Meg is jöttem, ahogy ígértem hozok
újabb részletet Gergely Melinda: Új életre ébredve II. részéből újabb 2 részt..
Jó olvasást!
Gergely Melinda: Új életre ébredve
II.
Tartalom:
Ahogy visszatér
az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást
nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni
Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul,
amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első
pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele
kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése,
kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné
visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő
Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni.
Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem
nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a
családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már
majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az
életében, és mindent felforgat.
Részlet a regényből
(Szerző engedélyével)
Magamban még kevésbé bíztam, mint
benned. Nem bíztam abban, hogy én meg tudlak téged tartani. Azt hittem az első
férfival lelépsz majd, aki az utadba kerül és ezt nem bírtam elviselni.
Izabella csak hallgatta a
férjét, aki még sohasem beszélt neki ilyen őszintén az érzéseiről, sőt, ha jobban
belegondolt egyáltalán nem is beszélt neki arról, hogy mit érez. Ha megtette
volna talán minden, másként történik.
- Mit akarsz evvel mondani? - kérdezte értetlenül. - Csak nem azért vertél,
mert túlságosan is szerettél és féltettél?- folytatta elszörnyedve.
- De igen - mondta szégyenkezve.- Nagyon sajnálom. Már tudom, hogy nem így
kellett volna gondolkodnom. Biztos vagyok benne, hogy sosem csalnál meg. Mint
utólag megtudtam Iulián, akivel akkor délután láttak, csak egy volt osztálytársad,
aki ráadásul még nem is vonzódik a nőkhöz. El sem tudod képzelni, hogy mennyire
sajnálom ezt az egészet.
Miki komolyan gondolt minden
szót, amit mondott. Ezt Izabella is jól tudta. Ismét könnybe lábadt a szeme.
Hitt a férjének s ettől megrémült. Bár aligha tehetett volna mást. Bűntudata
támadt, ahogy a férje kimondta hogy "sosem csalnál meg". Mit tenne,
ha tudná, hogy de mennyire, hogy megcsalta, sőt beleszeretett abba a másik
férfiba és legfőbb vágya hogy visszatérjen hozzá. Még csak bele, se mert
gondolni. Hogy leplezze zavarát és vívódását így szólt:
- Ugye te jártál pszichológusnál? Sajnálom de, nem tudom mással magyarázni ezt
a változást nálad - mondta még mindig félve. Tisztán emlékezett rá, hogy a
férje minden apróságon milyen hamar képes volt felhúzni magát.
- Igen - mosolyodott el keserűen a férfi. - Bárcsak hamarabb elmentem volna.
Mint ahogy javasoltad is százszor, de én csak gúnyolódásnak vettem és kinevettelek,
vagy megütöttelek. Meg voltam győződve róla, hogy veled van a baj és nem velem
- sóhajtott.- Sajnos a múlton már nem változtathatok de a jövőn igen. Hidd el ezen
túl minden másként lesz - mondta bizakodva.- Most gyere, menjünk haza és
kezdjünk újra mindent.
A kezét nyújtotta a
feleségének, aki pár pillanatig csak mereven állt, hirtelen fel sem fogta a
hallottakat. Aztán erőt vett magán s mégis megfogta a kezét. Ha otthon lesz
talán tiszta fejjel mindent nyugodtan, átgondolhat, és eltervezheti, miként
fogja megvalósítani a tervét, de egyelőre a férjével kellett mennie.
Beültek a kocsiba. Miki a volán
mögé ült, ő mellé. Menthetetlenül a férje csapdájába került. Az autó elindult s
ők akadálytalanul haladtak át a vámon.
Izabellának még mindig a fülében
csengtek a férje utolsó szavai "kezdjünk újra mindent". Nem -
gondolta rémülten - vele nem kezdek új életet soha. Az én jövőm Krisztián
mellett van és nem mellette, nem. Ez nem lehet. Hirtelen minden olyan távolinak
tűnt neki. Mintha az elmúlt hónapokat, amiket a szerelmével töltött csak
álmodta volna s most felébredt a zord és kegyetlen valóságra, a férje mellett.
Szótlanul ült az
anyósülésen. Miki biztatóan rá-rá mosolygott és megfogta a kezét. Ilyenkor
erőltetett egy-egy mosolyt az arcára és óvatosan elhúzta a kezét. Csak bámult
ki az ablakon, nézte az egyre távolodó mezőket, az árokparti bokrokat, bozótot.
A gondolatai viszont egész máshol jártak méghozzá Krisztiánnál. Vajon haza
ért-e már? Ha igen, mit szól a hirtelen eltűnéséhez? Lehet, hogy nagyon dühös
és biztosan nagyon csalódott. Meg fogja-e keresni őt, ha nem kap hírt felőle?
És neki sikerül-e addigra kiszabadulni onnan? A férje szerető karjaiból még
nehezebb lesz kiszakadnia, mintha a rettegett férjtől kellene megszabadulnia.
Most látta csak igazán mekkora hibát is követett el avval, hogy egyedül jött.
Nem elég, hogy megsebezte ezzel a szerelmét, akinek megígérte, hogy sosem fogja
őt elhagyni, de még ráadásul csapdába is került. Ha tudta volna előre, hogy a
férje fog rá várni, biztosan nem jött volna el. Így most haza kell térnie vele,
aki iránt azt sem tudta mit érez: gyűlöletet, haragot vagy csupán szánalmat? De
szeretni már rég nem szereti az biztos. Krisztián az egyetlen szerelme...
Azt sem tudhatta, hogy meddig
tarthat a férfinál ez a pillanatnyi elmezavar. Meddig lesz ez a kedves és
odaadó ember, aki megbánva bűneit mindent elölről akar kezdeni? Megváltozhat-e
egyáltalán egy olyan férfi, mint Miki, pár hónap leforgása alatt? Semmiben sem
volt biztos, csak abban, hogy látni akarja a lányát méghozzá minél előbb.
Az út egyre csak kanyargott, míg
kis idő múlva el nem érték a várost.
Beton mindenütt. Csak beton és
aszfalt. Rideg és visszataszító világ, ahol ő sosem találta a helyét. A magasan
tornyosuló panelházak fenyegetően néztek le rá. Milyen különbség is van a két
világ között. Itt van ez a zajos betondzsungel, ott az a világ, amit Krisztián
kínál a csendes, nyugodt természet, az a hely ahová mindig is vágyott a szíve
mélyén.
Először minden olyan ismeretlen
volt a számára. Aztán ahogy egyre beljebb haladtak a város szíve felé úgy vélte
felfedezni azokat a helyeket ahol már járt. Eszébe jutott a múlt. Gyermekkora színes
álmai a jövőről. A séták a városban a barátnőivel. A kedvenc helyük a Kossuth
kert. Mindig oda mentek, ha szabadidejük engedte. A hatalmas parkba, ami tele
volt fákkal, kis dombokkal, tavacskával és hintákkal. Régen kisvasút szelte át
az egészet, de mikor ő gyerek volt ez már nem üzemelt. Tulajdonképpen nem volt
éppen turistacsalogató látvány. Épp ezért nyugodtan sétálhattak benne, alig
akadt egy-két ember, aki arra tévedt. Persze ez mára már megváltozott, felújították,
és tele van látogatókkal. A hatalmas játszótér, az árusok hada felpezsdítette a
nyugodt helyet és a kisvonat is, üzemel, bár nem az eredeti, hanem a modern
változata, ami persze sínek nélkül működik.
Izabella mindenre
emlékezett. Milyen szép tervei is voltak a jövőre nézve. Boldog család, nem
olyan amilyen az övé volt és persze egy jó állás, ahol értékelik a munkáját.
Ezekből semmi sem jött össze. Semmi... És miért? Mert nem a megfelelő férjet
választotta. Lassan ránézett a mellette ülő férfira. Igen... Minden az ő
hibája. Pedig régen, mennyire szerette...
- Mire gondolsz?- nézett rá mosolyogva Miki megtörve a csendet, nem kerülte el
a figyelmét felesége ábrándos tekintete.
- A múltra...- felelte Izabella, de tekintete még mindig a távoli messzeségbe révedt
.- A terveimre, az álmaimra..., amiket te tettél tönkre... - sóhajtott fel
végül, mint, aki fel sem fogja mit is, mond.
Miki azonnal lefékezett és
lehúzott a járda mellé. Leállította a motort s Izabella szemébe nézett, aki
rémülten hajtotta le a fejét. Már a férje haragos tekintetétől is félelem járta
át. Csak ekkor döbbent rá, hogy olyat mondott, amit bizony nem kellett volna.
"Nem lenne szabad felbosszantanom"- szorongott magában. Régen annyira
tudta, hogy mit mondhat és mit nem. Egyszerűen nem értette, hogy most hogy
lehet ilyen meggondolatlan.
- Sajnálom - suttogta. Csak remélhette, hogy Miki ezúttal sem fogja bántani,
hisz most senki sem láthatja meg.
A férfi viszont nem mozdult
hosszú másodpercekig. Mikor felemelte a kezét gyöngéd mozdulattal megsimogatta
a felesége arcát, aztán felemelte és maga felé fordította.
- Én sajnálom - szólalt meg végül csöndesen. - Mondd, valaha ebben az életben
meg fogsz tudni bocsátani nekem?- kérdezte teljesen összetörve.
Izabella összezavarodva és
döbbenten meredt rá. Ezt az embert, aki itt ült mellette nem ismerte, vagy ha
mégis, már rég elfeledte. De bízni benne sohasem fog, azok után, amit tett.
Nem. Egy olyan nyers, agresszív és néha már-már kegyetlen férfi, mint Miki nem
változik meg egyik napról a másikra. Ez már kész csoda lenne. Egyszerre kedves,
aggódó és megértő férj vált volna belőle, csupán a hiányát érzékelve? Nem, ez
teljességgel lehetetlen. Épp ezért tartózkodnia kellett tőle, nem akarta
feldühíteni őt, nem akart okot adni rá, hogy megverje. Mert bizony meg tette
volna. Legyen bármilyen is most, önmagát úgysem tagadhatná meg. Egy férfi, aki
képes megütni, sőt megverni a feleségét az sosem változik meg és jobb minél
távolabb menekülni előle mielőtt még túl, késő lenne.
- Kérlek, válaszolj! - szólt rá kedvesen, meglepett arcát látva.
- Nem tudom - felelte bátortalanul. Csak remélni tudta, hogy fél őszinte
válasza nem gerjeszti haragra a férjét. Pedig a legszívesebben az arcába vágta
volna az igazságot, hogy soha de soha nem fogja megbocsátani neki, hogy
tönkretette az életét, az álmait, a vágyait és szeretet helyett csak verést s
szégyent kapott tőle.
A könyvet itt tudod beszerezni:
