

(Forrás: Migránsok c. könyv.)

1.

Mesélj kicsit magadról. Mit tudhatunk meg rólad?

1973-ban születtem Komlón egy szoba-konyhás házban, ahol sem vécé, sem fürdőszoba nem volt.  A szüleim legbátrabb húzása az volt, hogy tanultak és felköltöztek Budapestre. Ez volt az ő nagy kiugrásuk, mint nekem a Migránsoknak ihletet adó emigráció. Abban a politikai és társadalmi közegben ez volt a legtöbb, amit megtehettek értünk a húgommal. Nem tudok elég hálás lenni ezért nekik. Az iskoláim elvégzése után bevonultam sorállományú határőrnek, majd a rendőrség állományába szereltem át.

A rendőrségi évek életem legjobb időszaka volt. Hasznosnak éreztem magam. A magánélet látta kárát. Háromszor nősültem, kétszer váltam. A matek nem az erősségem, de annyit leszűrtem, hogy ezt a meccset minőségre és nem mennyiségre játszák, illetve rá kellett jönnöm, hogy örök optimista vagyok. Hála az égnek megtaláltam a másik felem.

A rendőrségnél tapasztalt anyagi és technikai hiányosságok megkeserítették a mindennapjainkat. Ha panaszkodtunk, az volt a válasz központilag, hogy amennyiben nem tetszik, le lehet szerelni. Megtettem. A közvetlen parancsnokaim nagyszerű emberek voltak. Büszke vagyok arra, hogy velük szolgálhattam. Legtöbbjükkel a mai napig kapcsolatban vagyok. Éva, aki a közrendvédelmi osztályvezetőm volt, elvállalta a Migránsok próbaolvasását is. Itt is nagyon köszönöm neki. Ő igazi könyvmoly: nagyon sokat segített, csiszolt a tanácsaival. A rendőrség után egy ideig csavarogtam a világban. Éltem Detroitban, Windsorban és Torontóban. Jártam Kuvaitban, Jemenben, Szíriában és a Közel-Kelet más országaiban.  Imádtam a hangulatot, a miliőt és az illatokat.  Mikor hazaérkeztem, a Ferihegyi repülőtér fegyveres szolgálatánál helyezkedtem el. Tizennégy évig szolgáltam ott. Imádtam a repteret. Egy tanult barátom mondta mindig, hogy akit a kerozin füstje megcsapott, sohasem szabadul. Teljesen igaza volt. Imádtam ezt a munkám is. Tulajdonképpen nem is tekintettem munkának. Érdekes és felelősségteljes munkakörben dolgoztam. Őrparancsnok helyettesként, sok ember munkáját kellett hol irányítani, hol koordinálni. De minden jónak vége szakad egyszer, így ennek is.

Sok írónál olvasható, hogy már gyermekkorában írni kezdett. Elsősorban a fiókjának, majd felfedezték a tehetségét. Na, én nem ilyen vagyok. 2019-ig jelentéseken és bevásárlólistákon kívül mást nem nagyon írtam. Ellenben nagyon sokat olvastam. Igazi mindenevő voltam. Amikor még nem volt kígyós játék a mobilokon, a vécén a toalett illatosító vásárlói tájékoztatóját olvastam el ezerszer. Ha gondolod most is felmondom fejből.

2.
Honnan jött az ötlet, hogy az utazásodról, élményeidről és érzéseidről mesélj?

Nehéz kérdés.
Az első lökést az ostoba emberek üvöltve a pofámba vágott sztereotípiái adták. Amikor megkapod, hogy „bezzeg neked könnyű.” Vagy le hazaárulóznak, mert a lakcímkártyádon az áll, hogy „külföldi cím.” Alapvetően, amikor az embert ilyen és hasonló atrocitások érik a mindennapokban, főleg a social media felületein akkor ez kivált egy válaszreakciót. Volt olyan időszaka az életemnek, amikor felvettem volna a kesztyűt, de mára már lenyugodtam. Arra gondoltam, hogy meg kellene mutatni azt, ami valójában történik. Nem, amit elképzelnek, amit esetleg fröcsög a média. Az emberek többsége manipulálható és manipulálják is őket, kőkeményen, minden oldalról.

