Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban Indrik M. Andor íróval beszélgettem, akinek nemrégiben jelent meg egy dark fantasy regénye. A könyvet Könyv Guru Kiadó gondozásában jelent meg A szörnyeteg szíve címmel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Egy teljesen átlagos 26 éves férfinak mondhatom magam. Teljesen átlagos munkával. Talán még teljesen átlagos élettel is. Sokat gondolkodom… túl sokat. Szeretek segíteni az embereknek, és szerencsére a munkám során erre lehetőségem is van.
Viszont idővel rájöttem, hogy szóban nehezen fejezem ki magam, főleg akkor, ha érzelmekről van szó. Valahogy nem tanultam meg. Írásban viszont meg tudom fogni ezeket az érzéseket, körül tudom írni és be tudom mutatni őket. Talán ezért is vált számomra ennyire fontossá az írás.
A szörnyeteg szíve című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Klasszikus értelemben nem mondanám, hogy hatalmas kutatómunkát igényelt. Inkább nagyon sok mindent kellett látnom, olvasnom és átélnem ahhoz, hogy olyan történetet írhassak, amely valóban megragad valamit abból, ami bennem van. Ezekből a tapasztalatokból rengeteget merítettem, még akkor is, ha végül egy fantasyvilágon keresztül jelenítettem meg őket.
Maga a kézirat nagyjából fél év alatt készült el, majd körülbelül ugyanennyi időt töltöttem az átdolgozásával és finomításával.
Van kedvenc könyved? Ha igen melyek azok?
Egyetlen kedvenc könyvet nehezen tudnék mondani. Ha viszont választanom kellene, inkább H. P. Lovecraft munkásságát emelném ki. Az ismeretlentől való félelem és a misztikum egyvelege nagyon megfogott, amikor először találkoztam a történeteivel.
Talán Lovecraft művei voltak az egyik katalizátorai annak is, hogy rájöjjek: a sötétebb, misztikus történetek azok, amelyekben igazán otthon érzem magam íróként.
Mennyire nehéz fantasy történetet írni? Ha valaki ezzel a zsánerrel írna, mit tanácsolsz?
Szerintem nehéz fantasy történetet írni, de nem feltétlenül azért, mert olyat kell kitalálnunk, amit előttünk még soha senki. Rengeteg fantasyvilág létezik, ezért teljesen egyedinek lenni szinte lehetetlen. Én is sok helyről merítettem, ezeket az ötleteket ötvöztem, átalakítottam, és idővel kialakítottam belőlük a saját világomat.
Rengeteg kérdést tettem fel magamnak. Én milyen világban tudnék létezni? Vannak benne varázslények? Létezik mágia? Ha igen, hogyan működik, és milyen szabályai vannak? Miért olyan ez a világ, amilyen?
Ha valaki most kezdene fantasy történetet írni, azt tanácsolnám neki, hogy ne attól akarjon mindenáron egyedi lenni, hogy mindent ő talál ki először. Inkább építsen olyan világot, amelynek érti és következetesen alkalmazza a szabályait. És merjen kérdéseket feltenni saját magának, még a legegyszerűbb dolgokról is.
Én közben arra is rájöttem, hogy egyetlen könyv kevés ahhoz, hogy mindent megmutassak abból a világból, amit felépítettem.
Kiknek íródott a történet, miről szól?
Először magamnak írtam, hogy feldolgozzak bizonyos negatív eseményeket és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket. Aztán idővel rájöttem, hogy ezekkel nem vagyok egyedül. Mások is küzdenek veszteséggel, félelemmel, haraggal vagy éppen azzal, hogyan lehet továbblépni.
A szörnyeteg szíve számomra leginkább azt a kérdést járja körül: mi marad az emberből, amikor a világ elvesz tőle mindent? A szereplőim különböző válaszokat adnak erre, és nem mindegyik válasz szép vagy helyes.
Ezért elsősorban azoknak írtam ezt a történetet, akik szeretik a sötétebb fantasyt, de a szörnyek és a világ mögött az emberi oldalra is kíváncsiak.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Elsőre azt mondanám, hogy nagyjából egyenlő mértékben van jelen bennük a fantázia és a valóság, de ha jobban belegondolok, talán mégis több bennük a valóság. Csak nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk.
A szörnyek, a lények és maga a világ természetesen a fantáziámból származnak, de az érzések, amelyeket rajtuk és a karaktereken keresztül próbálok bemutatni, nagyon is valóságosak. Talán úgy fogalmaznék: a környezet fantasy, de az érzelmi alap valóságos.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Már gyerekkoromban jelen volt. Kisiskolásként sok rövid, egy-két oldalas történetet írtam. Arra is emlékszem, hogy néha konkrétan másoknak írtam: kértem tőlük néhány paramétert – milyen legyen a szereplő, a helyszín vagy maga az alapötlet –, én pedig történetet csináltam belőle.
Komolyabbá akkor vált számomra, amikor rájöttem, hogy az írás egyfajta kifejezési eszköz. Egy csatorna, amelyen keresztül olyan érzéseket is meg tudok fogalmazni, amelyeket szóban sokkal nehezebben.
Olyan ez nekem, mint másnak az edzés vagy a festés. Kikapcsolom egy időre a külvilágot, és belépek egy olyan világba, amelyet én alkottam.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Igen, és már vannak is ezzel kapcsolatos terveim. Természetesen A szörnyeteg szíve történetét sem szeretném elengedni: jelenleg is dolgozom a közvetlen folytatásán, amely A haldokló szíve munkacímet viseli.
Emellett egy teljesen más hangvételű történeten is dolgozom Kamerák Mögött címmel. Ebben az online tartalomgyártás, az internetes intimitás és az ezek mögött lévő emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe. Ez már sokkal közelebb áll a valóságunkhoz, ezért egészen más szabályok között kell dolgoznom, mint egy saját fantasyvilág esetében.
Pontosan ezért érdekel. Egy új zsáner számomra, egy új kihívás.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nagyon célorientált embernek tartom magam. Ha kitűzök magam elé valamit, hajlamos vagyok addig menni, amíg el nem érem. A furcsa inkább az, ami utána történik.
Amikor befejezek valamit, szinte azonnal a következő célt kezdem keresni. Emiatt még nekem is tanulnom kell, hogyan álljak meg egy kicsit, nézzek vissza arra, amit elértem, és ténylegesen megéljem az örömét. Egy egész regény megírásánál talán különösen fontos lenne.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Gondolkodtam rajta, hogy álnéven írjak, de végül lebeszéltek róla. Azt mondták, hogy a saját nevem eleve eléggé egyedi, ezért nincs igazán szükségem arra, hogy egy másik név mögé rejtőzzek.
Valamihez viszont ragaszkodtam. A nevemben szereplő „M.” nem véletlenül került oda, és nem is titok, hogy sokat jelent számomra. A jelentését valamilyen formában elrejtettem A szörnyeteg szívében is, ahol egyben egy üzenetet hordoz.
Hogy pontosan mit jelent, azt inkább meghagyom az olvasóknak.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nem feltétlenül. Viszont ebben a műfajban találtam meg azt a szabadságot, amelyben igazán jól ki tudom fejezni az érzéseimet, karaktereket alkothatok, és egy teljes világot építhetek a saját elképzeléseim alapján.
Számomra talán az a legjobb a fantasyban, hogy az elején szinte nincsenek határok. Én döntöm el, milyen a világ, milyen lények élnek benne, létezik-e mágia, és hogyan működik. Viszont amint ezeket eldöntöttem, már nekem is be kell tartanom a saját szabályaimat.
Talán pont ez benne az egyik legizgalmasabb: először megalkotod a határokat, aztán megpróbálsz történetet mesélni közöttük.
Milyen érzés volt amikor pontot tettél a történet végére? Ősszel jelenik meg, milyen érzés, hogy már közel a megjelenés?
Először furcsa módon szomorú voltam. Hiába tudtam, hogy lesz folytatás, valami mégis véget ért azzal, hogy kitettem az utolsó pontot. Sok időt töltöttem ezzel a történettel és a karaktereivel, aztán egyszer csak azt kellett mondanom: kész.
Utána persze jött a büszkeség is. Sikerült egy ekkora volumenű munkát végigvinnem, és bármi történjen is ezután, ezzel már hagyok magam után valamiféle lábnyomot.
A megjelenés miatt pedig egyszerre vagyok izgatott és kíváncsi.
A reflektorfény alapvetően idegen tőlem, ezért az írás után most az is új kihívás lesz, hogy szerzőként kiálljak a könyvem mellé, beszéljek róla, és találkozzak azokkal, akik olvassák.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Inkább impulzívnak mondanám. Általában nem tervezem meg részletesen előre, hogy pontosan melyik esemény után mi következzen. Van egy elképzelésem arról, hogy merre tart a történet, de az odavezető út sokszor írás közben alakul ki.
