Mimi Taylor - Fekete Bárány
Újabb fejezett következik
8.fejezet egy kis részlete
Szerző engedélyével teszem közzé
“− Apuka, ébresztő! – megráztam a fejem és kinyitottam a szemem. Körbeforgattam a tekintetem a helyiségben, ahol voltam és meglepődve állapítottam meg, hogy egy kórházi szobában vagyok, mi több egy kórházi ágyban fekszem. Belenéztem az előttem álló nővér szemeibe, aki kedvesen mosolygott rám. Ekkor minden eszembe jutott. Mary nővér bájos teremtés volt, amolyan nagymama típus. Rövid, már deresedő hajával százhatvan centis magasságával és kábé száz kilójával olyan volt, mint egy tyúkanyó. Főleg, amikor megpillantottam a kezében egy aprócska csomagot. Felültem az ágyon, erre Mary nővér a kezembe adta a kis batyut.
− Apuka, szeretném bemutatni önnek a kislányát! – hevesen tiltakozni kezdtem, nem akartam megfogni őt, mert attól féltem, hogy az én hatalmas kezemben összetörik ez a kis apróság. De Mary nővér akárcsak korábban, most is könyörtelen volt. A kezembe nyomta.
− Istenem, milyen pici! – Mary nővér elvigyorodott.
− Igen, mondja ezt a feleségének, aki ezt a „pici” négy és fél kilós porontyot kipréselte magából! – megveregette a vállam és kiment a szobából.
− Ezt nem teheti velem – kiáltottam a nővér után – nem hagyhat vele egyedül! – de mindhiába, megtette, egyszerűen úgy csinált, mint aki meg sem hallja, amit kiabálok. Miután becsukódott mögötte az ajtó lenéztem a karomban tartott kis csomagra. A kislány teljesen be volt bugyolálva, csak az apró kis arca látszott ki a rózsaszín sapka alól. Ekkor nagyon furcsa dolgot éreztem. Valami szúrni kezdte a szemeimet. Becsuktam, mert már csak homályosan láttam, nedvességet éreztem legördülni az arcomon. El tudják ezt képzelni? Anthony Jonathan Edwards, amint sír? Hát képzeljék el, hogy még én mennyire meglepődtem ezen. Olyan érzések kezdtek kavarogni bennem, amiket soha korábban nem éreztem. Volt már három unokahúgom, de őket nem láttam megszületni és nem tartottam a kezemben őket, amíg be nem töltötték az első évüket. De, hogy láthattam ezt a kisembert a világra jönni, az maga volt a csoda. Egyik kezemben az unokahúgomat tartottam, míg a másikkal, az ingem ujjával a nedves arcomat törölgettem.
− Minden rendben Tony? – megugrottam, amikor meghallottam a hátam mögött Cassie hangját. Csak akkor vettem észre, hogy az ő szobájában voltunk. Kissé elszégyelltem magam előtte, amiért látott elérzékenyülni.
− Hát persze! – motyogtam alig hallhatóan és közelebb léptem Cassie-hez, hogy a kezébe adjam a lányát. – Hogy hívják?
− Ryannel úgy döntöttünk, hogy a névválasztást rád bízzuk, mint keresztapára. Már, ha elvállalod ezt a szerepet! – összeráncoltam a homlokomat és értetlen képpel bámultam a húgomra.
− Ezt jól végiggondoltátok? Én, mint keresztapa? Nem tartom túl jó ötletnek! Ehhez én túlságosan is..
− Milyen vagy túlságosan Tony? – vágott a szavamba – Jó ember vagy és ezt mindannyian tudjuk. – ránézett a lányára és elmosolyodott – Mindhármunkat boldoggá tennél, ha elvállalnád! – mit mondhattam volna erre? Hát rábólintottam. – Szóval akkor mi legyen a neve, keresztapu?
− Nem tudom, még soha senkit nem neveztem el, még a kutyámat is csak kutyának hívom! - Cassie újra elmosolyodott, ezzel ugyanis ő maga is tisztában volt.
− Ugyan már Tony! Csak nézz rá és mondd ki az első nevet, ami az eszedbe jut róla! – lenéztem a karomban békésen szunyókáló apróságra. Olyan gyönyörű volt. Az arca rózsaszín, a sapkája alól kikandikált néhány fekete hosszú tincs.
− Rosie! – vágtam rá hirtelen. Magam sem tudom, honnan jött ez a név, hiszen senkit sem ismerek, akit Rosie-nak hívnak. Talán éppen ezért jutott eszembe, gyönyörű név egy gyönyörű kislánynak.
− Rosie Reynolds! Tökéletes!”
Ha tetszik a Fekete Bárány c.könyv részlete itt meg is vásárolhatod. Sőt már ebookban is meg veheted. Bővebb információt Mimi Taylor Szerzői oldalán találhatod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése