Tudtad-e? Brett O'Conor: A tizenharmadik smaragdtábla

 Tudtad-e? rovatom következő része Brett O'Conor: A tizenharmadik smaragdtábla című könyvéhez hozott 7 érdekességet.

Az író könyveit itt tudjátok megnézni:

Brett O'Conor írói oldala

Ingyen letölthető könyvjelzők - Karácsony és Húsvét pótlása

Ingyen letölthető könyvjelzők, pótolom nektek a Karácsonyi és Húsvéti alkalomból. Elnézést kérek, így párat készítettem nektek.

Lichter Péter: A detektív, aki baglyokat filmezett – Megjelenik április 9-én!

Lichter Péter

A detektív, aki baglyokat filmezett

 

Megjelenik április 9-én!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2026

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Könyvbemutató a Tavaszi Margón

Időpont: április 11., szombat 19:00-19:45

Helyszín: Margitsziget, Kristály, Könyves Magazin színpad

 

A szerzővel Kránicz Bence beszélget.

 

Fülszöveg

Lichter Péter filmrendező és felesége, Léna a horvát tengerpartra tartanak, hogy előadást tartsanak egy fesztiválon. A festői Velun szigete azonban hamar megmutatja sötétebb arcát: a rendezvény nem csupán vetítésekből és szakmai beszélgetésekből áll, hanem kísérlet is, amely film és valóság határait feszegeti.

 

A helyi szervezők olyan módszerekkel próbálnak „tökéletes filmélményt” teremteni, amelyek nemcsak szokatlanok, hanem nyugtalanítóak is. Ahogy telnek az éjszakák, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szigeten zajló eseményeket veszélyes pusztán művészetnek tekinteni. Valaki – vagy valami – a háttérből irányít, és nem riad vissza a gyilkosságtól sem.

 

Amikor felbukkan Péter régi barátja, Roger, az ügy új irányt vesz. Roger egy eltűnt diák után nyomoz, és a szálak a sziget elhagyatott belsejébe vezetnek. Bizarr, lidérces élménypark várja őket, a megelevenedett Twin Peaks, ahol a valóság szabályai többé nem érvényesek.

 

A fordulatokban bővelkedő thriller A detektív, aki tintahalakkal álmodott világát viszi tovább, de önállóan is élvezhető, és újabb rétegekkel gazdagítja Lichter Péter történetét. A regény végére az olvasó egészen másképp tekint majd a kísérleti filmekre… és még a baglyok sem azok, amiknek látszanak.

 

A szerzőről

A szerző portréját Mariia Kashtanova készítette.

 

Lichter Péter filmrendező, filmesztéta, a PTE BTK Filmtudományi Tanszékének adjunktusa, a Prizma folyóirat szerkesztője. Korábbi kötetei: A láthatatlan birodalom (2016), Utazás a lehetetlenbe (2018), 52 kultfilm (2018), Kalandos filmtörténet (2019, Kránicz Bencével közösen), Steven Spielberg filmjei (2020), 52 hátborzongató film (2021), Kubrick-akció (2021), A hollywoodi alakváltó (2022), 52 humoros film (2022), Az amerikai film rövid története (2023), 52 érzéki film (2023), Doktor Horror (2024), Frankenstein eksztázisa (2024), A VHS gyermekei (2024), A detektív, aki tintahalakkal álmodott (2025), Hogyan tesznek boldoggá a kísérleti filmek (2025)

 

Részlet a kötetből

A fogadóbizottság többi tagja is bemutatkozott – természetesen senkinek nem sikerült megjegyeznem a nevét –, és kénytelenek voltunk Wrennel meg a barátnőjével is megismerkedni. Mint kiderült, a lányt Katie-nek hívták, és láthatóan eléggé fárasztotta a felhajtás. Fél percen belül a szemerkélés esőbe váltott, ezért Matthias mindenkit a kikötő melletti belváros felé terelt, hogy minél hamarabb elfoglaljuk a szállásunkat. Lénának sikerült szóba elegyednie az egyik lánnyal – spanyol akcentusa volt, és a fiatal művészhallgatókra jellemző orrpiercinget viselt, az alkarján pedig sűrűn szedett, apró betűs szövegtetoválás futott végig. Matthias eközben Wrenékkel volt elfoglalva, így szerencsére megúsztam a small talkot, amiben mindig borzalmas voltam.

