Abby Winter : Leomló falak ( Beleolvasó)

A másik Beleolvasó részlet Abby Winter: Leomló falak c. könyvből hozom. Ahol szintén az utolsó két részt hozom. Itt is elérkeztük az utolsó oldalakig. Bízom benne, hogy tetszett nektek és szívesen meg is veszitek a könyvet. Én minden esetre már várom a sajátomat.

Abby Winter: Leomló falak

Tartalom:

Alice, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki. 

Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait. 

Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez. 

De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll? 

Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. 

Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat? 

Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt?

Részlet  a könyvből

( Szerző engedélyével)

Alíz

Végül abban egyeztünk meg, hogy én még a hajón töltöm az éjszakát Ryannel, a lányok meg visszamennek az apartmanba összepakolni az ottmaradt cuccainkat és másnap hazaindulunk. Mivel Tom és Jason is elment segíteni a lányoknak, kettesben vacsoráztunk, majd összebújva néztük a naplementét. Soha nem gondoltam, hogy létezik még olyan pasi, aki ezt nem tartja csöpögősen romantikusnak. Mikor már majdnem elaludtunk, elmentünk tusolni, majd lefeküdtünk. Nem sokat beszélgettünk, nem igazán tudtunk volna mit mondani egymásnak. Mindketten éreztük, hogy valami megváltozik közöttünk. Lefekvéskor Ryan mögém bújt, szorosan átkarolt. 

-Köszönöm ezt a szép utat. – megpusziltam az összekulcsolt kezünket. – Nagyon jól éreztem magam.

-Én köszönöm. – csókolta meg a vállamat. Addig forgolódtam, amíg szembe nem kerültem vele. Átöleltem és a szemébe néztem. Pár percig csak bámultuk egymást, olyan meghitt volt ez a pillanat. Végighúztam az ujjamat az arccsontján, az állán, majd a csókolnivaló ajkain. Lejjebb haladva végigsimítottam a nyakán, és a mellkasán. Élveztem, hogy gyorsul a légzése, és szaporábban veszi a levegőt. Elmosolyogtam magam. Most ő következett. Finoman végighúzta az ujját a gerincem mentén a nyakamig, majd közelebb húzott magához és megcsókolt. Lágyan, finoman, épp csak egy kicsit ért hozzám. Mire elmélyítettem volna a csókunkat, két kezébe vette az arcomat és fölém gördült.

-Szeretlek! – mondta a szemembe. Elakadt a lélegzetem. Én is éreztem, de nem akartam elkapkodni, nehogy később megbánjam. Gáboron kívül is voltam már szerelmes, persze azok még tini szerelmek voltak, de amint közöltem az illetővel, hogy szeretem, faképnél is hagyott. És már most tudtam, hogy Ryant más helyen szeretném a szívemben. Felgyorsult a szívverésem, próbáltam levegőhöz juttatni a tüdőmet. Megfogtam az arcát.

-Én is szeretlek! – suttogtam. Esküszöm, mintha megkönnyebbült volna, nagyot sóhajtott. 

-Oh, bébi! – olyan jó volt látni az örömöt az arcán. Heves csókkal pecsételtük meg a vallomásunkat. Egy forró szeretkezés után mély álomba merültünk. Nem sokkal később, arra riadtam fel, hogy csörög Ryan telefonja. Mire felvettem a kezembe, már elhallgatott, de a nevet még kiírta. Sarah. Görcsbe rándult a gyomrom. Mit akarhat tőle ilyenkor, már éjjel egy óra van? Lehet, hogy vele vitatkozott a múltkor? De azóta nem

Kovács

láttam egyszer sem, hogy zavarba jött volna, vagy ideges lenne. Hacsak nem hazudott nekem… De azt nem akarom elhinni! Minden annyira jól alakult. Az nem lehet, hogy megint beleesek az ősrégi csapdába. Megszeretem, és elhagy. Összeszorult a torkom, és könnyek mardosták a szemem. Mire visszatettem volna a telefont a szekrényre, egy üzenet jött… Sarahtól. Nem akartam megnézni, esküszöm, de volt egy rossz érzésem, és a végére akartam járni. Megnyitottam. Mindenre számítottam, de amivel szembe találtam magam, arra nem voltam felkészülve. Egy szexi fehérneműben pózoló, gyönyörű barna hajú nő képe köszönt vissza rám.

