- Főoldal
- Csatornáim
- Kapcsolat-Támogatóim
- Magyar Szerzők
- Lumira Kör Tag
- Book Tag
- A külföldi szerzők
- Amiket el szeretnék olvasni
- Véleményem a könyvről
- Előolvasás
- Könyvtrailer
- Borítóleleplezés
- Kiadómustra
- Idézetek
- Beleolvasó
- BookTrailer
- Ismerjük meg közelebbről a szerzőket
- Bookmate ajánlói
- Tudtad-e?
- Könyvbemutató
- Ismerjük meg közelebbről a meseírókat!
- Interjúk
- Hogyan készül a könyv,történet?
- Meleg regények
- Maradj otthon!
- Mit olvassak?
- Emberek a borítók mögött!
- Szerzők/Írók csatornái
- Téma
- E-book, Naná, hogy?
- Wattpad írók
- Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat!
- Könyvjelzők
- Ingyen könyv? Naná! Tudok neked ajánlani.
- Top 3
- Interjú dark romance íróival/szerzőivel
- Sorozatajánló
2026. június 16., kedd
Beleolvasó Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka
2026. június 10., szerda
Amiket el szeretnék olvasni! 6. rész (" Olvasni jó! Menő olvasni és válogatni is!")
Most teljesen vegyes zsánerű könyveket válogattam össze, Amiket el szeretnék olvasni! 6. részében. Ebben a rovatban minden megtalálható lesz. Melegregény, romantikus erotikus, kalandregény stb. Ezeket szeretném majd egyszer beszerezni.
Az adott könyveknél (E) jelzés lesz, ami azt jelenti, hogy előjegyezhető.
Nicole az a nő, akit az élet már rég megtanított arra, hogyan kell csendben szenvedni, és a fájdalomból erőt kovácsolni.
Amikor bérgyilkossá válik, úgy hiszi, végre kezébe veszi a sorsát, és bár élvezi ezt az életet, de egyszer eljön az utolsó megbízás ideje.
Reméli, hogy maga mögött hagyhat mindent, csakhogy a célpont nem más, mint Robert Turner, egy milliárdos fegyverkereskedő, akinek titkai messze túlmutatnak a felszínen látható hatalmon.
Nicole a férfi fián, Ianen keresztül próbál közel kerülni a célponthoz, csakhogy ami hideg számításként indul, az idővel szép lassan kicsúszik kezei közül.
Ian egy másik világot kínál neki, Nicole pedig lassan rádöbben, hogy újra érez…
A titkok azonban egyszer a felszínre törnek, és a nőnek szembe kell néznie a legnehezebb kérdéssel: lehet-e új életet építeni anélkül, hogy a múlt követelné az árát?
Meddig menekülhet önmaga elől?
Amikor lehull a lepel, már nem csak a célpont a tét, hanem ő maga is.
Hamar kiderül, hogy sorsuk rémisztően összefonódik: tizennégy évvel korábban mindkettejük szülei ugyanazon a végzetes napon vesztették életüket. Egy nap, amelyet azóta is titkok és elhallgatások öveznek.
Miközben egyre mélyebbre ásnak a múltban, nemcsak az igazság válik veszélyessé, hanem az egymás iránt érzett vonzalom is. Dönteniük kell: megelégszenek egy biztonságos hazugsággal, vagy kockára tesznek mindent az igazságért.
Mert vannak titkok, amelyek nem maradhatnak örökre eltemetve.
Ahogy a cirkuszi próbák egyre feszültebbek, a rejtély egyre kuszább, és Mimi egyre mélyebbre mászik az ügybe, kiderül: nem minden az, aminek látszik. Főleg nem, amikor köd van.
Humor, szikrázó párbeszédek, állatok, veszély, egy kis szerelem, és egy elveszett hercegnő. A Piszkos kis bűnök-széria Fejős Éva egyik legviccesebb sorozata, vétek lenne kihagynod!
A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida: egy hatszáz kilométer átmérőjű, kőzetbőrrel védett élőlény, amelynek testéből az emberiség évtizedek óta bányássza a különböző luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek alapanyagát. A kitermelésből született meg a Venter-dinasztia multimilliárdos vállalatbirodalma és a Föld kényelmes hazugsága, hogy a karneusz nem érző lény.
