Robin O’Wrightly – Tripiconi sztori 1. rész: Az amulett rejtélye (Beleolvasó)

Robin O’Wrightly – Tripiconi sztori 1. rész: Az amulett rejtélye 

(Beleolvasó)

Tripiconi sztori 1.rész: Az amulett rejtélye c.könyvből hoztam 2.részt. Minden héten kedden és csütörtökön várhatjátok a részletet. 

(Szerző engedélyével)

Részlet a könyvből

"– Én lennék a világon a legboldogabb srác!

– Matteo!!! – harsant fel a hosszú folyosó legvégéről az ellentmondást nem tűrő testvéri hang. Nincs mese, ha menni kell, hát menni kell, így a hangfelvevő a párna alatt landolt – volna, ha a sietség nem kényszeríti az ágy alá, de akkorra Matteo már kifelé tartott a szobából, így ezt nem vette észre.

– Megyek már, ne ordíts, mint egy szabadnapos vasárnapi szamár, pláne, hogy szombat van!

„És megjött Péntek” – jutott eszébe az irodalmi hasonlat, de a hét napjainak további visszapörgetésében csütörtököt mondott. Viszont tényleg hétvége volt; ebédidő és a polgárokként viselkedő hercegi család várta őt. Ahogy Matteo belépett

a széles étkezőterembe, minden szempár rá szegeződött,  némelyikük kérdőn, mások durcásan, merthogy amíg  mindenki helyet nem foglalt a teremben, nem kezdhetett el enni senki. A személyzet talán hiányozhatott, a családi illemszabály viszont maradt.

– Muszáj neked mindig késned, Matteo?! – csattant fel húga szinte azonnal, amint belépett a bátyja, és kész lett volna pörölni is vele, ha édesanyja, Beatrice hercegnő rá nem szól:

– Daniella, kérlek!

Elcsendesült a kislány, de mire Matteo fellélegezhetett volna, anyjától kapta meg a kérdést:

– Miért nem tudsz időben ideérni, mint a többiek?  Gyorsan ülj le, mielőtt itt éhen halnak a fiatalok! A tányérok és poharak önkiszolgáló módban teltek meg, ki-ki magának szedett az ételekből. Az anyahercegné, a hercegnők és a kishercegnők felváltva adogatták a tálakat, tálcákat egymásnak és a hercegeknek.  Hamarosan elégedett csend borult a családra: máris

Lehetett enni.

– Ki mond asztali áldást? – hallotta apja, Silvio herceg hangját az asztal végéből.

A kisherceg megrökönyödött, mert nem szoktak asztali áldást mondani, legalábbis időtlen idők óta nem hangzott el Isten neve a falak közöt

"