Pár hete lett vége Gergely Melinda: Új életre ébredve 1 része. Így hoztam a második részéből is néhány részletet. Ezúttal köszönöm a szerzőnek, hogy megosztja velünk a néhány részletet a nemrég megjelent könyvéből.
Gergely Melinda: Új életre ébredve 2
Tartalom:
Ahogy visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.
(Részlet a könyvből
A szerző engedélyével)
GERGELY
MELINDA :ÚJ
ÉLETRE ÉBREDVE
II.RÉSZ
A MÚLT FOGSÁGÁBAN
„Mintha a múltból mindig más ember nézne vissza ránk. Egy másik ember, aki másként érzett, másként gondolkodott és másfajta hibákat követett el, mégis mi magunk vagyunk azok. De a jövőbe tekintve csak a múlt árnyait látjuk. Szerintem a múlt és a jövő között a jelen csupán átmenet, ahonnan csak a sötét jövőbe mehetünk tovább. Oda, ahová nem vezetnek utak, csak egy rozoga híd a múlt darabjaiból kirakva, mely könnyen leszakad a lábaink alatt. Mi pedig ha nem vigyázunk egy szakadék mélyén, kötünk ki, egyedül a hideg sötétben azon töprengve, hogy vajon hol ronthattuk el így az életünket.”
Jázmin a kocsi hátsó üléséről bámult ki az ablakon. Az egyre távolodó házakból, mezőkből viszont nem sokat látott. Csak azon járt az esze, hogy fogadja majd a férje a hírt miszerint él, és mennyire lesz dühös, amiért hónapokon át nem jelentkezett. Beleborzongott, ha csak erre gondolt.
Indulás előtt felhívta a barátnőjét, aki lényegében a férje testvére is, hogy hozza át neki a határon a személyi igazolványát. Anélkül aligha léphette volna át a vámot.
Ahogy közeledtek a határhoz, egyre nyugtalanabb lett. Eszébe jutott, hogy mennyire fog aggódni a szerelme, ha rájön, hogy mit tett. De tudta, helyesen döntött. Már alig várta, hogy láthassa a kislányát.
Pár méterre a határátkelőtől megálltak. A sofőr, aki Magda egyik barátja volt a közeli faluból, gondterhelt pillantást vetett a lányra, ahogy az kiszállt az autóból. Semmi más nem volt nála, csak egy kis válltáska. Nem tudta a történetét, mégsem tetszett neki, hogy Romániába akar átmenni.
- Biztos nem gondolta meg magát, kisasszony?- kérdezte, mielőtt elment.
- Nem, dehogy - válaszolt Jázmin mosolyogva.
A vám mindkét oldalán kocsisorok kígyóztak. Kíváncsian kutatott a szemével az autók között. Nem is számított rá, hogy a barátnője olyan hamar odaér. Meglepetésére az épp akkor haladt át a határon, amikor odanézett. A sógornője kocsia, a piros Opel, akadálytalanul gördült elé és azonnal megállt.
Majd földbe gyökerezett a lába, amikor az autóból nem Bianka, hanem Miki szállt ki, a férje. Még mindig ugyan olyan rémisztő jelenség volt, mint amilyenre emlékezett. Alacsonyabb Krisztiánnál, nyugtázta elégedetten a nő. Viszont nála magasabb volt. Széles válla, sportos megjelenése és erős kezei felidézték benne, hogy miért is fél tőle. Rövid, szőkésbarna haját hátrasimította a kezével, ahogy kiszállt az autóból. Barna szemeiben Jázmin különös csillogást vélt felfedezni, mikor felé lépett, amit nem értett. Sötétkék rövidujju pólót és farmernadrágot viselt. A nő szinte túlöltözöttnek érezte magát a fekete vászonnadrágjában és fehér szvetterében. A haját most is kiengedve hagyta, mint általában, bár most már emlékezett rá, hogy csak ritkán hordta így.
Ahogy Miki lassan közeledett felé, ő egyre hátrált. Rémülten nézett a férfi szemébe.
- Na mi az kedvesem át sem öleled a férjed?- kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Miért te jöttél? - kérdezte a nő ridegen, leplezve félelmét.- Megmondtam Biankának, hogy ne szóljon neked.