Yis Venter, a család ifjú örököse a csillaghoz érkezve egy életre szóló kalandot remél: végre találkozhat a legendás űrfelfedezővel, a húsbányászatot irányító Julia Pollarddal, és bejuthat a karneusz belsejébe, ahová a legtöbb ember sosem merészkedne.
Ám nem tudja, hogy Pollardot csempészettel vádolják meg, és a családja nem látogatóba érkezik, hanem elszámoltatni a nőt. Pollard azonban nem tolvaj, és nem adja meg magát. Felismeri, hogy Yis védelmet jelenthet a számára, ezért menekülése során magával ragadja a fiút.
Miközben Yis és Pollard a karneusz egyre veszélyesebb részeibe sodródik, a húsvilág mélyén, idegen szervek, makrofág ragadozók, eltűnt expedíciók és titkos bázisok mögött felsejlik egy fenyegetés, amelynek árnyékában a Föld hatalmi játszmái jelentéktelenné zsugorodnak.
Markovics Botond új regénye grandiózus sci-fi odisszea a hús univerzumában. Egy sodró tempójú történet a felfedezés megszállottságáról, a személyes áldozatokról és egy idegen entitásról, amely talán egyfajta ítélet az egész emberiség felett
Herczeg Roland hadtörténész ezúttal nem csupán a múlt emlékeit kutatja, hanem egy olyan titok nyomába ered, amelyet valakik évszázadokon át elrejtettek a világ elől. Mert amit találtak, az nem pusztán régészeti szenzáció. Hanem kulcs a hatalomhoz.
A Libri-sikerlistás Vér/vonal folytatása nem egy újabb történelmi thriller: a szerző ismét a valóság és a fikció határán egyensúlyoz, ahol minden valódinak tűnik, de semmi nem az, aminek látszik.
Egy legendás király.
Egy ezeréves vérvonal.
Egy legyőzhetetlen fegyver. Egy véres rituálé. És egy titkos hálózat, amely a történelem árnyékában formálja a jelent.
Ahogy egyre mélyebbre ásunk az évtized egyik legnagyobb régészeti leletének rejtélyeiben, egy olyan világba csöppenünk, ahol elmosódnak a határok bűncselekmény és hőstett, üldözők és szövetségesek között. Ősi rejtélyek, elveszett ereklyék, modern összeesküvések
– és egy történész,
aki továbbra sem tud kimaradni a balhéból.
Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka megjelenik június 30-án.
Mit ér a szerelem, ha azzal veszélybe sodorhatjuk azt, akit szeretünk? És meddig tudunk menekülni az otthonunk elől, ha valójában mindig oda húz vissza a szívünk?
Laura Brooke Robson A hazavágyók átka című regénye ezekre a kérdésekre keres választ egy különleges fantasy történeten keresztül. Egy ősi átok miatt bizonyos nők tekintete halálos fegyverré válik. A középpontban azonban nem maga a mágia áll, hanem az otthonhoz való kötődés, a felelősség és egy szerelem, amelyet a félelem és a távolság sem tud megszüntetni.
A kötet egyszerre romantikus fantasy és érzelmekre építő fejlődésregény, amely a veszteségről, a hazatérésről és a döntéseink következményeiről mesél.
A hazavágyók átka 2026. június 30-án jelenik meg a Multiverzum Kiadó gondozásában, Bosnyák Edit fordításában. A borítót Győrfi Judit készítette.
Ajánlások :
„A szerelem a legerősebb és legsötétebb mágia.”
– Meg Shaffer, USA Today
„Szívbe markoló történet azokról, akiket a józan ész dacára szeretünk, és a helyekről, amelyek a józan ész dacára mágnesként vonzanak minket.”
– Ava Reid, New York Times
Amikor Stenlandban elérkezik a skeldszezon ideje, három nő arra ébred, hogy három, hollókarmokra emlékeztető fekete csík jelent meg a homlokán, azaz skeld lett. A szezon bármikor elkezdődhet, s három hónapig tart. Ez idő alatt kővé válnak azok, akikre a skeldek ránéznek.
Tess anyja is skeld lett, így ölte meg a lánya gyerekkori szerelme, Soren szüleit. Tess elmenekül a szeles szigetről, s maga mögött hagyja családját és barátait. Elviselhetetlen számára a gondolat, hogy egy napon ő is gyilkossá válhat, s talán épp azzal az emberrel végez, akit szeret. Soren otthona a sziget, és nem törődik azzal, hogy a skeldek miatt bármikor kővé válhat. Tess és Soren képtelenek egymás nélkül élni. Tess megpróbál hazatérni Soren kedvéért, Soren pedig elhagyja a szigetet, hogy a lánnyal lehessen. Vajon mennyit ér a szerelem? Érdemes kockára tenni érte egy másik ember életét? Lenyűgöző romantikus történet a döntésekről, a felelősségről és a megbánásról. Az otthonkeresésről, kötődéseinkről és a szerelemről. Elvágyódásról és hazatérésről, csalódásról és újrakezdésről, életről és halálról.
A szerzőről:
Laura Brooke Robson Oregonban nőtt fel, angol irodalmat és kreatív írást tanult a
Stanford Egyetemen. Három kötete jelent meg. Első regénye, A hazavágyók átka (2025)
kiváló kritikákat kapott. A szerző jelenleg New Yorkban él..
2026. június 9., kedd
Újabb narancsok gurulnak el – Június 6-án megjelent Mohácsi Balázs regénye!
Újabb narancsok gurulnak el
Megjelent június 6-án!
Prae Kiadó, 2026
Szerkesztette: Péczely Dóra
Olvasószerkesztő: L. Varga Péter
A borítótervet Schuller Mária és Mohácsi Balázs kollázsának felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette.
Dedikálás az Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty téren
Helyszín: a Prae Kiadó 74. sz. standja
Időpont: 2026. június 13. 17 óra
A regényről
Az Újabb narancsok gurulnak el egy költő íróvá válásának története. Fejlődésregény, amely a személyes létezés és a kulturális hagyomány szövevényének szétszálazására vállalkozik: mi történik, ha az apa halála után érvényét veszti egy már lezárt verseskötet? Mi marad az apa, és mi a versek helyén? Kitölthető-e a hiány, ha sem a kötet nem írható újra, sem az apa nem kelthető életre? Művelhető-e a szőlő az apa helyett, és munkára fogható-e az irodalom a jelentésüket vesztett szavak helyén?
Apák és mesterek, követendő és kikezdett hagyományok története rajzolódik ki Mohácsi Balázs első regényében, amely olyan, mint egy anatómiai bábu: láthatóvá válik benne minden szerv, ér, idegpálya és izom, ami működteti az emberi testet – csak az identitást adó „felszín” hiányzik.
Az Újabb narancsok gurulnak el az érvényét vesztett kézirat és a lezárult életszakaszok romjain kinövő avantgárd kísérlet. Műfajtalankodása – vers és próza, novella és esszé, írói program és kutatási terv, szonettszerkezet és lexikonregény, autofikció és családtörténet, kollázs és tipográfiai játék – olyan organizmust alkot, amely a mű helyébe lép: a bábu groteszk gólemként életre kel.
Milbacher Róbert
A szerzőről
A portrét Hock Zoltán készítette.
Mohácsi Balázs (1990) költő, kritikus, irodalomtörténész, Pécsett él. Előző kötete: Hungária út, hazafelé (Jelenkor, 2018)
Részlet a kötetből
Annyi próbálkozás után egyértelmű: annak kell lennie az első mondatomnak, hogy. Hogy megadta az élet ma dél körül. Hogyan fogom elfelejteni a szagot. A látványt. Meg tudom-e. El tudom-e. Mit nem fogok megírni. Mit nem szabad. Mit másképp. Anyám azt fogja mondani, ezt nem szabad. Anyám veszekedni fog velem, miután elolvassa, hogy ezt nem lett volna szabad. Hogyan fogom tudni elmagyarázni neki, hogy mi mást, ha nem ezt. Vagy – ha és amennyiben elhiszem, komolyan gondolom, ezt magam sem tudom még – hogy ez terápiás írás lenne. Mindenesetre hangsúlyozni a sorsközösséget: nem veled, vele, veletek, velük vagyok indiszkrét, hanem magammal is, tehát magunkkal. Mindannyiunkkal. Cioran szerint „Az őszinteség fényűzését csak az az író engedheti meg magának, akinek nincs közössége. Senkihez sem szól, legfeljebb önmagához.” Vagy Michal Habajtól emeljek ki patetikus idézetet? „A billentyűzetem fölé hajolva / Őriztelek”? (Mottóügyek.) Lehet, hogy inkább térjünk vissza oda, hogy mi mást, ha nem ezt. Kicsit később, sokadik gondolatként az is eszembe jutott, mi lesz a címmel. Maradhat-e a cím, hogy a cím az marad-e, aminek szántam, nem lesz-e, nem válik-e félreérthetővé? Még később az válik kérdéssé, milyen címmel, melyikkel? És mi lesz az anyaggal? A versekkel, a szöveggel, a salakkal és a testtel? És te nem jössz közelebb, csak épp annyira, amennyire távolodsz. És valaki hazafelé vándorol, fájlokat rak a számítógépbe, akár virágokat a vázába. És valaki idéznivaló sorokat keres egy vastag verseskötetben.
A hátamon fekszem, a plafont nézem, a sarokban egy inváziós katica mászkál jobbra-balra, előre-hátra. Egy argentin zenekar kislemezét hallgatom, ami pár napja eszembe jutott a semmiből, valamikor 2016-ban találtam rájuk a YouTube-on, akkor néhány hétig sokat hallgattam a lemezeiket, ez volt a kedvencem, pedig kék a borítója. Ez a fiú megölt egy motoros rendőrt. A Wikipédia-oldaluk szerint a Pixies, a Ramones, a Weezer, a Sonic Youth és a The Velvet Underground voltak rájuk hatással, ezeket én is bírom.
Amikor délelőtt 10 körül elkezdett a létrán mászni, nem tudta, mi vár rá. Azzal a szomorú ténnyel, hogy testileg aligha van felkészülve a feladatra, nem volt idő törődni, hiszen két alternatíva jöhetett volna még szóba: (1) a hatvanéves anyja mászik be helyette, vagy (2) a késlekedést vállalva kerítenek egy vadidegent, aki – miért is? – bemászik helyettük. Egyiknek kevesebb realitása volt a másiknál.
Miután átmászott a kerítésen, az anyja követni akarta, mondta neki, hogy hatvanéves, nyugodjon le, aztán rájöttek, hogy az autóbeálló kapuja egyébként is nyitva van, neki is fölösleges volt tornásznia. Ezen felbuzdulva beszaladt az udvarba, és megnézte a bejárati ajtót, de az zárva volt. Hiába lett volna náluk kulcs, bent teljesen keresztbe fordítva a zárban volt a másik, esélyük se lett volna. (A bejárati ajtó üvegének betörése és a kulcs elfordítása egyáltalán fel sem merült, bár utólag úgy emlékszik, eszébe jutott végső megoldásként.) Édesanyja hátraszaladt a régi darálóhoz, s már hozta is a jó három-négy méteres padláslétrát, hogy azon fognak bemászni valamelyik első ablaknál, ahol ilyenkor, nyáridőben csak szúnyogháló van. Az első szobába akartak bemászni, a ritkán használt tisztaszobába, de a leeresztett redőnyt nem sikerült eléggé felnyomni, esélytelennek tűnt, hogy beférne a legfeljebb 30x30-as nyíláson. Átmentek a szomszéd szobához, ott szerencsére jobban fel lehetett nyomni a redőnyt. Letámasztották a létrát, és elkezdett rajta mászni, ahogy egy harmincéves, száznegyven kilós, fájós hátú irodalmár, aki utoljára a gimnáziumi tornaórán végzett valamelyest hasonló mutatványt.
Amikor az ablakhoz ért a kerítéstől induló hosszú létra enyhe emelkedőjén, megnézte, hogy ő még valamennyivel feljebb tudja-e esetleg nyomni a redőnyt, mint a földön álló anyja. Engedett még valamicskét, nem szorult, mint a másik szobáé. Bedugta a fejét. Utólag tudja csak azt mondani, hogy nem erre számított. Valójában nem számított semmire, vagy ha mégis, mostanra az már teljesen világosan nettó ökörség volt, teljesen naiv, teljesen ártatlan elképzelés. A pillanat hevében természetesen azzal volt elfoglalva, hogy a testét átjuttassa az ablaknyíláson, bemásszon a hőtárolós kályhára, és onnan lejusson a padlóra, majd kinyissa az anyjának a bejárati ajtót.
Utólag azt kell mondanom, lassan kezdett összeállni a kép. Mire a félhomályhoz hozzászokott a szeme, más érzékei már régen árulkodtak. Az abszurd pózban felmért szituáció lehetetlenné tette, hogy lefagyjon, jut eszembe, amit később ő is megjegyzett, attól tartok, némiképp önvállveregető hangnemben, nem tudom eldönteni, privát traumát vagy hőstettet mesélt-e, amikor a történetét rekapitulálta. A szoba jelzőkkel alig illethető állapotban volt, és a padlón a szétgurult test, amit a harminc éve alatt még sosem látott így, és ahogy talán az anyja se.
– Szia, mama!
– Te vagy az, kisfiam? Be tudsz mászni?
– Itt meg mi történt, mama?
– Elestem. Be tudsz mászni?
– Meglátjuk.
Párbeszédük hosszasan kommentálható lenne. Mamácska gyenge hangja, például, amit a műfogsor nélküli beesett száj hangtere tovább torzított. Tartalmilag természetesen a hiányok meghatározók. Elbeszéltek a helyzet fölött. Ő a párkányon mászott. Mamácska a földön feküdt. Gyalázatos dolog az emberi elme, amiért oda nem illő dolgokat juttat az ember eszébe. Most már ki nem kaparhatom a fejemből, hogy a helyzetét ne egy Lovasi-idézettel illusztráljam. De hát az jutott eszembe, hogy ott nyomult, mint töltőcsőn a hurka, nyomakodott előre az ablaknyílásban, fejjel előre mamácska hálószobájába.
Hátával sikerült feljebb nyomnia a redőnyt, a felsőteste már a szobában volt. A hőtárolós kályhára támaszkodott a baljával, a jobbjával pedig rendezni kezdte a dolgokat. Ébresztőórát, gyógyszereket tolt arrébb, vagy söpört le, mamácska szemüvegét jobb megoldás híján eldobta messzire az átellenes sarokba, ahol remélhetőleg addig nem taposnak rá, amíg fel nem veszik.
Próbálta kitalálni, a kályha után hol tudna megtámaszkodni, hogyha a jobb kézre eső ágy messze. Az ágy melletti puff mélyen volt, de vele szemben, úgyhogy nem volt más megoldás. Utólag nem igazán tudja sem elképzelni, sem elmondani, miként sikerülhetett, jó lenne, ha láthatnánk kívülről, hogyan zajlott. Mindenesetre miután már be tudta maga után húzni a térdét is a kályhára, ismét az öntetszelgés: gyerekjáték volt, legalábbis az emlékezete ekkortól nem őriz különösebb fizikai akadályokat. Azért persze próbált odafigyelni, hova lép a szobában, ahol semmi sem úgy volt, ahogyan lenni szokott, ahogyan lennie kellett volna.
– Emelj föl, tegyél fel az ágyra!
Nem felelhetett őszintén mamácska kérésére, mert (1) cselekednie kellett, és mert (2) nem léteztek – ahogy most se léteznek – a helyzetre reális mondatok. Most is rébuszokban beszélek, jut eszembe, miközben ef Zámbó István azt énekli, ♫na ne / na ne / na ne hülyéskedj / velem♫. Nem kizárt, hogy delfinizálom a történetet, amiről a fogalom etimológiájának áttételén keresztül eszembe jut a The Musketeers, a sorozat, amit éppen újranézek. Rekonstruálhatatlan a szétvillázó gondolatok ágrajza.
– Mindjárt jövök, mama, addig ne menj sehová.
Nem tudjuk utólag, hogy véletlenül mondta így, vagy tisztában volt az iróniával. Vagy nem így mondta. Vagy talán egyáltalán nem ilyesmit mondott neki, csak utóbb jutott eszébe, hogy ezt kellett volna, vagy ezt mondhatta volna. Vagy talán csak az írás, a történetmesélés hozta ki most, poentírozni. Mindenesetre mondott valamit a nagyanyjának, amivel a tudtára kívánta hozni, hogy segíteni fog, fognak, de előbb más dolga van. Átszaladt a lakáson, és kinyitotta a bejárati ajtót. Nem értette, anyja miért nem áll még az ajtóban. Neki akadálypályán kellett átjutnia. Miután bemászott a szobába, át kellett másznia a fotelon és az asztalon. Arrébb kellett tolnia a ruhaszárítót és mamácska járókeretét, csak utána tudta kinyitni a hálószoba ajtaját, hogy aztán átmehessen a lakáson, az étkező-nappalin és az előszoba-gangon.
