Gergely Melinda: Új életre ébredve 1.c. könyvből az utolsó két részét hozom. Nemsokára lesz második részből is részlet belőle. Addig is olvassátok az utolsó kettőt.
Gergely Melinda: Új életre ébredve 1.
Tartalom:
Csupán néhány embernek adatik meg az a lehetőség, hogy tiszta lappal, elölről kezdje az életét. A fiatal és gyönyörű lány már akkor tudja, hogy egy egészen új életre nyitotta ki a szemét, amikor felébred a hatalmas, isten háta mögötti birtokon. Emlékek nélkül, összezavarodva teljesen rá van utalva a megmentőjére, Krisztiánra. Egy komor és megkeseredett férfira, aki csúf arca ellenére szinte első perctől kezdve beférkőzik a lány szívébe.
"- Meglehet - sóhajtott a lány. -De ki lehet képes ilyesmire? Mi történhetett velem? Mégis ki gyűlölhet engem ennyire? - kérdezte könnyeivel küszködve.
- Ne bánkódj, gyermekem, nem éri meg a könnyeket -simogatta meg Magda a fejét együttérzően. - Itt biztonságban vagy, senki sem bánthat téged.
- Igen. Így van - válaszolt, letörölve a könnyeit s közben mosolyogni próbált.
Ez lehet az oka annak a félelemnek, amit a férfi közelében érez, nem alaptalanul. Bár a múltjára nem emlékszik, ez mégis beleégett az agyába, akár a forró pecsét. Már nem is volt benne olyan biztos, hogy emlékezni akar a szörnyű és kegyetlen múltra. Abban a pillanatban elhatározta, hogy ezt a félelmet, ami gyökeret eresztett benne, legyőzi bármi áron és tövestül tépi ki a szívéből. Eközben azt is eldöntötte, hogy elnyeri ennek a komor és megkeseredett embernek a bizalmát. Mert őt, soha, senki nem bánthatja többé. Krisztián sem.
Nem tudta elfeledni a sebhelyeket a hátán. Másra sem tudott gondolni, csakis arra, hogy ki és miért tehette ezt vele. Ki lehet ilyen kegyetlenségre képes? Milyen ember egyáltalán az ilyen?
Magda közben felöltöztette, megszárította és megfésülte a haját, aztán elment, hogy lecserélje az ágyneműt és behívja Krisztiánt.
A lány addig a tengerzöld csempét csodálta és a fürdő elegáns berendezését. Minden csodaszép volt. Neki mégis legjobban a fürdőkád feletti, mozaik csempéből kirakott sellőlány tetszett.
Annyira elbámészkodott, hogy észre sem vette, amikor a férfi megjelent az ajtóban. Már csak arra lett figyelmes, hogy Krisztián egy szó nélkül ölbe kapja és visszaviszi az ágyába. Lassan letette őt, aztán két lépést hátrált, és csak nézte. A férfi abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak ne lenne a heg az arcán, mert a "Szépség és a szörnyeteg"-ből idézve "ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyeteget". Ez a replika viszont szinte már a mottójává vált.
Akarata ellenére vonzalmat érzett a lány iránt. Olyan szép volt, ahogy ott feküdt az ágyon védtelenül, magányosan, akárcsak ő. Hosszú, szőke haja szétterült a párnán, mint valami mesebeli hercegnőnek, és aranylott a napfényben, az arca kipirult, a meleg fürdő után, de a kék szemei olyan szomorúan csillogtak, amikor a tekintetét rá emelte, hogy szinte megsajnálta s a legszívesebben átölelte volna.
A lány nyomban észrevette, hogy Krisztián nem úgy néz rá, mint máskor, nem gyűlölettel és haraggal, hanem kedvesen és megértően. Talán ebből merítette a bátorságot, ahhoz hogy megszólaljon:
- Köszönöm, hogy segítettél -mosolygott szomorúan a lány. - Kérlek bocsáss meg, hogy annyi gondot okozok neked. Én igazán nem akarok a terhedre lenni. Annyira sajnálom - mondta miközben eleredtek a könnyei. Nagyon megviselte őt az iménti szörnyű felfedezés.
- Ugyan már - ült le mellé a férfi letörölve a könnyeit - semmi baj. A szavai, talán most először, lágyan csengtek, nem tudta megállni, hogy kedves legyen hozzá.
A lánynak pedig jobban szüksége volt valakire, mint bármikor. Azok a sebhelyek a hátán a lelkét is megsebezték. Zokogva borult a férfi vállára, mintha csak egy régi jó barátja lenne, nem pedig az a goromba fráter, akit megismert.
Krisztán nagy meglepetésére olyan gyöngédség járta át a lelkét, amelyre nem számított. Ettől viszont csak még inkább megrémült. Hátrább akart húzódni de olyan kétségbeesettnek tűnt, hogy nem volt szíve megtenni, hiszen érezte, milyen nagy szüksége van most a lánynak rá. Ezért inkább átölelte, pedig tudta jól, a tűzzel játszik, mert olyan érzéseket keltett benne, amelyeket minden erejével próbált elfeledni. Félt, ha túl közel engedi őt a szívéhez, összetöri majd, pedig a darabjait talán még most sem sikerült összeszednie.