Úgy gondoltam, hogy ha megírom az utam, és megírom Esther útját, talán egy kicsit helyrebillen a mérleg. Azt gondolom, hogy ha bizonyos emberek fejében megindult a gondolkodás fárasztó, de felvilágosító folyamata, és nem ítél tudatlanul, hanem megvizsgálja a témát, körbejárja azt, már megérte.

Egy dolog viszont folyamatosan itt kattog a fejemben, amikor írok. A mentorom mondta még mielőtt az első könyvem első betűjét leütöttem volna: „A könyv fegyver. Aki ír, az tanít. Taníthatsz jóra, nevelhetsz szépre, de megvan a hatalmad ahhoz is, hogy gyűlöletet szíts. Írni felelősség. Bánj jól a fegyvereddel.” Ezúton is köszönöm Bridget Felber. 

3.
Milyen mértékben van fantázia, és mennyiben valóság az írásaidban? 

Hát erre a kérdésre, könnyű válaszolni. „A veszett kutya” című regényem nagyrésze tapasztaláson alapul. A rendőrségnél eltöltött éveim megajándékoztak megannyi történettel. Rengeteg emberi sorsot láttam. Voltak vidám dolgok, de részese voltam tragédiáknak is. A fantázia igazán abban segít, hogy ezek az egymástól többnyire független cselekmények regénnyé álljanak össze. Emészthetőnek kell lennie. Úgy érzem az írás nem csak a fantáziáról, szól. Amit én szeretnék, az az, hogy az olvasó a szememmel lássa, amit én láttam. A visszajelzések szerint valamennyire sikerült is megfelelnem a saját elvárásomnak, filmszerű élmény olvasni a könyveim. Ennél jobb visszajelzés nem is kell.

A Migránsok egyértelműen több fikciót tartalmaz. Az első részben, valós emberek valós élethelyzeteit lehet megismerni. Esther és Rashid története szintén valós alapokon nyugszik. Természetesen van benne fikció, de hogy mennyi és a történet mely részei azok, az maradjon az én titkom.

„Becsület és hűség, barátom.Becsület és hűség. Nem felejtettem el a becsületkódexünk pontjait. Chaque ancien reste mon compagnon d’arme, quelle que soit sa nationalité, sa race, religion. Je lui manifeste toujours I’étroite solidarité qui doit unir les membres d’une méme famille.

Nemzetiségére, származására, vallására való tekintet nélkül minden veterán a bajtársam marad. Mindig a legnagyobb szolidaritással leszek irántuk, mintha csak egy családhoz tartoznánk.”

(Forrás: Migránsok c. könyv.)

 4.
Meddig tartott megírnod a két történetet?

Nem tartott sokáig. „A veszett kutyánál” maga az írás gyorsan ment. Amikor a mentorom elolvasta az elküldött fejezetet, és csak annyit mondott, hogy „gyorsan töröld ki a p.csába, mert tudsz ennél jobbat is”, na az sok idő volt.  Elsőként el kellett átkoznom, majd a wudu babáját kellett megszurkálnom. Ez mind idő. Majd pár órát sajnálnom kellett magam, meg agyalni azon, hogy mi a rossebért kellett nekem ebbe belevágni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van. Dramaturgia, lassítás, gyorsítás… Sorolhatnám. A Migránsoknál már gördülékenyebben ment a dolog. Meg is szabadultam a babájától. Munka mellett így is hónapok kellettek ahhoz, hogy a két könyv a nyomdába kerülhessen.

5.
Estherről mondanál pár szót? Miért pont az ő történetét mesélted el?

Hát igen. Esther. Persze azt jó, ha tudjuk, hogy nem ez az igazi neve. Kollégák voltunk. Amikor elmesélte a történetét nagyon megragadott. Egy gyönyörű fiatal lány, aki megjárta a hadak útját. Szó szerint. Mi a kis világunkban el sem tudjuk képzelni, hogy tízen pár évesen elad a családod egy idős vagy idősebb fickónak, aki persze aznap megerőszakol.  Jó esetben tizenhárom évesen már teherbe is ejt. Azt sem hiszem, hogy bárki el tudná képzelni, hogy egy gyöngyösi vagy orosházi tömbház hatodik emeletén kivágják a csiklóját a lánygyermeküknek, mert ez az évszázados tradíció. A menekülés határokon át. Naponta tucatnyi alkalommal halljuk a rádióban, mindegy, hogy vezetsz vagy vásárolsz, hogy migránsok, támadnak, illegálisan lépik át a határt stb.

Igen. Az emberi természet már csak ilyen. Az én szüleim Budapestre „menekültek” a szegénység elől és a fejlődés felé. Én szintén kiléptem a komfortzónámból. Akkor képzeljük el azt az embert, aki az életéért fut. Nem érdeklik határok. Minél messzebb akar kerülni a pokoltól. Eshter olyan őszinte, tiszta és gyermeki volt, hogy tudtam, meg kell írnom a történetét. Egy kristály jutott róla eszembe. Nem voltak manírok, nem volt megjátszás, megfelelni vágyás. Volt benne valami ősi tisztaság, amit mi már ezer éve elveszítettünk. 

6.
A családod miként állt ahhoz, hogy könyv formájában adtad ki a történetet?

Na, ja. A családom. Adrienn, a feleségem mindenben támogatott. Valahogy együtt rezdült velem.,,A veszett kutyából” Emma történetét olvastattam el vele.  Amikor végzett nem szólt semmit. Meg kellett emésztenie. Jóval később, már a kicsik lefeküdtek, csak annyit mondott: Ez ütött. Nagyon jó. Csináld. Ettől a perctől fogva próbált tehermentesíteni, amikor írtam. A nagylányom, Kíra támogatott mindenben. Sokat nem találkozunk, mert mint minden tizenéves a szobájában él. Ha kilép onnan: akkor szeret, és támogat. Hát elérkeztünk a legnagyobb segítségeimhez. A kicsik. Aisa és Arina. Mindenben segítettek. Kaptam az íráshoz zenei aláfestést: Peppa malac, Bogyó és Babóca. Éjjel nappal. Nem engedték, hogy magával ragadjon a történet, mert az nekem biztos rossz lett volna, ezért ötpercenként jöttek, hogy éhesek, szomjasak, pisilni kell, unatkoznak. Mindent egybevetve, lehetett volna sokkal rosszabb. Írhattam volna egy börtönben is…

 7.
A két könyvedet kiknek ajánlanád?

Visszakérdezek. Te kinek ajánlanád? Én bárkinek, mert kell a pénz alkoholra, drogra és csajokra. Nem. Viccet félre. A veszett kutyát annak ajánlom, aki szereti a zsarutörténeteket. Van benne erotika így az az olvasói réteg is megtalálja a számítását, aki kedveli, ha egy szerző kendőzetlenül, cenzúrázatlanul adja át a gondolatait. A Migránsokat pedig annak, aki gondolkodó, vagy szeretne azzá válni.

8.
Várható-e a későbbiekben új kötet? Ha igen, miről szól majd?

Jelenleg „A veszett kutya” folytatása félkész. Remélem, tavaszra elő tudok állni vele. Rendőrségi történetek és némi ízelítő egy magánnyomozó hétköznapjaiból.

A másik félkész könyvem teljesen más témájú. Ennek a történetnek az alapját a válás adja. A PAS szindrómáról szól. Nem egyedül írom. Az írótársam Bridget Felber, aki, egy anya szemén keresztül mutatja meg, milyen elveszíteni egy gyermeket PAS-os szülő koránt sem áldásos tevékenységének eredményeként. Én apaként mutatom be, hogy miként idegeníti el a válás után a gondozó szülő a gyermeket a külön élő szülőtől.

Igazi darázsfészekbe nyúlunk, de nagyon kevés olyan család van, ahol, ha máshol nem, de baráti körben ne találkoztak volna a problémával. Ez a könyv nem a nemek harcáról szól. A PAS nemtelen pusztító. Talán a könyvünk segít időben felismerni, és túlélni ezt az időszakot.

A harmadik könyvem még csak vázlat. Ez a könyv egy igazi úthenger lesz. Egyelőre nem is szeretnék többet elárulni róla. 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

 Én köszönöm az interjút!

Amennyiben bárkinek kérdése lenne a könyvekkel kapcsolatban, Facebookon állok rendelkezésére.

 A könyveket itt tudjátok beszerezni NewLine Kiadó oldalán.