Megvásárolható a kiadó webáruházában
A Küszöb – Pódiumbeszélgetés Szántó Áron első regényéről a veszprémi Ünnepi Könyvhéten június 18-án
A Küszöb
– Pódiumbeszélgetés Szántó Áron első regényéről a veszprémi Ünnepi Könyvhéten június 18-án, csütörtökön 16 órától
Időpont: június 18., csütörtök 16 óra
Helyszín: Veszprém, Auer Lipót park
A szerzővel beszélget: Kilián László irodalmi programigazgató / Művészetek Háza Veszprém
16.15: Szántó Áron dedikál a Líra standjánál
A kötetről
A frissen elárvult, érettségi előtt álló Kriszti gyámjával, alkoholista nagybátyjával a Bakony egyik eldugott kis falujában kezd új életet nagyszüleinek régi házában. Szomszédjuk magának való, de kedves, békés öregember, aki a pincéjében egy idegen eredetű tárgyat rejteget. A régi majorsági épületben, a „Kastélyban” egy zavaros ideológiájú new age szekta jelenléte borzolja a kedélyeket, amelynek vezetője nem nézi jó szemmel a frissen érkezetteket. Nagyon úgy tűnik, a helyi boszorkányhistóriák is többnek bizonyulnak egyszerű mendemondánál.
Figura Könyvkiadó, 2026
Szerkesztette: dr. Dávid Gyula
Borítóterv és grafika: Szántó Áron
Szántó Áronról
A szerző portréját Szántó Nikolett Vivien készítette.
1989-ben született Veszprémben. Gyermekkora a város legendás lakótelepén, a Haszkovón telt anyagilag szerény, de érzelmileg kiegyensúlyozott és biztonságos, kulturálisan pedig kifejezetten pezsgő környezetben. Iskolái után – amelyekért nem igazán rajongott –, újságíróként dolgozott. Kreatív energiáit elsősorban a zene és képzőművészet terén kamatoztatta. A Küszöb az első regénye.
Részlet a regényből
„Félelmetes villám hasított a Hártyás csúcsába, az eső pedig úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna – ahogy mondani szokás. Péntek volt, már besötétedett, este kilenc felé járt az idő. A falu egyetlen temetőjét szokatlan módon a hegy oldalában létesítették, a jó ég tudja, hány évszázaddal ezelőtt. A hegy tetejére épült ravatalozó kápolna villámhárítóját érte a csapás. Óriási dörrenés hallatszott, egy-két modernebb autó riasztója is bekapcsolt. A hirtelen kékes fényben egy pillanatra megvillantak a meredek lejtőn sorakozó gránit sírkövek, márvány obeliszkek és azok az öreg, szúette fejfák, amelyeken már a neveket is csak bajosan lehetett kiolvasni. A temető bejárata a falu központjából nyílt, két házzal odébb a közkedvelt Szivárvány presszótól. A kocsma kerthelyiségét ponyva fedte. Két öreg fröccsözött és cigizett alatta.
– Nem mondod, hogy ott hagytad a gázon, bazmeg!
– Dehogynem. Most mi van? Tudod mennyi idő, amíg a csülök meg az a lóbaszó csótánybab megfől? Három óra minimum! Mér’ kéne ott üddögélnem mellette? – értekezett a hobbiszakács már kicsit kapatosan.
– Hát te tudod…
– Jaj, ne károgj már Józsikám! Faszt érdekli! Gyere, igyunk inkább még egy szilvát! Én fizetek!
– Oké.
Elnyomták a csikkeket a hamusban és bementek. Az ajtó fölött egy elnyűtt szivárvány neonlámpa ívelt. Hét csík formált egy félkört, amelyek a hét szín kissé megfakult árnyalataiban világítottak: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya. A citromsárga és a legalsó, az ibolya folyamatosan, kiszámíthatatlan ritmusban pislákolt.