Mizra óvárosa két meredek domb közé szorult: az egyiken egy kolostor állt, cédrusok között kikandikáló tornyát tisztán ki lehetett venni a kikötőből; a másikon egy erődítménnyel megtoldott villaszerű épület magasodott. A kikötőt elhagyva rögtön a zegzugos utcácskák labirintusában találtuk magunkat, ahol két perc után elvesztettem az irányérzékem, és hagytam, hogy a hipnotikusan kanyargó sikátorok testhajlatai beleringassanak valami réveteg állapotba. A bőröndünk görgői kelepelő visszhangot vertek a vadszőlővel benőtt falakon.

Úgy éreztem, mintha egy díszletvárosban bolyonganánk – semmi sem tűnt valóságosnak. Az épületeket nyilvánvalóan csak turisták lakták, a bejáratok mellett csokrokban lógó számzáras lakatok bőséges Airbnb-bevételeket sejtettek. Álmos unalmamban azon tűnődtem, vajon hogyan festhet a város februárban, turisták nélkül: elképzeltem a tengeri szelektől megdermedt utcákat és az esőpermettől megvetemedett épületek kriptáit, ahonnan gyerekkísértetek fojtott kacagása hallatszik. A balkáni gótika titokzatos szépségei – szinte hiányzott ez a kietlenség. A szezon még nem ért teljesen véget, nyilvánvalóan ezért időzítették mostanra a filmfesztivált is: kevés csüggesztőbb dolog van annál, mint amikor egy vetítésen maguk a szervezők teszik ki a közönséget. Volt már részem hasonlóban – végső soron a kísérleti film nem éppen a mozipénztáraknál kígyózó sorokról és az egymást letaposó rajongókról híres –, de amikor az ember napokat utazik azért, hogy a közöny és érdektelenség zsibbasztó mocsarába merüljön, azért az elég lehangoló.

Végre befutottunk a szállodához, ami a maga három emeletével és velencei stílusú homlokzatával az aprócska tér legbüszkébb épülete volt. Régimódi, kovácsoltvas cégér hirdette a nevét: Hotel Dissolve. Ez rögtön kizökkentett az álmos révületből. A név még Hollywood tőszomszédságában is furcsa lenne – hiszen a dissolve mint filmes szakkifejezés nem éppen a glamúrral és a vörös szőnyeges nosztalgiával asszociálható, hanem két kép fokozatos egymásba úsztatását, vagyis „áttűnését” jelenti –, de itt, a horvát tengerparton kifejezetten bizarrnak hatott.

Ahogy beléptünk a bejáraton, nem bírtam ki, hogy kísérőnktől ne kérdezzek rá a névre.

– Elég fura név a Hotel Dissolve. Mire számítsunk alvás közben, dimenziók összecsúszására?

– Annál sokkal többre, barátom – felelte Matthias, a beavatottak irritáló fölényességével mosolyogva. El sem tudtam képzelni, mi lehet „sokkal több” egy mezei dimenzióugrásnál, de gondoltam, idővel majd bölcsebb leszek.

– Amúgy egyszerű a dolog – folytatta Matthias. – A hoteltulajdonos keményvonalas cinéfil. Nézz csak körbe! – A recepcióval szemközt lévő fal felé bólintott, amelyet három hatalmas, bekeretezett poszter borított: a Sztalker, a 2001: Űrodüsszeia és a Kék bársony kissé megsárgult, de jó állapotban megőrzött plakátjai. Léna még mindig az egyik kísérőnkkel beszélgetett, talán udvariasságból, de az is lehet, hogy tényleg érdekelte a másik, nála ezt sosem lehetett biztosan tudni. Nem vette észre a falra akasztott, filmmúzeumba illő dekorációt, ezért finoman oldalba böktem, és lelkesen rámutattam a plakátokra, de nem tudtam kizökkenteni a beszélgetéséből. Matthias közben segített elintézni a becsekkolást, majd a kulcsunkat átnyújtva csak ennyit mondott:

– Menjetek, pihenjetek le. Hatkor találkozunk a szálloda éttermében. Filip és Emma különleges vacsorával fogad benneteket.

– Köszönjük! Ez nagyon kedves tőletek, alig várjuk – felelte Léna minden irónia nélkül. Valahogy az ő szájából minden kedvesség tökéletesen hitelesen hangzott, ami rólam a legkevésbé sem volt elmondható. Tavaly lecserélték az egyetemi honlapra feltöltött profilképeket, ezért minden oktatóról – köztük rólam is – új fotókat készített egy túlpörgött portréfotós, aki olyanokat kurjantott nekem a kattintgatás közben, hogy „Dobj egy mosolyt, haversrác”, meg „Hadd lássam azokat a vakító fogakat”. Csak az ötödik próbálkozásra sikerült valami vicsorfélét kicsikarnia belőlem, miközben teljesen meg voltam győződve róla, hogy mosolygok. A fotós viszont egyre idegesebb lett, mert azt hitte, „direkt nem akarom megmutatni a fogaimat”. Nem tudom, mit várt egy kelet-európai bölcsészkar adjunktusától – talán korábban bekólázott brókerek csapatépítőit dokumentálta.

A Hotel Dissolve méltó volt a nevéhez: már az első pillanatban enyhén tudatmódosult állapotba kerültem. A folyosók padlóját borító szőnyeg mintázata kísértetiesen emlékeztetett Kubrick Ragyogásának díszleteire, szinte magam előtt láttam az egyik lépcsőfordulóban álldogáló ikerlányokat („Gyere, játssz velünk, Peti!”). A szobánkban sem hagyott alább ez a harsány rémálom-esztétika: ahogy benyitottunk, először az előszoba fekete-fehér, cikk-cakkos padlója tárult elénk, aztán a kék bársonyfüggönyök, amelyek súlyos csenddel omlottak az ablakok elé. Az ágy fölött a kamerába révedő, szomorú kutyatekintetű Tarkovszkij portréja nézett vissza ránk, az éjjeliszekrényeken pedig a Biblia helyett Truffaut Hitchcock-kötetének zsebkönyvkiadása hevert. Olyan érzésem támadt, mintha huszonéves énem legvadabb vágyálmába csöppentünk volna – egy díszlethotelbe, amit a tudatalattimból titokban kihalászott tervrajzok alapján terveztek meg –, és ez, nem felejtve a tavalyi eseményeket, nem sok jóval kecsegtetett.

Muszáj volt egy kicsit ledőlnünk. Léna szinte azonnal elaludt, de én is gyorsan átléptem a szokásos délutáni szunyókálás impresszionista REM-fázisába.

Egy világítótorony alatt ültem egy nedves szikla oldalán, és az egymás hátára kapaszkodó viharfelhőket figyeltem. Nem törődtem az esővel meg a viharos széllel. A vállam fölött sirály vijjogott. Hátrafordultam, és a torony bádogajtaja kinyílt. Egy öltönyös alak sziluettje tűnt fel. Természetellenes merevséggel állt, de közben valami alig észrevehető magányt is sugárzott. Megmozdult. Felemelte a kezét. Felém integetett.

Visszaintegettem.

Az alak lassan leengedte a kezét, mintha valaki walkie-talkie-n instruálná a háttérből, majd határozott léptekkel elindult felém. Elöntött a rémület, ami egy pillanatra hidegebbnek tűnt az arcomba maró szélnél is. A hátamban éreztem a kamera elektromos tekintetét és a stábtagok figyelmét. Egy mikrofon szőrös boomja lebegett felettem, akár egy póznára ragasztott döglött mókus. És akkor hirtelen, a semmiből izgatott férfihang harsant a szélben:

– Tessék!

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Ingyen letölthető könyvjelzők! 1.rész

 

Idei év első ingyen letölthető könyvjelzőket hoztam el nektek. 3-3 féle könyvjelző és 3-3 Olvasni jó!, Olvasnimenő, Olvass Hazait! készítettem, mely ingyen lehet letölteni és kinyomtatni. 