- Micsoda hűvös fogadtatás - háborodott fel a férfi.- Már ismerhetnél annyira, hogy tudd előttem nincsenek titkok. Rajtakaptam, ahogy a személyes holmiaid között kutakodik, és mivel nem elégedtem meg az ósdi magyarázatával, amit előadott, végül kénytelen volt bevallani az igazat. Nagyon meggyőző tudok lenni, ha akarok.
- Ebben biztos vagyok - mérgelődött.- Veled viszont egy tapodtat, sem megyek sehova .- Megpróbált minél meggyőzőbb lenni, de a hangja így is megremegett.
Tudhatta volna, hogy ez lesz. Mitévő legyen most? Ha a férjével megy, biztosra vehette, hogy az többé nem engedi el. De nem volt más választása. Már nem. Miki nem engedné őt csak úgy elsétálni onnan. Ő pedig már most rabnak érezte magát. Egyáltalán nem így tervezte ezt az egészet.
- Oh, szóval a kisasszony, aki hónapokig halottnak tetteti magát hirtelen, felbukkan a semmiből, és nem akar velem hazajönni?! Mit jelentsen ez, Izabella?- kérdezte haragosan.
- Mégis mit akarsz tőlem Miki, azok után, ahogy bántál velem, és majdnem megöltél? Azt várod talán, hogy a karjaidba omoljak, mintha misem történt volna? Na, azt már nem!- mondta a nő elszántan, bár még ő maga sem tudta, hogy honnan vette a bátorságot így beszélni a férjével. Megremegett, ahogy a férfi felemelte a kezét. Biztosra vette, hogy meg fogja ütni.
Nem jött hogy elhiggye, Krisztián szerető és védelmező karjaiból, önként szaladt a férje kegyetlen karmai közé, amik minden bizonnyal szét fogják őt tépni. Farkasszemet nézett vele s közben megpróbálta leplezni, hogy mennyire fél tőle még mindig.
Nagy meglepetésére a férfi arcán a harag legkisebb jelét sem vélte felfedezni, sőt azonnal leengedte a kezét.
- Nem akartalak megütni - sóhajtott fel szomorúan. Aztán a felesége döbbent arcát látva hozzátette: - Gondoltam, hogy azt hiszed. De igazad van, nem bántam túl jól veled.
Izabella erre nem számított. Miki őszintének látszott mégsem tudott hinni neki. Ismét felemelte a kezét de most óvatosabb mozdulattal s megsimogatta a felesége arcát.
- Milyen gyönyörű vagy - suttogta. - El sem hiszem, hogy itt vagy. Ne félj, nem fogom megkérdezni, hogy hol voltál vagy kivel mostanáig. A lényeg az, hogy most itt vagy velem. A többi nem érdekel. Túl hosszú volt ez a pár hónap nélküled. Egy örökkévalóság...
- Kérlek Miki, hagyd abba - mondta kétségbeesetten. A férje sosem volt még ilyen kedves hozzá. Legfeljebb egy kiadós verésre számított, de erre nem.- Hogy érted, hogy nem érdekel? Mit akarsz evvel elérni?- kérdezte rémülten.
- Semmit sem akarok elérni, csak azt, hogy gyere velem haza.
- Miért? Hogy újra meg újra megverhess? Ezért, mond?- kérdezte kétségbeesetten könnyes szemekkel.
- Soha többé nem fogok egy ujjal sem hozzád érni. Erre megesküszöm - mondta őszintén a férfi.
- Nem hiszek neked. Te sosem fogsz megváltozni. Soha...
- Ne hidd - sóhajtott fel a férfi fájdalmasan.- Azt hittem meghaltál, hogy én kergettelek a halálba, akkor éjjel... Emlékszel? ... Iszonyú harag tombolt bennem. Azt hittem megcsaltál... Megütöttelek... Majd előhúztam a nadrágszijjamat... Tudtam, hogy mitől félsz a legjobban.... Saját kezűleg akartam elbánni veled... Úgy viselkedtem akár egy őrült... Te elszaladtál... de így is sikerült néhányszor megütnöm téged... Sajnálom...
A könyvet itt tudod megvásárolni:
