Köszönöm Fodor Zsana, hogy elfogadtad az interjú felkérést. Nemrég jelent
meg a könyved az Erawan Kiadónál: az
Elhúztam, Anyátok címmel olvastam és
nagyon tetszett. Elgondolkodtam rajta, hogy mennyire nem tudunk kommunikálni
egymással, elmondani mire is vágyunk leginkább. Nagyon megtisztelő számomra,
hogy alig jelent meg és olvashattam. Néhol vicces jelenetek vannak benne,
máshol pedig komoly dolgok is zajlanak hősünkkel. Erről és sok mindenről fogok
kérdezni.
1.
Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mióta írsz és miért pont az írás felé,
indultál el?
Az életem a szövegek körül forog már nagyon régóta. A
történetek szeretete gyerekkoromtól kezdve velem van, és a tanulmányaim is a
szövegekkel való foglalkozás irányába vittek. Az írás az egyetemi éveimben kezdett
mocorogni bennem, egy-egy szikra erejéig fellobbanva, de már akkor szóltak a
tanáraim, hogy ebben több is lenne. Ekkor már a Magyar szak mellett az Egyetemi
Hírlapnál tevékenykedtem, és kezdtem belefolyni a könyvkiadói szakmába is,
ezért döntöttem az akkoriban első évfolyamként induló Kiadói szerkesztő másoddiplomás
képzés mellett. Az egyetemet végül két diplomával zártam, magyar szakos
bölcsészként és kiadói szerkesztőként, majd el is helyezkedtem szerkesztőként.
Attól kezdve nagyjából egyenesen vezetett az utam a kiadói oldalon, és közben
ugyan fogalmazódtak bennem a történetek, de akik ebben a szakmában dolgoznak,
jól ismerik az érzést: a kreatív energiát elnyeli a munkavégzés. Tehát ahhoz,
hogy az írásnak végre – akár a nagyobb lélegzetvételű regényírásnak – utat
engedjek, ki kellett szorítani magamnak a kreatív időt. Ekkor – minden mindegy
alapon – eldöntöttem, hogy Fejős Éva regényírói kihívását, ha törik, ha szakad,
egy akkor frissen megálmodott történetemmel igen is teljesíteni szeretném. Ez
az időpont múlt év novemberére esett, ami szerencsére a könyvkiadásban a nagy
hajrán túli időszak. Tehát belevágtam, és írtam, és írtam, és alig vártam, hogy
megtudjam, hogyan kerekedik, és végül teljesedik ki a történetem. Az Elhúztam, Anyátok című
regényem lett az az első végigírt regényem, amit most már a kezemben tarthatok
könyv formában is, és ez hihetetlen érzéssel tölt el. Azt hiszem, nem is titok
már, hogy a 2. rész is útra kel idén ősszel.
2.
Mindig is ebben a műfajban szerettél volna, írni vagy próbáltál mást
is?
Az Elhúztam,
Anyátok című regényemet (és más regénykezdeményeimet is, amik kidolgozásra
várnak) a romantikus-realista zsánerbe sorolom. Nem próbáltam másik zsánert,
mert én is többnyire ebből szemezgetek, amikor marad időm az olvasásra. De
alapvetően a hangom és a témaválasztásom is ehhez a zsánerhez köthető, amit a kicsit
szellemes, kicsit szókimondó, kicsit mélyre ható gondolatokkal átitatott, mégis
életszerűn megfogalmazott stílus egyvelege jellemez.
3.
Milyen érzés számodra, hogy megjelent az első könyved? Milyen
visszajelzéseket kaptál a történetről?
Nagyszerű érzés, hogy véghez vittem ezzel a regénnyel azt,
amit elterveztem, azaz hogy a regényírói kihívást teljesítettem. Emellett az is
közrejátszik az örömömben, hogy a szerkesztés során szerzett tapasztalataim,
illetve az évek alatt elraktározott írástechnikai tanulmányaim összeadódtak, és
olyan szerkezeti formát adtak a regényemnek, ami miatt az első végigírt írásommal
elégedett lehetek. Az pedig, hogy Fejős Éva kiválasztotta a beküldött írások
közül az enyémet is, hab a tortán. Ugyanis én nem megjelenni akartam minden
áron, hanem megugrani a lécet. Az olvasói visszajelzések alapján is arra tudok
következtetni, hogy sokan szeretik a regényem.
4.
Olvastam a legutolsó oldalakon, hogy mennyi mindennek jártál utána.
Mennyire volt fontos ez a háttérmunka, illetve volt tapasztalatod abban, hogy
hogyan lehet megoldani a felmerülő problémákat?
A regényírás közben ugyanazt a módszert követem, mint a
szerkesztésnél. Minden tényadat ellenőrzése, körbejárása, azaz a kutatómunka
itt is ugyanolyan szerepet kap, mint a munkám során. A karakterek, illetve a
cselekedeteik stb. ugyan „formálják” a történetet, de kell egy biztos háttér, a
közegbe helyezés, ami a szerző feladata. Bevallom, sokszor magam is
meglepődtem, amikor például a fétisbulikról olvastam, vagy az élet közepi
válság problémakörét jártam végig, hiszen egyikben sincs közvetlen
tapasztalatom, de akkor is hasonló érzés kapott el, amikor párkapcsolati
kézikönyveket olvastam – hiába élek magam is családban. A női-férfi
párkapcsolati libikókát szerintem nem elég megélni, mert sokszor fogalma sincs
az embernek, mi miért történik. Ezért is olvastam utána a témának, és tartom
magam ehhez továbbra is, mert szükségem van az íráshoz a hiteles háttéranyagra.
5.
Mit gondolsz: vajon, ami a könyvben történik párosunkkal, Clarissa és
Peter karakterekkel, a valóságban is előfordulhat?
A történet megírásakor alapvető célkitűzésem volt, hogy
olyan világot teremtsek meg, ami életszerű. Ahogyan ez visszajön a karakterek
motivációiban, vagy például a párbeszédekben, úgy maga a történetvezetés során
is fontosnak tartottam az életszerűséget. Többen kérdezték, miért helyeztem a
történetet Berlinbe, hisz akárhol, tehát Magyarországon is játszódhatna. Valóban,
a karaktereim és a történetük, egy közülünk, azaz akár velünk, akár a
szomszédunkkal is megtörténhetett volna, de a tematikus partik világa
megkötötte a kezem. Nagyon sokat olvastam a témában, hogy sikeresen el tudom-e
helyezni, mondjuk Budapestre a történetemet, és arra jutottam, az életszerűség
azt diktálja, hogy olyan városban játszódjon a Clarissa és Peter élete, ahol
valóban elugorhat az ember hétvégén egy VIP-belépő segítségével egy kedve
szerinti tematikus buliba.
6.
Kapcsolatok többsége, a kommunikáció hiánya miatt megy tönkre. Te
mit gondolsz erről?
Bár közel sem ismerem megfelelő mértékben a pszichológiai
hátterét ennek a problémakörnek, a tapasztalataimra, illetve a megfigyeléseimre
tudok hagyatkozni. Ez alapján döntöttem a kétnézőpontos történetvezetés
mellett. Jól esett belehelyezkedni a két fő karakter gondolataiba, hogy
megtudjam, melyik oldal hogyan gondolkodik, és azt sokszor mennyire különbözik
egymástól. Természetesen megvan a férfiszem lektorom – a férjem, aki „nagy
szerencsémre” exirodalmár –, és stilisztikailag néhol javította Peter
megnyilvánulásait azzal a felkiáltással, hogy „na ilyet normális férfi nem
mond”. Ez egy-két szót érintett csupán, de olyan javaslatok is érkeztek tőle,
hogy „mikor kerül már elő a kés, vagy legalább egy halott” a történetben. A
komolytalan javaslatoknak persze nem tulajdonítottam jelentőséget, de könnyebb
volt azzal a tudattal kiengedni Peter és Clarissa történetét a kezemből, hogy
volt egy kritikus férfiolvasóm is.
7.