(Viszont észrevettem, hogy karácsonyi könyvjelzők kimaradtak, azokat napokban pótolni fogom.)

Ha tetszik nektek, jelezzétek és igyekszem hozni újabb könyvjelzőket.

Tamara Łempicka, az Art deco királynője – Kiállításmegnyitó és könyvbemutató

 Tamara Łempicka, az Art deco királynője – Magyarországon utoljára 

Kiállításmegnyitó, finisszázs, könyvbemutató

Utolsó alkalommal lesz látható Magyarországon a Tamara Łempicka, az Art deco királynője című kiállítás. Április 2-án 18.30-tól a Massolit Könyvesboltban, a Nagy Diófa utca 30. szám alatt nyitja meg a kiállítást Balogh Endre. 

Ugyan nem eredeti képeket, hanem reprókat láthatunk, a hatás így is erős lesz.

„Csodák nincsenek, csak az van, amit te magad létrehozol” – vallotta Tamara Łempicka. Elsőként mutatta be a független, erős, elragadó – sőt, provokatív nőt. Legismertebb festményei közé tartozik az Önarckép, a Tamara a zöld Bugattiban (1929) és a Fiatal lány kesztyűben (1930). Munkáit, melyekért ma dollármilliókat fizetnek, éppúgy megtaláljuk különböző magángyűjteményekben, ahogy a világ legnagyobb múzeumaiban, mint amilyen a párizsi Centre Pompidou. Művészetének leghíresebb rajongója Madonna: több Łempicka-kép tulajdonosa, melyeket videóklipjeiben is felhasznált. Rajta kívül azonban más tehetős világsztár, mint Jack Nicholson vagy Barbra Streisand neve is szerepel a gyűjtők sorában.

A munkásságát és lebilincselő életútját bemutató programsorozat utolsó állomásaként április 15-én 18.30-tól a Prae Kiadó bemutatja a festő életregényének, Grzegorz Musiał regényfolyamának Tamara, a vulkán húga című második részét, amely a magyarul 2024-ban megjelent Én, Tamara folytatása. A két Tamara-regényről április 15-én 18.30-kor Mihályi Zsuzsa műfordítóval Balogh Endre szerkesztő beszélget.

Várunk az eseményre mindenkit szeretettel, akit érdekel a festőnő munkásságán kívül a lenyűgöző, fordulatokkal teli élete is. 

A kiállítás megtekinthető: 2026 április 17-ig, nyitvatartási időben.

Az eseményeket a Lengyel Intézet, a Massolit Könyvesbolt és a Prae Kiadó közösen szervezi.

ESEMÉNY

UFO-k és valóság – Egy volt hírszerző könyvében elmondja, mit tud a Pentagon

 Luis Elizondo: 

Anomáliák
A Pentagon titkos nyomozása az ismeretlen után

Nem is azt mondom, hogy ez nem őrületes, hanem azt, hogy ez az igazság.”

UFO-k és valóság – Egy volt hírszerző könyvében elmondja, mit tud a Pentagon

Megjelenés: május 12.
Fordító: Beke Cz. Zsolt
Nyomdai kivitelezés: keménytáblás, 352 oldal

 

 

Miről szól a könyv?

Luis Elizondo, a Pentagon egykori titkos programjának vezetője első kézből számol be az amerikai kormány UFO-észlelésekkel kapcsolatos vizsgálatairól. Az Anomáliák betekintést nyújt abba, hogyan próbálta a hadsereg és a hírszerzés értelmezni az azonosítatlan légi jelenségeket, és milyen következtetésekre jutottak ezek biztonsági, tudományos és stratégiai jelentőségéről.

 

Miért aktuális most?

Az elmúlt években az UFO-kérdés kilépett az összeesküvés-elméletek világából: a Pentagon hivatalos jelentéseket tett közzé, kongresszusi meghallgatások zajlottak, és egyre több hiteles forrás erősíti meg, hogy az azonosítatlan légi jelenségek valós vizsgálatok tárgyai. Az Anomáliák egy olyan bennfentes beszámoló, amely segít megérteni, mi áll a nyilvánosság elé kerülő információk mögött – és miért vált ez a téma a 21. század egyik legizgalmasabb biztonságpolitikai és tudományos kérdésévé.

 

Leírás

 

Az Anomáliák egy ritka nézőpontból közelít egy sokáig perifériára szorított témához: nem egy kívülálló spekulációja, hanem belülről látott folyamatok története. Elizondo könyve azt a feszültséget ragadja meg, amely a nyilvánosságra hozható információk és a nemzetbiztonsági szempontok között húzódik, és amely hosszú időn át meghatározta, mit tudhatunk meg ezekről a jelenségekről.

 

A kötet egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy nem szenzációhajhász válaszokat kínál, hanem megkísérli megmutatni a kérdés komplexitását. Hogyan vizsgálható tudományos módszerekkel egy olyan jelenség, amelynek már maga a természete is bizonytalan? Hol húzódik a határ a technológiai fölény, a félreértelmezés és a valódi ismeretlen között? És mit kezd egy intézményrendszer azzal, ami a meglévő kereteibe nem illeszkedik?

 

Az Anomáliák nem lezárni akarja a vitát, hanem új szintre emeli: a szenzáció helyett a bizonytalanságot, a spekuláció helyett a vizsgálatot állítja középpontba. Egy könyv arról, hogyan változik meg a gondolkodásunk, amikor kénytelenek vagyunk komolyan venni azt, amit korábban lehetetlennek – sőt, nevetségesnek – hittünk.

 

Fülszöveg

 

A Pentagon azon programjának egykori vezetője, amely az azonosítatlan repülő tárgyakat (UFO) – mai nevükön: azonosítatlan rendellenes jelenségeket (UAP) – vizsgálta, most először tárja fel a régóta rejtegetett titkokat, amelyek nemcsak a nemzetbiztonságra, hanem a világegyetemről alkotott képünkre is messzemenő következményekkel lehetnek.

 

Luis „Lue” Elizondo hosszú időn át magas rangú hírszerzési tisztviselőként és különleges ügynökként dolgozott, akit 2009-ben az Egyesült Államok kormánya egy rendkívül érzékeny, titkos programba vont be az UAP-ok vizsgálata céljával. Feladatának ellátásához Elizondónak az amerikai hadsereg legbizalmasabb programjaiban szerzett több évtizedes tapasztalatára kellett támaszkodnia, ám még így sem volt felkészülve arra, ami várt rá. Többek között az, hogy az amerikai kormány hosszú ideje, árnyékban működve kutatja ezeket a jelenségeket, és milyen elképesztő energiát fordít arra, hogy mindezt titokban tartsa.

 

Éveken át Elizondo és kollégái ott álltak egy minden korábbinál nagyobb rejtély és eltussolás frontvonalában: azonosítatlan járművek, amelyek látszólag semmibe veszik a fizika ismert törvényeit – akár levegőben, víz alatt vagy az űrben –, már legalább a második világháború óta szabadon közlekednek a bolygónkon. A hadsereg, a CIA, sőt még korábbi amerikai elnökök is tisztában voltak azzal, hogy az emberiség valójában nincs egyedül az intelligens életformák között. Az UAP-okat irányító nem emberi intelligencia rendszeresen megfigyeli a legérzékenyebb katonai létesítményeinket, sőt be is avatkozott katonai és nukleáris műveletekbe. Az UAP-okkal kapcsolatba került katonák és hírszerzők gyakran komoly egészségkárosodást szenvedtek, és minderről nemcsak Amerikában, hanem világszerte készültek beszámolók.

 

A tét óriási. Az Anomáliák: A Pentagon titkos nyomozása az ismeretlen után egy első kézből származó, leleplező beszámoló a Pentagon egyik legszigorúbban őrzött titkáról, és egyúttal felhívás is: ideje szembenéznünk az emberiség legnagyobb, létezésünket érintő kérdéseivel.

 

A szerzőről

 

Luis Elizondo a Miami Egyetemen mikrobiológia és immunológia szakon végzett, majd katonai szolgálatra jelentkezett, szolgált Dél-Koreában és az Egyesült Államokban, később pedig hírszerző tisztként dolgozott Afganisztánban és a Közel-Keleten.