A lányt villámcsapásként érte a férfi erős kezének gyöngéd érintése, ami körbefonta a hátát, szinte begyógyítva rajta a hegeket. Mintha egy gyönyörű felemelő érzés csapott volna a szívébe. Hirtelen minden sérelmet elfelejtett, amit a férfi okozott, és a félelem, ami mindeddig gyötörte lelkét, tovatűnt. Már egy csöppet sem félt Krisztiántól, inkább lovagnak tekintette, mintsem szörnynek. Még inkább hozzá bújt védelmet keresve a karjaiban. Lassacskán megnyugodott, de a férfit még mindig nem engedte el. Úgy kapaszkodott belé, akár egy fuldokló a mentőövébe a háborgó tengeren.
Krisztiánnak viszont már- már kínossá vált a helyzet, így óvatosan eltolta magától a lányt, aki csak abban a pillanatban jött rá arra, hogy mit csinál. Épp annál az embernél keres menedéket, aki a legjobban gyűlöli őt. Szégyenkezve hajtotta le a fejét.
- Ne haragudj - suttogta szomorúan. - Nem lett volna szabad így kiborulnom.
- Ez igaz - helyeselt a férfi.- De ez az én hibám. Nem lett volna szabad olyan durván beszélnem veled. Végül is nem a te hibád, hogy gondoznom kell téged. Én hoztalak a házamba ahelyett, hogy kórházba vittelek volna, -folytatta Krisztián kicsit mogorvábban és csípősebben, mint akarta, aztán felállt.
- De már megbántad, igaz? Ne is tagadd! Tudom, hogy így van - sajnálkozott. - De kérlek ne gyűlölj emiatt! - mondta szomorúan a férfi szemébe nézve. Nagyon bántotta a tudat, hogy gyűlöli őt és nem is sejti, milyen nagy szüksége lenne most egy barátra.
Krisztiánt szíven találták a lány kétségbeesett szavai, mintha a fal, amit önmaga köré emelt, gyengülni látszott volna.
- Nem gyülöllek - felelte meglepően kedvesen mélyen a szemébe nézve. "Bármennyire is akarlak, sajnos nem tudlak gyűlölni"- tette hozzá gondolatban a férfi. Nem tudta volna tovább elviselni sem a lány mélyreható tekintetét, sem pedig a közelségét, ezért inkább távozott. Jobban mondva úgy elviharzott, hogy majdnem fellökte Magdát a lépcsőn, aki épp a lányhoz tartott.
- Mi a baj édes fiam?- kérdezte a nő Krisztián aggodalmas arcát látva. Jól ismerte őt, hisz már gyerekkora óta a családjánál dolgozott, nagyon sokat vigyázott rá és a nővérére is, főleg ha a szüleik üzleti ügyben utaztak el. Szinte a fiának tekintette, s a férfi sem volt ezzel másként.
- Jajj, Magda, kérlek ne haragudj - fogta meg a kezét a nőnek, aki kissé megtántorodott. - Majdnem elestél.
- Azért az még messze volt -mosolygott a nő.- De mond csak, miért vagy ilyen zaklatott? Már megint udvariatlan voltál szegény lányhoz, nem igaz? - kérdezte Magda szemrehányóan.
- Most nem - sóhajtott a férfi. - De olyan nehéz kedvesnek lenni hozzá. Ha ránézek, eszembe jut a múlt. De ami a legrosszabb, hogy gyűlölni sem tudom őt. Valahogy nem megy - mondta elgondolkodva.
- Nem is kell gyűlölnöd őt, édes fiam! - veregette meg a vállát mosolyogva Magda. -Felejtsd végre el a régi sebeket! Nem minden lány egyforma. Az a te hibád, fiam, hogy képtelen vagy megbízni bárkiben, és mindenki előtt bezárod a szívedet, nehogy valaki újra megsebezzen. De aki túl sokáig óvja a szívét a fájdalomtól, egy reggel arra ébred, hogy végleg egyedül maradt öreg napjaira - mondta a nő elgondolkodva, mintha csak önmagáról beszélne, aztán elsietett a férfi mellett, nehogy az meglássa a szemében csillogó könnyeket.
Krisztián viszont így is rájött arra, hogy Magda saját tapasztalatból beszélhet, épp ezért engedte őt el szó nélkül. Nem akarta tovább feszegetni a témát. De azért a nő szavai igencsak gondolkodóba ejtették. Soha sem jár el sehová, remeteként él ezen a kihalt birtokon. Esélye sincs nőkkel ismerkedni. Talán maga a sors vezérelte az útjába ezt a lányt, új esélyt adva ezzel neki a szerelemre. Ez a lány lehet az utolsó esélye a boldogsághoz. De vajon képes lenne-e szeretni őt így, ilyen arccal? Nem sok reményt fűzött hozzá. Ezért hamar el is hesegette ezeket a gondolatokat, inkább a munkájába temetkezett az irodájában."