A könyv érdekes és elgondolkodtató problémákat vett fel. Azt vettem
észre, hogy eleinte elbeszéltek egymás mellett a főszereplőink, később pedig
leültek és megpróbálták elmondani az eltemetett érzéseiket, vágyaikat. Ezek a
dolgok kitaláltak vagy valóságosak?
Amikor a történet bevezető részét írtam, már fejben tudtam,
hogy hova szeretném, hogy kifusson a történet. Tehát arra törekedtem, hogy a
történet érzelmi íve mentén mélyítsem el a felszínes beszélgetést az egymásra
figyelő kommunikációvá. A történet természetesen fikció, azonban érezhető a
történetvezetésen, hogy valahol mélyen megbújnak bizonyos tények, amelyek segítik
a karaktereket, hogy feldolgozzák a problémáikat, azaz választ kapjanak a
felmerült kérdéseikre. Amellett azonban, hogy a tanulmányok, könyvek és cikkek
bővítették az ismereteimet, megfogalmazódott bennem, hogy a karaktereim olyan
hétköznapinak számító problémákat dolgoznak fel a történet során, amely
bármelyikünk életében előfordulhat. Azonban a történet fikció és minden
lehetséges kapcsolódás a valósághoz csakis a véletlen műve.
8.
Várható közeljövőben még ilyen hangvételű könyv? Ha igen, mi és mikor?
Igen, mindenképpen azon leszek, hogy további regényekkel
bővítsem az írói tárházam, és az olvasóim kedvére tegyek a történeteimmel. Ennek
a következő állomását az Elhúztam, Anyátok 2. része képezi. Ez a kézirat szintén
egy kihívás, a nem régiben zárult 2. Fejős Éva regényírói kihívás idején íródott,
és noha hosszabb idő állt rendelkezésre, mint a korábban megadott egy hónap a
regényíró november keretein belül, ebbe a kihívásba is alig fértem bele idő
tekintetében. Fejős Éva a tavaszi kihívást eredetileg 3+1 hónaposra tervezte,
de szerencsére kitolta június elejére a határidőt a vírushelyzetre való
tekintettel. A nem mindennapi körülmények ugyan közrejátszottak nálam is az
írás során, mégis úgy érzem, az 1. rész történéseit sikerült tovább mélyítenem,
illetve maga a regényszerkezet is összetettebb lett az 1. részhez képest. De ez
még a jövő, és amint én is többet tudok a valószínűsíthetően őszi
megjelenésről, a Facebook-oldalamon
értesítem az olvasóimat.
9.
Nem az igazi neveden jelent meg a könyved, miért?
Család, barátok mit szóltak, hogy írásra adtad a fejed?
Azért írok „álnéven” – ami valójában könnyedén
kikövetkeztethető a valódi nevem alapján –, mert egyébként is a könyvszakmában
dolgozom, és a két út, azaz szerzőnek vagy szerkesztőnek lenni, merőben eltér
egymástól. A családom már azóta tudta és szorgalmazta, hogy írjak, amióta
csírát vert bennem a gondolat, a barátaimnak erről csak nagyjából a kihívás
idején vagy azt követően, már a megírt regénnyel a hátam mögött beszéltem. Az
írói csoportoknak azonban már jó ideje tagja vagyok a Facebookon.
10.
Tervezett vagy tudatos volt az írás?
Szerintem az írás akkor tartható igazán kézben, ha először
is tervezett, másodszor pedig, ha kellően tudatos tevékenység – vagyis nekem ez
vált be. Enélkül csupán egy gondolatfolyam kerül a papírra (Word doksiba), ami
egyeseknél teljesen ösztönösen magát a tökéletes művet eredményezi, másoknál
viszont egy olyan gondolathalmazt, amivel még nagyon sok dolga lesz az
írójának. Én fejben tervezek, majd írás közben – a folyamatában –
írok-visszajavítok. Amikor eltelik egy bizonyos idő, és érzelmileg valamelyest
sikerül eltávolodnom, gond nélkül szerkesztem is az írásom. Így jellemezném a
folyamatot, ezért azt hiszem, kimondhatom, hogy tudatosan és tervezetten írok.
Köszönöm az interjút Fodor Zsana!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése