Mostanság kissé elhanyagoltam ezt
a rovatot, de most elhoztam nektek Sylvia
River szerző bemutatkozását. Köszönöm Sylviának, hogy elmeséli, miként
kezdte az írói pályát. Jelenleg a Reményhajsza második kötetét
olvasom, ami hamarosan lesz véleményem a történetről. De most olvassátok el
Sylvia történetét
Először is, köszönöm
Áginak a lehetőséget, hogy a blogján is bemutatkozhatok.
Sylvia River… Hmmm. Mit mondhatnék róla? Azt, hogy a múlt században született, ahogy az irománya kezdőkötete is? Vagy azt, hogy semmi extra, teljesen olyan, mint a szomszéd csaj, akinek családja van, dolgozni jár, háztartásozik, csak az írás kapcsolja ki, az a hobbija? Na, jó, nem hobbi. Inkább mánia. Mi lehet fontos még? Az, hogy állatbarát? Az a történeteiből úgyis kiderül. Írt már verseket, mesét, humoros történeteket, fut egy ingyenes, blogos története, a Pengeélen (Penge), de elsősorban – egyelőre – a Reményhajszát tartja az írásban a fő vonalvezetésnek.
A történet még a múlt évezredben-évszázadban kezdődött, amikor az életem egyik hullámvölgyében tartózkodva, rátaláltam az írásra, mint terápiára. Ebben a segítségemre volt egy álom, amely olyan részletes volt, hogy tényleg csak le kellett írnom. Teleírtam néhány spirálfüzetet – időnként még számomra is olvashatatlanul –, de muszáj volt, mert nem hagyott nyugodni. Ezek a füzetek a mai napig, a szekrényem aljában vannak. Magamnak írtam, nem gondoltam arra, hogy valaha könyv (könyvsorozat) lesz belőle.
Hosszú pihenő következett – évtizednyi.
Amikor ismét elővettem a kéziratot, megmutattam egy kedves barátnak, akinek annyira tetszett, hogy festett hozzá nekem egy képet. Az első kiadás borítóját. Miközben gépre vittem a füzetek tartalmát, a néhol olvashatatlan kézírásom arra sarkallt, hogy ismét elmerüljek a cselekményben, így a történet újraírta önmagát. Amikor befejeztem, hiányzott még valami. Aztán meglett a hiányzó lépcsőfok, méghozzá az epilógus, amely már nem arról szólt, hogy „… boldogan éltek, amíg meg nem haltak…” hanem arról, hogy „… boldogan éltek, amíg hagyták őket. Nem sokáig hagyták.” Igen, függővég. Ahogy az összes folytatásé is. Miután kiderült, hogy sorozat lesz, megalkotódott egy „egyen-borító”, ezzel is jelezve, a történet összetartozik még akkor is, ha külön-külön is érthető és élvezhető.
Mint mindenki, aki írásra adja a fejét, én is próbálkoztam kiadókkal. A könyvkiadók megkeresésre adott válaszadási hajlandósága nagyrészt olyan arányú, mint az álláshirdetések kapcsán a munkaadóké. Közelít a nullához. Avagy profilidegen, forráshiány van, hozzájárulás fizetése utána beszélgethetünk, satöbbi. Pályázatokon meglehetősen ritkásan indultam, talán háromszor. Egyszer nyertem, egyszer nem, harmadszor pedig már felkértek, hogy írjak mesét és gyerekverseket, de mire megjelenésre került volna a sor, a kiadó megszűnt.
A kétezres évek elején érkezett meg hazánkba a POD kiadási lehetőség, amelynek segítségével, 2005. november 17-én a kezembe kaptam a Reményhajsza első kötetének, első kiadását. A kiadó javasolta, hogy találjak ki egy írói nevet, így azóta is Sylvia River néven jelennek meg a könyveim. A Szilvia egyébként is a keresztnevem, ráadásul egy szép nagy folyó mellett lakom, igénybe vett talán fél percet is, mire kitaláltam.
A könyvsorozat létrejöttét – rajtam kívül – még két meghatározó ember segítette, az édesanyám és a Borítóalkotó Művészember. Sajnos azonban, ők ketten már csak a felhők széléről figyelik, hogy mihez kezdek a segítségükkel és a bizalmukkal…
A Reményhajszának három, pillanatnyilag is kapható kötete van. A negyedik kéziratban készen van, az ötödiket írom. Egyenként is terjedelmes könyvek, de együtt már a hatmillió leütött karaktert, százhuszonkilenc fejezetet is meghaladták.
Kevesen ismerik, de ezen kevesek közül viszont, igen sokan, nagyon szeretik. Az egyik legmeghatóbb élményem volt, amikor egy esküvői meghívón láttam viszont az első könyvhöz tartozó egyik „dal” néhány sorát.
Szuper olvasóim vannak, szeretik, várják, engem pedig biztatnak, amit ezúton is hálásan köszönök! Külön köszönet illeti az olvasók köréből kikerült tesztolvasóimat, akik észrevételeikkel segítenek abban, hogy olvasmányos, élvezetes könyvet tudjak kiadni a kezemből. Lányok, ezer hála Nektek!
2018. július vége fordulópont volt, hiszen a harmadik könyv két év kényszerpihenő után ismét megjelent, továbbra is csak papíralapon, magánkiadásban (RH3 első kiadásának megjelenése: 2014. Kapható volt: 2016-ig.).
Köszönhető mindez egy önzetlen, kreatív, segítőkész baráti házaspárnak, hiszen nem csak a harmadik könyv borítója esett át némi fazonigazításon, hanem a sorozat teljes arculata. Készültek promó-képek, könyvtrailerek, (a köteteknek külön-külön, illetve egyben is van trailere), illetve a sorozat facebook oldalának animált borítóképe, a szerzői animált profilkép is az ő munkájuk. Külön kiemelném a sorozathoz készült zenét, amelyet a Reményhajsza I-IV című trailer alatt, teljes egészében meg lehet hallgatni.
Sophie és Stacey, nélkületek sehol sem tartanék, köszönöm!
Neveket nem sorolnék, de a családom, a barátaim, az általam megismert, magyarul író, kortárs szerzők, könyves bloggerek, az IK csapata mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy legyen elegendő indok arra, hogy megírhassam ezt a bemutatkozást.
Az érdeklődőknek, kíváncsiaknak figyelmébe ajánlom a könyvsorozat facebook oldalát RH - Reményhajsza - könyvsorozat, ahol a jegyzetek között bele lehet olvasni – akár négy teljes fejezet erejéig – a könyvbe, illetve a videók között megtalálhatóak a trailerek is.
Megtalálható és elérhető vagyok, várok mindenkit szeretettel a Reményhajsza olvasói és kedvelői közé!
Elérhetőségek:
A szerzőnek van saját facebook-os csoportja , ahol szeretettel vár minden kedves olvasót.
