Beleolvasó: Fróna Zsófia: Fegyverforgatók - Fegyverek Háza - ("Nyirkos leheletet érzett az arcán – az állat orra volt, őt szimatolta.")

Újabb beleolvasót hoztam blogomra nektek szerdai napra, Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza c. kötetéből. Vajon mi történhetett Megaira-val? Ki menti meg a lányt a veszélyes helyzetből? Vajon mit fog tenni? Hiszen a titkáról csak a húga tudja. 

Fróna Zsófia:

A fegyverforgató – Fegyverek Háza

Tartalom:

Egy lány. 
Egy farkas. 
Egy tőr. 
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 
Megállja majd így a helyét? 
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…

ENGEDÉLLYEL

Most ő lett az a valaki más, ahogy ott ült a nappali padlóján, a nyitott üvegajtó előtt. Már nem számított kívülállónak – áldozat lett belőle.

Kintről kellemes, kora nyári szellő kúszott be és simogatta meg a hátát, neki pedig egyre csak azon járt az agya, hogy rajtakapott egy betörőt. Pontosabban a farkas volt az.

Nyirkos leheletet érzett az arcán – az állat orra volt, őt szimatolta. Bizonyára így próbált meggyőződni róla, hogy a lány jól van.

– Asszem, megint megmentetted az életem – mondta Megaira, és elmosolyodott.

Lassan kitisztult a feje és ráeszmélt, hogy értesítenie kellene a rendőrséget. Feltápászkodott és a telefonhoz ment. Már felemelte a kagylót és tárcsázni kezdett, amikor az ujja megállt a levegőben.

Számításba vette az összes kérdést, amit feltehetnek neki. Amikor ahhoz ért, hogy és mesélje el pontosan, hogyan vette észre, hogy betörtek, összerezzent, és lassan a farkasra pillantott, aki békésen ült mellette és várt. 

Senki nem tudott az állat létezéséről, csak a húga, és szerette volna, hogy ez így is maradjon. Egy darabig még nézte a telefont a kezében, aztán vett egy mély levegőt és visszatette a helyére. Végül is nem tűnt el semmi, gondolta magában a gyors terepszemle után, és nem is sérült meg senki, a betörőt leszámítva, de ő magára vessen.

Kiszaladt a folyosóra, hogy bezárja a bejárati ajtót, aztán visszatérve megállt a nappali ajtajában, és csípőre tett kézzel töprengett.

Hol az állatot nézte, hol meg a dulakodás nyomait. A férfi vére nyomot hagyott a padlón, pár könyv leesett a polcról, és egy váza is összetört. 

– Remek! Most takaríthatok az éjszaka közepén – pufogta. Visszapakolta a lehullott könyveket és a váza maradványait is összeszedegette, majd tisztítószerekért indult. 

Próbálta elnyomni a félelmet, ami még mindig görcsösen nyilallt bele a mellkasába, és nem hagyta nyugodni: élete során keveredett már galibába párszor, valamilyen érthetetlen oknál fogva vonzotta őt a baj, de eddig egyik esetben sem állt még ilyen közel ahhoz, hogy valaki megtámadja. Még sosem érzett halálfélelmet, és ahogy ott guggolt a takarítószeres szekrény előtt, egyre csak azon járt az agya, hogy soha többé nem is akar.

Nem köszönte meg az állatnak, amit érte tett; nem azért, mert nem volt hálás, hanem azért, mert a farkas csöppet sem igényelte ezt. Az első pár alkalommal nem győzött hálát rebegni neki, de az állat minden alkalommal rámorrant, aztán otthagyta. Most pedig egyáltalán nem vágyott rá, hogy egyedül hagyja… ezek után. Még mindig reszketett minden porcikája, és a farkas jelenléte megnyugtatta őt. 

Félórán át súrolta a padlót. A kést is fertőtlenítette. Miután végzett, visszament, hogy a kertre nyíló üvegajtót is bezárja – azért hagyta nyitva, hogy ha az állat távozni szeretne, megtehesse. De a farkas még mindig békésen feküdt a padlón.

Megaira egy pillanatig csak állt ott és nézte az állatot. Gyönyörű, zömök példány volt. A bundája a hátán és a fején sötétebb szürke, az állán, a hasán és a lábain pedig világosabb, és ami igazán különlegessé tette, hogy az egész testén csigavonalak futottak a bundájában; ahol sötétebb volt, ott egy árnyalattal világosabban, ahol meg világos, ott egy árnyalattal sötétebben.

– Rendes tőled, hogy nem hagysz magamra – mondta, és leguggolt az állat mellé. A farkas csak most emelte fel a fejét, amit eddig a mancsán pihentetett. Hatalmas busa feje volt, a szemében vad tűz lobogott, de Megaira már megtanulta, hogy mindez őt védi. – Velem jönnél? – kérte, de az állat nem válaszolt. A lány felállt és megindult a lépcső felé – a farkas követte.

A szobán Sarah-val osztoztak, és ahogy Megairának eszébe jutott a húga, elmosolyodott.

A könyvet itt tudjátok beszerezni.
NewLine Kiadó
Fróna Zsófia hivatalos szerzői oldala