„ Ebben a szerelésben várom, hogy visszatérjen a hercegem. Más meglepim is lesz.”

Mire végére értem az üzenetnek, már patakokban hullottak a könnyeim. Ezt nem hiszem el. Végig benyaltam a szövegét! Én marha! Amilyen halkan csak tudtam, kimásztam az ágyból, a telefont a párnámra tettem, és összekapkodtam a cuccaimat. Próbáltam csendben maradni, de a zokogásomat nehéz volt féken tartani. Ekkor Ryan megmozdult. Levegőt sem vettem, nem akartam, hogy felébredjen. Mikor úgy tűnt visszaaludt, még egyszer utoljára megnéztem magamnak. A hasán feküdt, párnáját mindkét karjával átölelte. A takaró csak derékig fedte izmos testét. Olyan szép volt! Istenem, mennyire szerettem. Már többet nem fog a karjaiban tartani, nem kényeztet, nem simogat. Halkan próbáltam levegőt préselni a tüdőmbe, felsóhajtottam.  A szívem millió apró szilánkra zúzódott… Megint. Annyira bíztam benne, olyan odaadó volt. Mellette igazán nőnek érezhettem magam. A csodálat, amit mindig a szemében láttam, ha rám nézett… Egyszerűen nem lehetett hazugság. Egy percig próbáltam magam meggyőzni, hogy félreértem a helyzetet, és ő még mindig az én Megmentőm, én meg az ő Kicsikéje vagyok, de ekkor újra megszólalt a telefon. Majdnem felsikítottam bánatomban, de összeszedtem a maradék erőm, és amint a folyosóra értem, futásnak eredtem. Úgy ugrottam le a hajóról, hogy kibicsaklott a bokám. - Bassza meg! Én hülye, szerencsétlen! – morogtam az orrom elé, amikor Jack szólított meg. 

-Hölgyem! Jól van?

-Persze, semmi gond. – azzal futottam tovább. Meg sem álltam az apartmanig, ahol dörömbölni kezdtem az ajtón, mert kulcsom ugye nem volt, hiszen azt terveztük, hogy reggel együtt jövünk vissza. Felordítottam, és összeroskadtam a folyosón. Adri nyitott ajtót.

-Mi a franc? – mikor meglátott azonnal mellém guggolt.  -  Alíz! Alíz! Drágám, mi a baj? Grétaaa! – üvöltött.

-Oh, a picsába! – üvöltött fel másik barátnőm is.

Megszólalni még mindig nem tudtam, csak zokogtam és próbáltam lélegezni. Mivel semmi erőm nem volt, a lányok felsegítettek, adtak egy pohár vizet. Amint szóhoz jutottam, csak annyit mondtam.

-Menjünk haza! – ők értetlenül néztek egyszer rám, egyszer egymásra. – Most! Kérlek! – sírtam el magam megint. A lányok nem is kérdeztek semmit, csak gyorsan kipakolták a csomagokat a kocsiba. Én már csak arra eszméltem, hogy becsapódik mögöttem a kocsiajtó. Ekkor éktelen üvöltés hasított az éjszaka csendjébe.

-Alííííz! – én semmire nem voltam képes, csak összegömbölyödtem a hátsó ülésen. Adri gázt adott, de Ryan pont akkor ért oda, és üvöltve ütni kezdte a kocsit, ahol csak érte.

-Ne menj el! Hadd magyarázzam meg! Adri! Azonnal állj meg!

-Dögölj meg Ryan! – üvöltött Gréta ki a kocsiból. Ekkor kinéztem az ablakon, és utoljára belenéztem az én Megmentőm igézően szép, kék szemeibe. Ahogy rám nézett, mintha lefagyott volna. Nem volt más, csak mi. A könnyeim még mindig ömlöttek és úgy tűnt, nem is mostanában fog alábbhagyni. Mielőtt megadtam volna magam neki, elfordítottam az arcom, Adri pedig gázt adott. Nem néztem vissza, a nélkül is éreztem a tekintetét a nyakamon. Ugyanaz a bizsergető érzés, mint az első napon. Egyből az is jutott eszembe, hogy úgy megyek el, ahogy jöttem. Üresen.

A könyvet itt tudod beszerezni: 

Abby Winter Szerzői oldala