Renáta W.Müller: Testvér 1 .
( Szerző engedélyével)
Július
Bizarr érzés. Mintha elhagytam volna a testem, szinte kívülről látom magam a temetőben. Rachel és a mami közrefog egy megtört, feketébe öltözött alakot, bizonyára úgy érzik, összeesnék, ha nem támogatnának. Az emléktábla jéghideg az ujjaim alatt, ahogy végigsimítok a kőbe faragott betűkön. River Hailey. 1980-2006. Az emberek lassan szétszélednek a megemlékezés után, én pedig alig várom, hogy végre magam lehessek, és visszabújhassak a gödörbe, amelyben az elmúlt hónapokat töltöttem. Szándékosan nem nevezem temetésnek, hiszen nehéz eltemetni valakit, akinek soha nem került elő a teste. River négy hónapja tűnt el, és vele együtt elsüllyedt az én világom is. A brazíliai brit követség még három hétig folytatta a keresését a távozásom után. Azután feladták. Én is feladtam. Elfogyott az erőm. Nem értem, hogy a világ hogy foroghat tovább. Nem értem, hogy miért nem semmisült meg minden más is vele és a házasságommal együtt. A nevem Hannah Hailey Logan. Hamarosan 25 leszek, és négy hónapja özvegy.
Valami megemlékezésfélét szerveztek a Hailey-házban ma délutánra. Hogy miért ott? Nekünk még nem is volt igazi otthonunk Riverrel. Az esküvő után ő költözött be hozzám a Rachellel közösen bérelt lakásomba. Úgy gondoltuk, majd keresünk valamit, ha visszajöttünk a nászútról. A kicsomagolatlan cuccai ott vártak a kartondobozokban, amikor hazaérkeztem. Miután egy hetet töltöttem a földön, dobozok között ülve, a ruháiba túrva az arcomat, Rachel úgy látta, elérkezett a cselekvés ideje. Tudtam, hogy nem tesz jót nekem, ha magamnál tartom a dolgait, de képtelen voltam megszabadulni tőlük. Rach azt mondta, aludjak egy éjszakát a maminál. Megtettem. Mire másnap visszajöttem, eltűnt River összes cucca. Fogalmam sincs, mit csinált velük, de nem is akarom tudni. Tudom, hogy jobb így, bár nekem nem lett volna erőm hozzá, hogy megtegyem. Rose háza még mindig tele van River cuccaival. Ereklyeként őriz mindent, ami rá emlékezteti. Nem hibáztatom érte. Meglehet, hogy botrány lesz belőle, mégsem megyek el Hailey-ékhez. Tudom, hogy sokan lesznek, és hogy siralmas lesz a hangulat. Képtelen vagyok rá. Emberekkel találkozni, beszélgetni, részvétnyilvánításokat fogadni. Lehetetlen. Az üzletben még elvagyok. Semleges terep, senki nem tud rólam semmit. Nem kell magyarázkodnom, elviselni a részvétteljes pillantásokat. Nem ők tehetnek róla. Nem az ő hibájuk, de alig vagyok képes elviselni Hailey-ék jelenlétét is. Rose a padlón van. Mit vársz egy anyától, akinek meghalt a gyermeke? Ian darabokban. Elvesztette a fiát. A kedvenc fiát!
Körbepillantok, szándékosan kerülve a szemkontaktust bárkivel is. Furcsa érzésem van. Itt ez a sok-sok ember, valaki mégis hiányzik. Aztán hirtelen megfogalmazódik bennem, hogy mi nem stimmel.
– Hol van Jamie? – kérdem zsibbadtan, mire mind a ketten felém fordulnak.
Nem nézek rájuk, de érzem, hogy a hátam mögött pillantást váltanak egymással. Valamit nyilván nem akarnak elmondani. Tudom, hogy óvni akarnak, de a francba is, nem vagyok gyerek! Ingerülten ismétlem:
– Hol van Jamie? Nem kéne itt lennie a testvére, temet… izéjén? Mami mélyet sóhajt, és keze megrándul a karomon.
– Jamie elutazott, szívem.
