Hozok megint egy kis beleolvasót nektek, hogy ne
unatkozzatok. K. D. Niki: A sors
hullámain 2. fejezetből újabb két részt hozok. Bízom benne, hogy tetszik
nektek a történet.
Jó olvasást kívánok!
K.D. Niki: A sors hullámain
Tartalom:
Együtt lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött?
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti.
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen.
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek.
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?
Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem…
Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)
Amikor kiért a kapuhoz, visszafordult
felém, és két lépéssel előttem teremve ismét átölelt és odasúgta:
– Köszönöm, Linett ez volt életem legkirályabb szülinapja – mosolygott, majd
átsétált az úton.
Vidáman léptem be a házba, mert amióta idekerültem ez volt a legjobb napom.
Brad azalatt a két óra alatt, amit velem töltött kiűzte a gondolataimból, hogy
mennyire magányos és boldogtalan vagyok itt.
Az elkövetkezendő napokban egyre többet jött át hozzánk, és próbált
kicsalogatni a hátsókertbe biciklizni, de én mindig visszautasítottam, mert nem
mertem, csak esténként kilopakodni a házból. Minden este megjelent ő is,
ugyanúgy ahogyan a születésnapja előtti két hónapban, de Emily féltékenykedése,
és a nagyszüleim folyamatos szekálása miatt nem akartam, hogy a közelemben
legyen. Nem hagytam, hogy hozzám érjen, egyetlen szót sem szóltam hozzá,
bármivel próbált rávenni a barátkozásra, semmivel sem járt sikerrel. Titokban
minden este vártam a fa alatt ülve, de helyette csak egy táskát találtam,
amiben alufóliába csomagolt sütemény és üdítő volt. Meg akartam neki köszönni,
hogy édességet és innivalót hoz nekem, de mire kiértem a kertbe, ő már sehol
sem volt. Valószínűleg megunta, hogy semmibe veszem és felhagyott a
zaklatásommal, de mivel észrevette, hogy milyen keveset kapok enni, minden
estére odakészítette nekem a fa tövébe a vacsorát.
Emily egyre jobban utált, mert Brad miattam nem jött át hozzá sem. Azt vágta a
fejemhez, hogy elraboltam tőle a legjobb barátját. Attól kezdve ellenségesen
viselkedett velem és állandóan panaszkodott rám a nagyiéknak. Az életem még
szomorúbb lett, miután ő is ellenem fordult. Alig vártam, hogy apa értem
jöjjön, de ő azóta sem jelentkezett, pedig megígérte, mielőtt elment, hogy
visszajön értem, és együtt elmegyünk egy csodaszép helyre, ahol nagyon boldogok
leszünk kettesben.
***
Egy teljes év telt el, viszont az életem változatlan maradt.
Folyamatos szidalmazással teltek a napjaim, miközben a főzésen kívül minden
házimunka az én vállamra szakadt.
Emily még mindig nem bocsájtotta meg, hogy Brad kerülte őt, és helyette két
fiúval barátkozott, akik az utcánkba laktak. Néha felnézett az udvarunkra,
amikor erre járt, de amint észrevette, hogy én is kint vagyok, lehajtott fejjel
elsétált a kapunk elől. Az egyik ilyen alkalommal utána szóltam és megköszöntem
neki az élelmet, amit azóta is minden este a fa törzsénél találtam, de ő
dühösen rám kiáltott, hogy hagyjam békén, és ne köszönjek neki semmit, mert nem
ő teszi a fatövébe a táskát. Bólintottam, majd hátat fordítva neki
elmosolyodtam, hiába bántó hangon válaszolt. A mosolyom annak szólt, hogy
tudtam, hazudik, mivel ha nem ő hozná, honnan tudhatná, hol szoktam megtalálni
a táskát?
***
A nap halványan világított be fehér csipkés függönyömön. Lassan szálltam ki az
ágyból és mentem a fürdőbe, majd egy alapos tisztálkodás után lesétáltam a
többiekhez.
A nappaliba érve hallottam, amint arról beszéltek a nagyszüleim, hogy milyen
váratlanul hunyt el a szomszédban lakó, Ben. Rövid gondolkodás után
beazonosítottam a kissé ismeretlen nevet. A torkom elszorult, amikor rájöttem,
Brad apukájáról van szó.
***
Sosem voltam még temetésen, az volt az első alkalom. Éjfekete ruha volt
mindenkin. Brad és az anyukája, Clara néni egymást ölelve álltak a kiásott
sírnál. Lopva Bradre néztem, mélységes fájdalom és minduntalan hulló könnyekkel
meredt az egyre lejjebb ereszkedő vörösesbarna koporsóra. Nagyon sajnáltam a
mostanában mindig beszólogató és kellemetlenkedő fiút. Teljes mértékben
átéreztem a fájdalmát, mert én is elveszítettem az anyukámat, mielőtt
ideköltöztetett apám, ráadásul a kórházi ápolás miatt az ő temetésén nem tudtam
jelen lenni, még csak azt sem tudtam, hol van a sírhelye.
***
Egy teljes hónap telt el a temetés után.
Emily sok időt töltött a szomszédban, azt hittem újra összebarátkozott Braddel,
de aztán meghallottam, amikor azt ecsetelte nagyinak, hogy Clara néni a férje
halála óta nyugtatókon él, Brad pedig senkihez sem szól egyetlen szót sem,
hiába tesz meg minden lehetséges dolgot, hogy beszédre bírja őt.
Kezdett sötétedni, amikor elindultam a hátsóudvarban lévő rejtekhelyemre.
Kimásztam az ablakon, de valami oknál fogva, mielőtt elindultam volna a fához,
áttekintettem a szomszéd portára, ahol tisztán láttam, hogy Brad az udvarunkon
lévő hintaágyban zokog. A szomorúsága megbénított, egy helyben álltam, és
néztem őt a szürkületben. Citromsárga ruhámba belekapott a szél. Élveztem a
szellő simogatását, de a szívemet nyomó mázsás súly nem akart elmúlni.
Meg kell tennem… oda kell hozzá mennem!
Félve léptem elé és szólítottam meg, mire felállt és szorosan magához ölelt.
Összerezzentem. Pár percig ledermedve álltam váratlan reakciójától, de végül
visszaöleltem és beszélgetni kezdtünk. Tudtam, hogy ilyenkor nem sokat érnek a
szavak, mégis minden erőmmel vigasztalni próbáltam.
***
Ahogy teltek a napok egyre több időt töltöttünk együtt. Mindig megvigasztalt és
megnevettetett, ha látta, hogy a fa mögött sírok. Folyamatosan megvédett
Emilyvel szemben, mindennap hozta nekem a szendvicset és édességet, amit együtt
ettünk meg a fa alatt. Először csak pár perces beszélgetéseink voltak, de
napról napra fokozatosan tovább maradt velem, és akkor valami megváltozott.
Lassan én is kezdtem nyitni felé, elmeséltem neki, hogyan bánnak velem a
nagyszüleim és Emily, valamint azt is, hogy apámat várom, hogy értem jöjjön.
Egyre jobban kedveltem, sokkal elviselhetőbb lett minden, amióta ő volt nekem.
Észrevétlenül férkőzött közelebb a szívemhez, még a beképzelt szövege és a
nagyképűsége is tetszett, míg végül időről időre kialakult köztünk egy mély és
szoros barátság. Sok mindenbe beavattam, ami a házunkban történt, a múltamról
ellenben egy szót sem szóltam. A nagyszüleim is megszokták, hogy mindig nálunk
volt, bár nem tetszett nekik a barátságunk, mégsem tettek semmit, hogy
elválasszanak tőle.
Emily egyre utálatosabbá vált. Állandóan bajba kevert, hiába jártam a kedvében,
és tettem meg mindent, hogy ne legyen olyan ellenséges velem. Minden alkalommal
hívtuk őt is beszélgetni, vagy biciklizni, de ő dacosan félrevonult a
barátnőjével, és eljátszotta, hogy tudomást sem vesz rólunk, miközben
féltékenyen figyelte a köztünk zajló, szinte testvéri viszonyt.
Nagyon jól éreztem magam Braddel. Szebbé tette a napjaimat. Mióta mellettem
volt, nem lebegett bennem az üresség. Úgy éreztem minden meg fog változni.
Már nem voltam egyedül.
Kilenc év múlva
Minden ember életében jön egy fordulat, ami aztán teljesen
felborítja az életét, nekem Brad volt az a szomszédból. Amióta a barátom lett,
sokkal kevesebbet sírtam, a gyötrő rémálmok is egyre kevesebb éjszakán
kísértettek, mindez a kócos hajú fiú miatt, aki elérte, hogy bízzam benne, és
biztosított arról, hogy soha többé nem leszek magányos.
Elveszítettem mindenkit, akit szerettem, de ő mellettem állt. Ha szomorú
voltam, vagy ha valaki megbántott rá mindig számíthattam. Ha boldog voltam
velem együtt örült, és ez fordítva is ugyan így történt. Kiálltunk egymás
mellett jóban-rosszban.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