Hagyom, hogy jöjjenek az ötletek, és először egyszerűen papírra vetem őket. A tudatosabb része nálam inkább ezután következik. Másnap újra elolvasom, amit írtam, és ami nem működik, azt átalakítom, kihúzom vagy újraírom. Nálam tehát maga az alkotás inkább ösztönös, a finomítás viszont már sokkal tudatosabb folyamat
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Vannak kedvenc jeleneteim, bár érdekes módon nem feltétlenül a legvidámabbak közül kerülnek ki. Sok jelenetben ott vannak az életem bizonyos részei vagy érzései, csak kiforgatva, elrejtve és a karakterekre, illetve erre a világra átültetve. Emiatt nehéz lenne egyetlen jelenetet kiválasztanom.
Az érzelmileg erős jeleneteket és a karakterek belső világát általában könnyebben írom. Kezdetben sokkal nehezebb volt például a környezetet úgy bemutatni, hogy az olvasó maga előtt lássa, de közben ne akasszam meg vele a történetet.
A női karakterek megírása szintén kihívást jelentett. Nem szerettem volna egyszerűen azt feltételezni, hogy minden helyzetet ugyanúgy látnának vagy élnének meg, ahogyan én. Emiatt többször meg kellett állnom, átgondolnom a nézőpontjukat, és néha újraírnom egy-egy részt.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Gyakran egy álommal kezdődik. Máskor például videojáték közben kapom azon magam, hogy azon gondolkodom, mi az, ami különösen tetszik benne, mit csinálnék másképp, vagy éppen mi az, amit hiányolok belőle. Ezekből néha egészen váratlan ötletek születnek.
A legerősebb inspiráció számomra mégis a zene. Ha megtalálok egy számot, amely hangulatában tökéletesen illik egy jelenethez vagy érzéshez, nagyon gyorsan beindul a fantáziám. Sokszor szinte látom magam előtt a jelenetet, miközben hallgatom.
Viszont érdekes módon ugyanaz a zene nem működik minden hasonló jelenetnél. Mindegyiknek megvan a saját hangulata, ezért sokszor addig keresek, amíg meg nem találom azt a zenét, amelyik éppen azt az érzést hozza elő belőlem, amire az adott résznél szükségem van.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kézirat írás közbeni változatát sokáig senkinek sem mutattam meg. Először szerettem volna egyedül végigvinni azt a történetet, ami a fejemben volt.
Amikor eldöntöttem, hogy szeretném megjelentetni, készítettem egy próba-változatot, amelyet már néhány ismerősömnek és barátomnak is odaadtam. Arra voltam kíváncsi, hogy olvasóként szerintük mi működik, hol akadnak el, mi az, ami erős, és mi az, ami kevésbé.
A történet fő irányát továbbra is én határoztam meg, de a finomításokban nagyon sokat köszönhetek a visszajelzéseiknek. Sokszor az alkotó már túlságosan jól ismeri a saját történetét ahhoz, hogy észrevegyen olyan problémákat, amelyek egy új olvasónak azonnal feltűnnek.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Sokáig egyáltalán nem meséltem nekik róla. Tulajdonképpen csak akkor mondtam el, amikor már elkészült a kézirat, és találtam egy kiadót, amely vállalta a megjelentetését. Addig szerettem volna magamban tartani, amíg nem éreztem azt, hogy ebből valóban könyv lesz.
Természetesen nagyon büszkék voltak rám, főleg azért, mert látták, hogy a nehézségek ellenére sikerült végigvinnem egy ekkora munkát. Néha pedig szerintem még mindig meglepődnek azon, hogy mikre vagyok képes. Őszintén szólva, néha én is.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Két dolgot szeretnék üzenni.
Az egyik szorosan kapcsolódik A szörnyeteg szívéhez is. Bármilyen nehéz dologgal kerülünk szembe, nem mindig dönthetjük el, hogy megtörténik-e velünk. Arról viszont dönthetünk, hogyan nézünk szembe vele. Harcolunk, elfutunk, segítséget kérünk, hibázunk, majd újra megpróbáljuk. A döntés lehetősége sokszor akkor is megmarad, amikor úgy érezzük, hogy már minden mást elveszítettünk.
A másikat inkább magamnak szoktam mondani, de talán más is tud belőle erőt meríteni: ne hagyd, hogy mások döntsék el helyetted, mire vagy képes. Ha van valami, amit valóban el akarsz érni, dolgozz érte, és legyél elég makacs ahhoz, hogy ne az első akadálynál fordulj vissza.
Én valahogy így jutottam el odáig, hogy egy történetből, amit eredetileg csak magamnak kezdtem írni, végül könyv lett.
.png)
.png)
