Gergely Melinda: Új életre ébredve II (Beleolvasó)

Újra hoztam nektek beleolvasót. Gergely Melinda: Új életre ébredve második kötetéből két részét.,amit sajnos hamarosan vége is lesz. Ha tetszik nektek a történet akkor meg lehet vásárolni Colorcom kiadónál.

Gergely Melinda: Új életre ébredve II.

Tartalom:

 Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.

Részlet a könyvből

(Szerző engedélyével)

Persze ezt Mikinek nem árulhatta volna el soha. - Amikor végre visszatértek az emlékeim, azonnal tudtam, hogy vissza kell térnem. De nem hozzád jöttem vissza, hanem a lányomhoz.
- Ezek szerint még mindig válni akarsz - jelentette ki a férfi csalódottan.
- Szerinted nincs rá okom?- kérdezte a nő bátortalanul.
- De igen, - suttogta Miki szomorúan - minden okod megvan rá. Nagyon rosszul bántam veled. Nem hibáztatlak. El sem tudom képzelni milyen szörnyű lehetett neked ez a pár hónap, és még ez is miattam... - folytatta elkeseredve, és magához húzta a feleségét átölelve őt.
   Izabella kényszeredetten viszonozta az ölelést. "Oh igen,- gondolta magában- tényleg nagyon rettenetes volt, főleg akkor, amikor azt hittem, hogy örökre elvesztettem Krisztiánt. Hát az igazán szörnyű volt."- s közben elégedett mosoly jelent meg az arcán, amit persze ügyesen elrejtett beletemetve az arcát Miki vállába, nehogy még véletlenül is észrevegye.
- Mint már mondtam,- tolta el magától a feleségét és a szemébe nézett,- nem engedem, hogy elválj.- Hangja kedves volt, mégis határozott.
- Még akkor, sem ha már nem szeretlek?- kérdezte, Izabella félénken s lesütötte a szemét. Nem értette, hogy - hogy félhet még mindig tőle.
- Hidd el, hogy újra szeretni fogsz, ezt megígérhetem. Csak még egy utolsó esélyt adj nekem, kérlek! Csak egyetlen egyet...- suttogta kétségbeesetten.
- Miki én... - kezdte tétován a nő de, a férfi félbeszakította.
- Kérlek, engedd, hogy jóvátegyem a hibáimat. Engedd meg nekem, hogy helyrehozzam azt, amit elrontottam. Soha többé nem fogsz csalódni bennem, ezt megígérem. Csak könyörögve kérlek, ne hagyj el. Nélküled nem fogom kibírni... - mondta kétségbeesetten és újra átölelte a feleségét.
   Izabella még mindig nem, mert hinni a szemének. A férje szemmel láthatóan megváltozott.

- Nem is tudom, Miki... - gyengült kissé az ellenállása Izabellának. Egy pillanatra, fontolóra vette a férje ajánlatát. - Nem hiszem, hogy lenne értelme ennek az egésznek - mondta végül.

- Ne csináld ezt velem, kedvesem. Kérlek! Csak ennyit kérek tőled! - kérte esdeklő tekintettel. - Hidd el, nem fogod megbánni. Csak egy kis időt adj, hogy bebizonyítsam mennyire, megváltoztam.

- Hidd el, hogy ez már nem számít! A múlton nem változtathatsz! Értsd, meg kérlek! Nincs értelme  erőltetni valamit, ami amúgy sem működik. Kérlek, Miki engedj el! - sóhajtotta.

- Ne kérd ezt tőlem, kedvesem. Mindent kérhetsz, csak ezt nem! Értsd meg, hogy az minden  vágyam, hogy helyrehozzam a talán, helyrehozhatatlan hibáimat. Csupán néhány hetet adj. Csak ennyit kérek az életedből. Nagyon jól tudom, hogy nem érdemlem meg. De könyörögve kérlek, legalább gondold meg! Ti vagytok a családom. Ha ti elmentek, teljesen egyedül maradok. Nem lesz senkim. Csak egy kis ideig még maradjatok velem. Nagyon kérlek, ne tagadd ezt meg tőlem! - Mivel látta, hogy ezzel nem igazán tud hatni a feleségére, elhatározta, hogy beveti az egyetlen fegyverét, ami még maradt. Az egyetlen dolgot, ami maradásra késztethette volna. Ezt viszont csak nagyon nehezen tudta kimondani. Nagy lélegzetet vett. - Ha megteszed… Ha adsz még egy esélyt, és nem sikerül bebizonyítanom, hogy megváltoztam, és nem tudsz újra megszeretned, elengedlek a lányunkkal együtt. Meg sem próbálok az utadba állni. Na, mit mondasz? Adsz ennek az idiótának még egy esélyt arra, hogy megmutassa, tud ő jó ember is lenni? - kérdezte várakozással tele.
    "Nem tagadhatod ezt meg tőle, bármit is tett."- súgta neki egy hang a fejében, de rögtön egy másik válaszolt rá:-"Már hogy tehetnéd, hisz Krisztiánt szereted. Ő álmaid lovagja. Ki tudja hihetsz-e neki." Egy igazi csata vette kezdetét így a nő fejében:- "De igen! - De nem!, De igen!- De nem!, De igen!- De nem!"- míg végül egy harmadik hang győzött: -"Elég!" Ha jobban belegondolt, pár hét igazán nem sok, ha utána szabadon elmehet a lányával együtt. Feltéve, ha Miki betartja az ígéretét. Jóval könnyebb lenne így. Döntött.
- Rendben - válaszolta végül Miki várakozással teli tekintetét látva. - Kapsz két hetet, hogy bizonyíts. De ha nem sikerül, elhagylak - jelentette ki határozottan. Nem tudta semmibe venni férje könyörgő szavait, bár jól tudta evvel csak a saját szenvedését hosszabbítja meg. Mert már most tudta, hogy végül úgy is a szívét követi majd. De így talán könnyebb dolga lesz majd a válással.

- Ez nagyszerű - örvendett a férfi. - De mit szólnál inkább egy teljes hónaphoz.

- Mi az, talán már nem bízol a férfias vonzerődben?- gúnyolódott a nő, teljesen megfeledkezve magáról. De látva mennyire megbántotta szavaival a férjét, s persze nem akarta felbosszantani, így lesütötte a szemét: - Sajnálom - mondta halkan.- Nem akartalak megsérteni. Legyen, ahogy akarod...- Közben érezte, ahogy a szíve összeszorul. Nem tudta, hogy a válasza miatt, vagy azért mert még mindig fél a férjétől.

   Miki mutató ujját lassan a felesége álla alá csúsztatta és felemelte a fejét kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen.

- Hiába is bizonygatom, hogy nem bántalak többet - mondta kedvesen,- még mindig félsz tőlem, igaz?

   Izabella nem tudott megszólalni, csak némán bólintott. A férje felsóhajtott.

- A félelmed nem fog elmúlni csak úgy egyik napról a másikra,- csóválta meg a fejét Miki kesernyés mosollyal.- Sosem gondoltam, hogy ennyire félsz tőlem... De biztos vagyok benne, hogy ennek az egy hónapnak a végére többé nem fogsz félni, sőt újra szeretni fogsz. Mindent el fogok követni ennek érdekében.

  A nő nem bírta tovább könnyek közt borult a férje karjaiba. Meghatották Miki őszinte szavai, egy percig sem kételkedett abban, hogy komolyan is gondolja azt, amit mond. Persze azt is tudta, hogy evvel csak a saját dolgát nehezíti majd meg. 

- Végre kezdesz hinni nekem,- mosolygott elégedetten Miki.- Reméltem, hogy így lesz.

   Izabella letörölve könnyeit felnézett a férjére. Nem tudott megszólalni. Nem értette, hogy - hogy hihet neki még mindig a sok csalódás után, amit neki okozott.

- Gyere, menjünk be - fogta meg a kezét Miki, és boldogan vezette vissza őt a többiekhez.

    Alig léptek be a szobába a férfi azonnal kijelentette a jó hírt:

- Mindent megbeszéltünk. Izabella itt marad.

- Legalábbis egyelőre - helyesbített a nő mosolyogva. 

    Egy percet sem tudott tovább várni azonnal ölbe kapta a kislányát, aki fel sem fogta mi is, történik körülötte, és bevitte a szobájába, hogy végre kettesben legyenek. Elvégre miatta tért vissza ennyire sietősen.

   Leültek a kislány ágyára egymással szemben. Izabella percekig csodálta az ő gyönyörű hercegnőjét, aki igencsak furcsa szemeket meresztett rá. Mígnem egyszer csak megszólalt:

- Milyen a mennyország, anyuci? Már te is angyal vagy?- kérdezte kíváncsian Debóra.- És hol vannak akkor a szárnyaid? 

- Miért kérdezed ezt tőlem kicsikém?- kérdezte meglepetten Izabella. Mindenre számított csak ilyen kérdésekre nem.

- Apuci azt mondta, hogy te már a mennyországban vagy, onnan vigyázol rám és most már te is egy vagy az angyalok közül, akik odafent élnek a felhők felett. De te nem látszol angyalnak..., még szárnyaid, sincsenek...!- értetlenkedett a kislány újból az anyja hátához kukucskálva, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg nincsenek szárnyai.

- Oh, kislányom - hatódott meg a nő a kislánya szavait hallva. Azonnal magához húzta, átölelte és megpuszilta a homlokát. - Tudod - kezdte komolyan s Debóra szemébe nézett:- csak azok lehetnek angyalok, akik befejezték hivatásukat a földön. De én még nem fejeztem be. Vissza kellett térjek hozzád, hogy felneveljelek. Nagyon hiányoztál nekem és, bár csodaszép helyen voltam, nélküled az semmit sem ér.

A könyvet itt tudod megvásárolni:

Colorcom Kiadó

Gergely Melinda Szerzői oldala