 

1998-tól különleges hírszerzési műveletekben vett részt Latin-Amerikától a Közel-Keletig. 2003 után Washingtonban dolgozott terrorelhárítási és kémelhárítási ügyeken, majd vezető beosztásban az amerikai hírszerzés több központi szervénél, köztük az ONCIX-nél és az ODNI-nál. Ő vezette a Pentagon titkos UAP-vizsgálati programját (AATIP), amelynek létezését a New York Times tárta fel 2017-ben. Ugyanabban az évben Elizondo kilépett a védelmi minisztériumból, hogy nyilvánosan is felhívja a figyelmet az azonosítatlan légi anomáliák (UAP) nemzetbiztonsági kockázataira.

 

Azóta is aktívan szerepel a nyilvánosság előtt – hírműsorokban, dokumentumfilmekben, többek között a History Channel Unidentified című sorozatában –, és kormányzati szereplőkkel együttműködve küzd az UAP-ügyek átláthatóságáért.

 

Idézetek a kötetből

 

„A történészek között ádáz vita zajlik az úgynevezett nagyember-elmélettel kapcsolatban. Az elmélet szerint a történelem jelentős része megmagyarázható olyan bátor és egyedülálló személyek színre lépésével, akik megkérdőjelezték a status quót, majd a megjelenésükkel járó visszafordíthatatlan változások pedig végérvényesen új irányba terelték a történelmet. Az olvasók belátására bízom, hogy Lue Elizondót is ezen emberek közé sorolják-e. Annyit azonban biztosan elmondhatok: Lue tagadhatatlanul központi szerepet játszott, hogy az emberek miként tekintenek az azonosítatlan anomáliás jelenségekre.”

„Miután több amerikai hírszerző ügynökségnél is megfordultam, 2008 végén a Pentagonban kezdtem el dolgozni. Nem sokkal később az életem gyökeresen megváltozott, amikor egy furcsa és fokozottan bizalmas hírszerzési program tagja lettem – korábban még csak nem is hallottam hasonlóról. A program az úgynevezett azonosítatlan anomáliás jelenségek, vagyis az UAP-ok – ezeket hívja a nagyközönség UFO-knak – globális rejtélyét vizsgálta. Majdnem egy évtizeden át álltam az emberi történelem legnagyobb paradigmaváltásának élvonalában, miközben megértettem, hol a valódi helyünk az univerzumban. Legalább a II. világháború óta zavartalanul bukkannak fel világszerte azonosítatlan repülő járművek és a következő generációt meghaladó technológiák – beleértve a jelenlegi fizikai ismereteinknek ellentmondó mozgásokat levegőben, vízben és űrben. Ezeket a járműveket nem emberi kéz alkotta. Nem az emberiség az egyetlen intelligens életforma a világegyetemben, és nem is mi vagyunk az alfa faj. Tudom, ezt elsőre nehéz megemészteni, de fel kell készülnünk mindenre. Ez még csak a kezdet.”

 

„Idővel a kollégáimmal megértettük, hogyan működnek ezek a rejtélyes UAP-ok, és hogy milyen céljaik lehetnek a mögöttük álló, nem emberi intelligenciáknak. Míg az UAP-ok egyes aspektusait tekintve jogos a titoktartás, nem hiszem, hogy az embereket nem kellene tájékoztatni arról az alapvető tényről, hogy nem mi vagyunk az egyetlen intelligens életforma a világegyetemben. Az Egyesült Államok kormánya más kormányokkal együtt úgy döntöttek, hogy az állampolgáraiknak nincs joguk ehhez a tudáshoz, de ezzel egyáltalán nem értek egyet. Megértem, ha mindez most őrületesnek tűnik. Nem is azt mondom, hogy ez nem őrületes, hanem azt, hogy ez az igazság.”

 

Agave Könyvek

A Küszöb – Megjelent Szántó Áron első regénye! Könyvbemutató a Tavaszi Margón!

 Szántó Áron

A Küszöb

 

Megjelent!

Líra

 

Figura Könyvkiadó, 2026

Szerkesztette: dr. Dávid Gyula

Borítóterv és grafika: Szántó Áron

 

A kötetről

A frissen elárvult, érettségi előtt álló Kriszti gyámjával, alkoholista nagybátyjával a Bakony egyik eldugott kis falujában kezd új életet nagyszüleinek régi házában. Szomszédjuk magának való, de kedves, békés öregember, aki a pincéjében egy idegen eredetű tárgyat rejteget. A régi majorsági épületben, a „Kastélyban” egy zavaros ideológiájú new age szekta jelenléte borzolja a kedélyeket, amelynek vezetője nem nézi jó szemmel a frissen érkezetteket. Nagyon úgy tűnik, a helyi boszorkányhistóriák is többnek bizonyulnak egyszerű mendemondánál.

Spotify

Könyvbemutató a Tavaszi Margón

ESEMÉNY

Időpont: április 10. péntek, 19:30-20:15

Helyszín: Margitsziget, Kristály, Hajó Színpad

 

A szerzővel Bánhidi Lilla író, riporter beszélget. 

Könyvbemutató Veszprémben, a Terem bárban

ESEMÉNY

Időpont: április 17., péntek 18 óra

Helyszín: Veszprém, Szabadság tér 1.

 

A szerzővel Varga Richárd költő, zenész beszélget.

 

Szántó Áronról

1989-ben született Veszprémben. Gyermekkora a város legendás lakótelepén, a Haszkovón telt anyagilag szerény, de érzelmileg kiegyensúlyozott és biztonságos, kulturálisan pedig kifejezetten pezsgő környezetben. Iskolái után – amelyekért nem igazán rajongott –, újságíróként dolgozott. Kreatív energiáit elsősorban a zene és képzőművészet terén kamatoztatta. A Küszöb az első regénye.

A szerző portréját Szántó Nikolett Vivien készítette.

 

Részlet a regényből

 

„Félelmetes villám hasított a Hártyás csúcsába, az eső pedig úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna – ahogy mondani szokás. Péntek volt, már besötétedett, este kilenc felé járt az idő. A falu egyetlen temetőjét szokatlan módon a hegy oldalában létesítették, a jó ég tudja, hány évszázaddal ezelőtt. A hegy tetejére épült ravatalozó kápolna villámhárítóját érte a csapás. Óriási dörrenés hallatszott, egy-két modernebb autó riasztója is bekapcsolt. A hirtelen kékes fényben egy pillanatra megvillantak a meredek lejtőn sorakozó gránit sírkövek, márvány obeliszkek és azok az öreg, szúette fejfák, amelyeken már a neveket is csak bajosan lehetett kiolvasni. A temető bejárata a falu központjából nyílt, két házzal odébb a közkedvelt Szivárvány presszótól. A kocsma kerthelyisé­gét ponyva fedte. Két öreg fröccsözött és cigizett alatta.

– Nem mondod, hogy ott hagytad a gázon, bazmeg!

– Dehogynem. Most mi van? Tudod mennyi idő, amíg a csülök meg az a lóbaszó csótánybab megfől? Három óra minimum! Mér’ kéne ott üddögélnem mellette? – értekezett a hobbiszakács már kicsit kapatosan.

– Hát te tudod…

– Jaj, ne károgj már Józsikám! Faszt érdekli! Gyere, igyunk in­kább még egy szilvát! Én fizetek!

– Oké.

Elnyomták a csikkeket a hamusban és bementek. Az ajtó fölött egy elnyűtt szivárvány neonlámpa ívelt. Hét csík formált egy félkört, amelyek a hét szín kissé megfakult árnyalataiban világítottak: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya. A cit­romsárga és a legalsó, az ibolya folyamatosan, kiszámíthatatlan ritmusban pislákolt.

Bent a tévében egy mulatós műsor ment, épp egy csinos, barna hajú nő énekelt egy közhelyes számot, minden bizonnyal a szerelemről, szakításról vagy valami ilyesmiről. Senkit nem érdekelt, de háttérzajnak oké volt. Az emberek csak ültek és beszélgettek az életről. Orsi, a kocsmáros lány kilépett a pultból, hogy dobjon pár fahasábot a kályhába. A régi, nagy cserépkályha tavaly kiégett, a lángok majdnem a kocsmát is elpusztították. Ennek a drámának a nyomait láthatták a vendégek a plafon kiterjedt koromszigetein. Egy sokkal kisebb, hordozható vaskályha állt a tönkrement régi előtt, amelybe képtelen módon illeszkedett a füstelvezető cső. Ormótlan látványt nyújtott, a célnak mindenesetre megfelelt. November eleje volt, pont fizetésnap után, és már épp elég hideg ahhoz, hogy bedurrantsanak a kályhába. Viszonylag sokan, úgy húszan gyűltek össze a falusiak, ráadásul a kint tomboló felhőszakadás miatt még hazajutni is bonyolultnak tűnt. Nem volt más választásuk, inni kellett.

Jani a pultnál ült és egy ötven év körüli cigány formával, Bovdennel beszélgetett felszínes dolgokról. Valójában Bogdánnak hívták, Bogdán Ferenc, de mivel mindenhova állandóan a Csepel kempingbiciklijével járt, ez a találó becenév ragadt rá. A biliárd­asztalnál huszonévesek lökdösték a golyókat. Páran söröztek, de akadt, aki csak üdítőt ivott. A jobb sarokban, egy hosszúkás asztalnál ült a falu krémje: Karcsi (a hentes), Jóska (gyári munkás Móron), Misi (munkanélküli), Pista és Jácint (mindketten villanyszerelők közös vállalkozással), illetve Bandi (aki pásztorként került fel a Bakonyba). A bal oldalon négy öreg kártyázott a fröccseik felett. Középen egy kancsó, amelyből újra meg újra töltögették a kiürült poharakat. A tévé előtt hárman szotyiztak csendesen.

– Feles jöhet, Fecó? – kérdezte Jani Bovdentől.

– Pe’.

– Két kis Unicumot, lécci – mondta a pultos csajnak. – Meg egy Kőbányait.

Orsi haja hátul tüsire volt nyírva, Judy Jetsonosan. Bal kézfején egy nagyon béna, feltehetőleg már ezerszer megbánt nonfiguratív tetkó éktelenkedett. Töltöttgalamb testalkattal bírt, amely egyébként abszolút jól állt neki, de a kisugárzásában volt valami kimondottan maszkulin. Régóta pletykálták róla, hogy leszbikus és hogy Győrben van a nője, akit sose hoz le Csólyányosra, egyébként teljesen érthető okokból. Csávóval sosem látták. A népek imádtak ilyesmin csámcsogni, főleg egy ilyen ingerszegény környezetben, de mivel Orsi mindenkivel kedves volt és alapvetően jó természetű, nem nagyon baszogatták ezzel. Egy-két nincstelen, részeg fasz néha megpróbálta bekóstolni, de mivel még agya is volt, simán felmosta velük a padlót. Egy szó, mint száz, tisztelték őt.

– Ezerkétszáz lesz – töltötte ki az italokat.

– Ezernégyből, lécci.

Újabb villám csapott be a közelben. Az ajtó, mintha csak ennek következtében, hirtelen kivágódott. Egy magas, enyhén kopaszodó esőkabátos alak lépett be.

– Jó estét kívánok! – köszönt kicsit túl illedelmesen.

Valamit visszamorogtak rá, senki nem ismerte. Egy ideig méregették a gyüttmentet, aztán mindenki visszatért bokros teendői­hez. Három bárszék állt a pultnál, az egyik még szabadon. Az idegen felakasztotta az esőkabátját a fogasra, leült Bovden mellé és kért egy sört. Szépen, egyenletesen duruzsolt a kályha. Barna, re­cés lambéria futott végig a kocsma falán, amelyre évtizedes zsír és retek tapadt. Közvetlenül a söntés mellett egy plakátot szúrtak rá egy rajzszöggel:

 

Márton-napi bál

– November 11, péntek, 20h –

Helyszín: Bakonycsólyányos, kultúrház

– Fergeteges party! – Tombola! – Libacomb párolt káposztával! (korlátozott mennyiségben) –

Zenél: Seriff Junior és Gömbi.”

 

Megrendelhető a kereskedelmi hálózatokban:

Líra

Libri

Bookline