Bent a tévében egy mulatós műsor ment, épp egy csinos, barna hajú nő énekelt egy közhelyes számot, minden bizonnyal a szerelemről, szakításról vagy valami ilyesmiről. Senkit nem érdekelt, de háttérzajnak oké volt. Az emberek csak ültek és beszélgettek az életről. Orsi, a kocsmáros lány kilépett a pultból, hogy dobjon pár fahasábot a kályhába. A régi, nagy cserépkályha tavaly kiégett, a lángok majdnem a kocsmát is elpusztították. Ennek a drámának a nyomait láthatták a vendégek a plafon kiterjedt koromszigetein. Egy sokkal kisebb, hordozható vaskályha állt a tönkrement régi előtt, amelybe képtelen módon illeszkedett a füstelvezető cső. Ormótlan látványt nyújtott, a célnak mindenesetre megfelelt. November eleje volt, pont fizetésnap után, és már épp elég hideg ahhoz, hogy bedurrantsanak a kályhába. Viszonylag sokan, úgy húszan gyűltek össze a falusiak, ráadásul a kint tomboló felhőszakadás miatt még hazajutni is bonyolultnak tűnt. Nem volt más választásuk, inni kellett.
Jani a pultnál ült és egy ötven év körüli cigány formával, Bovdennel beszélgetett felszínes dolgokról. Valójában Bogdánnak hívták, Bogdán Ferenc, de mivel mindenhova állandóan a Csepel kempingbiciklijével járt, ez a találó becenév ragadt rá. A biliárdasztalnál huszonévesek lökdösték a golyókat. Páran söröztek, de akadt, aki csak üdítőt ivott. A jobb sarokban, egy hosszúkás asztalnál ült a falu krémje: Karcsi (a hentes), Jóska (gyári munkás Móron), Misi (munkanélküli), Pista és Jácint (mindketten villanyszerelők közös vállalkozással), illetve Bandi (aki pásztorként került fel a Bakonyba). A bal oldalon négy öreg kártyázott a fröccseik felett. Középen egy kancsó, amelyből újra meg újra töltögették a kiürült poharakat. A tévé előtt hárman szotyiztak csendesen.
– Feles jöhet, Fecó? – kérdezte Jani Bovdentől.
– Pe’.
– Két kis Unicumot, lécci – mondta a pultos csajnak. – Meg egy Kőbányait.
Orsi haja hátul tüsire volt nyírva, Judy Jetsonosan. Bal kézfején egy nagyon béna, feltehetőleg már ezerszer megbánt nonfiguratív tetkó éktelenkedett. Töltöttgalamb testalkattal bírt, amely egyébként abszolút jól állt neki, de a kisugárzásában volt valami kimondottan maszkulin. Régóta pletykálták róla, hogy leszbikus és hogy Győrben van a nője, akit sose hoz le Csólyányosra, egyébként teljesen érthető okokból. Csávóval sosem látták. A népek imádtak ilyesmin csámcsogni, főleg egy ilyen ingerszegény környezetben, de mivel Orsi mindenkivel kedves volt és alapvetően jó természetű, nem nagyon baszogatták ezzel. Egy-két nincstelen, részeg fasz néha megpróbálta bekóstolni, de mivel még agya is volt, simán felmosta velük a padlót. Egy szó, mint száz, tisztelték őt.
– Ezerkétszáz lesz – töltötte ki az italokat.
– Ezernégyből, lécci.
Újabb villám csapott be a közelben. Az ajtó, mintha csak ennek következtében, hirtelen kivágódott. Egy magas, enyhén kopaszodó esőkabátos alak lépett be.
– Jó estét kívánok! – köszönt kicsit túl illedelmesen.
Valamit visszamorogtak rá, senki nem ismerte. Egy ideig méregették a gyüttmentet, aztán mindenki visszatért bokros teendőihez. Három bárszék állt a pultnál, az egyik még szabadon. Az idegen felakasztotta az esőkabátját a fogasra, leült Bovden mellé és kért egy sört. Szépen, egyenletesen duruzsolt a kályha. Barna, recés lambéria futott végig a kocsma falán, amelyre évtizedes zsír és retek tapadt. Közvetlenül a söntés mellett egy plakátot szúrtak rá egy rajzszöggel:
Márton-napi bál
– November 11, péntek, 20h –
Helyszín: Bakonycsólyányos, kultúrház
– Fergeteges party! – Tombola! – Libacomb párolt káposztával! (korlátozott mennyiségben) –
Zenél: Seriff Junior és Gömbi.”
Megrendelhető a kereskedelmi hálózatokban, többek közt a Líra webáruházában:












.png)



.png)
.png)
.png)
.png)