Oké. Ez nem nagy újság. Gyakran van úton, és az igazság az, hogy az esküvőnk óta nem is láttam. Az esküvőnk óta nem is láttam! – visszhangzik az agyamban a mellbevágó felismerés. Ez azt jelent, hogy múlt év augusztusa óta, azaz majdnem egy éve. Jamie eltűnt az életemből az esküvőnk éjszakáján, és hogy őszinte legyek, fel sem tűnt a hiánya. Azóta minden pillanatomat és gondolatomat River töltötte ki. Az eltűnése óta pedig a hiánya és a gyász az egyedüli társam. Érzéketlenül funkcionáló robotként létezem, amióta itthon vagyok, és nem vágyom senki társaságára. Jamie Hailey-ére meg kimondottan nem. Az viszont, hogy a megemlékezésre sem dugta ide az orrát, megdöbbent. Pontosan tudom, hogy szerette a bátyját, akkor is, ha szavakkal ezt sosem fejezte ki. Megvolt az a bizonyos, ikerséggel járó pluszkapocs kettejük között. Érzem, hogy ez még nem minden. Van még valami, amit nem mondanak el nekem. Tekintetem a mamira emelem, de mivel mélyen hallgat, Rachelre nézek. Hangjából tisztán kiérzem, ahogy bagatellizálni próbálja a dolgot, de nem igazán sikerül neki.
– Brazíliába utazott egy hónappal ezelőtt. Még nem jött vissza. Elhomályosul előttem a világ, és megtántorodom. Szorosabban fognak két oldalról, és a mami aggódva kérdi:
– Rosszul vagy, szívem? Szeretnél leülni inkább?
– Jól vagyok – nyöszörgöm a fogaim között, és lehunyom a szemem, kizárva mindent és mindenkit magam körül.
Be nem gyógyult, élesen sajgó sebemre savat önt az új információ. Új remény? Vagy csak a hiábavaló bizakodás értelmetlen meghosszabbítása, hogy aztán annál inkább arcul vágjon a realitás? Jamie Brazíliába utazott, és kétség sem fér hozzá, hogy nem nyaralni ment. Már egy hónapja kutat River után, és nyilvánvalóan nem járt sikerrel, hiszen akkor már tudnánk róluk. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy reménykedjem, mert bizonyosan érzem, hogy nem élek túl még egy csalódást. Tegyen, amit akar! Jobb is, hogy nincs itt. Jobb, ha nem látom soha többé, hiszen csak RÁ emlékeztetne.
#
3. FEJEZET
Négy évvel később…
JAMIE
Nem vagyok büszke rá, de megint a nyomában vagyok. Egyszerűen, muszáj látnom, legalább így. Legalább messziről. Mostanra kívülről tudom a napirendjét. A hétfő és a szerda reggeli futás meglehetősen állandónak tűnik, de nem vettem a bátorságot, hogy a kövessem vagy ilyesmi. Az túl feltűnő lenne, és talán megijeszteném vele. Úgy saccolom, fél kilenc felé megy le az üzletbe, és ebédig szinte el sem hagyja az épületet. Sokszor láttam a kirakatüvegen keresztül beszélgetni vevőkkel vagy az alkalmazottakkal, de nem tudtam rávenni magam, hogy bemenjek. Majd belehalok, hogy a közelében legyek, de a frász kitör a gondolatra, hogy mit szól majd. Jó eséllyel elzavar a bánatba, de az is lehet, hogy halálra rémül. Régen is mindig ez volt. Udvarias volt meg minden, de mindig az volt az érzésem, hogy tart tőlem. Nem volt szívesen a közelemben. Menekült előlem.
Néha hatalmas dossziéval a hóna alatt elmegy egy irodaházba a Cityben. Gondolom, ez valami melóval kapcsolatos dolog lehet. Aztán ott vannak még a hétvégi látogatások Janetnél, na meg a heti egyszeri bevásárlás. Pár hete majdnem sikerült rávennem magam, hogy odamenjek hozzá. Napokig tervezgettem, hogy mit mondok majd. Már el is indultam a Floral Streeten az üzlet bejárata felé, hogy majd, mit tudom én, meghívom ebédre vagy ilyesmi, de pont akkor léptett ki az üzlet ajtaján, és nem volt egyedül. Rachellel volt, nyilván ebédelni mentek. Bármennyire haldoklom is azért, hogy végre találkozzam vele, a legutolsó, amire vágyom, hogy Rachel Bowles is jelen legyen, amikor nagy valószínűséggel hülyét csinálok magamból. Szóval lúzer módon beugrottam a legközelebbi kocsi mögé, és torkomban dobogó szívvel megvártam, amíg elmennek. Az ebédidőt meg a Regent’s Parkban töltöttem futással.
De ma meg fog történni a dolog. Elegem van ebből a szarból! Nem érdekel, mi lesz, egyszerűen elé fogok állni, és kész. Péntek este van, ma vásárolni megy. Talán nem is lesz annyira borzasztó az egész! Talán nem fog visítva elrohanni, ha meglát! Talán már nem utál úgy, mint régebben. Ja, ja! Álmodozz csak tovább, te pancser!
#
A könyvet itt tudod megvenni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése